A képhez ez a szalagcím dukált:
„A One Direction énekese magyar barátnőre lelt?”
Leginkább a cím borított ki, mivel tudom, hogy nem igaz. Biztos vagyok benne, hogy ennél a randinál több nem lesz köztem és Liam közt, bár ettől függetlenül még reménykedem. Fellapoztam az újságot a teljes cikk megtalálása érdekében. Az egész találgatásokból állt, hogy ki is lehetek én, mit kereshettem Liammel, meg még benne volt a pincér megerősítése, miszerint magyar vagyok, mivel magyarul rendeltem.
Eléggé feldúlt ez az egész, dühömben felkaptam a táskám és a kijárat felé vettem az irányt, még a kajálást sem fejeztem be. Mielőtt elhagyhattam volna a házat Nina utánam rohant:
- Nem is mesélsz nekem semmit? –kérdezte.
- Most nem tudok –sajnálkoztam.
- De ha hazajöttél mesélsz? –húzta el az utolsó szót és vetette be a hírhedt boci-szem nézését.
- Persze, mindenképp! –ígértem.
Most sem múlt el az idegességem, még a csípős reggeli levegő ellenére sem. Viszonylag korán indultam, még lett volna 15 percem otthon maradni. A buszmegállóhoz érve még nem találtam ott Leilát, ezért leültem, hátrahajtottam a fejem és agyaltam az előbb történteken. Nem tudom miért borultam ki ennyire, végül is annyira nem nagy ügy ez az egész, hisz sem az arcom sem a nevemet nem tüntették fel, én mégis félek, hogy felismer valaki. Az agyalásban Leila ordítozása zavart meg. Először csak a hangját hallottam a minimális reggeli ködben, pár pillanat múlva ő is kiformálódott, zihálva állt meg előttem, gondolom futhatott.
- O-o-olvastad a… a… a cikket? –bökte ki sűrű levegővételei között.
- Igen –sóhajtottam.
- És? Mi volt tegnap? A címlapon kiakadtál? Szüleid mit szóltak? És a húgod? –hadarta. –Amikor én észrevettem egyből felismertelek.. és úúh amilyen gyorsan csak tudtam rohantam, hogy szóljak és…
- Mi? Te felismertél? –szakítottam félbe.
- Ahha- bólintott.
- Basszus, ezt nem hiszem el- akadtam ki még jobban. Az hagyján, hogy én felismertem magam, meg apu és Nina is, na de, hogy még Lei is. Ezt nem hiszem el, akkor tuti, hogy másnak is fel fog tűnni.
- Ha te felismertél mi lesz a suliban? Na jó, én nem megyek, inkább otthon alszom egyet! –jelentettem ki.
- Nyugi már, én tudtam, hogy este Liammel voltál valószínű ezért tudtam azt is, hogy Te vagy a képen. –nyugtatgatott –Tehát semmi ok a pánikra, jössz suliba és kész!
- Igazad lehet, de akkor is! Mi van, ha felism… -folytattam volna, de a ködben megpillantottam a buszunkat, így inkább abba hagytam.
Eléggé tömve volt a busz, nem értettem miért, nem szoktak ennyien lenni, de a megnövekedett emberszám miatt nem ülhettünk a megszokott helyünkre, a busz végébe, ezért a sofőr mögötti dupla ülést választottuk. Barátnőm faggatásba kezdett a tegnapról, én pedig készségesen elmeséltem neki mindent, miközben a neki háttal lévő utat figyeltem. Beszéltem és beszéltem egy apró részletet sem kihagyva meséltem Leilának, de fejem mégsem az estén járt, kifele bambulva agyaltam azon mi lesz, ha felismernek. Már éppen szép összeesküvés elméleteket gyártottam, amikor is elhaladtunk az előző napi kis park előtt, tehát innen volt ismerős, hiszen minden egyes nap itt haladok el a busszal.
- Hahó –lóbálta előttem kezét Leila -folytasd már!
- Ja, bocsi, csak most tűnt fel, hogy ez az a park ahol tegnap voltunk.
- Semmi, csak folytasd! –kérlelt, én pedig tovább meséltem.
- ..és a kocsiban újból elaludtam, profi vagyok. Aztán hazavitt a KEZÉBEN, érted a kezében! Én meg átaludtam, csodás, anyu közölte reggel, hogy kerültem haza. De ez olyan ciki, bealszom a randin, baszki! –most tudatosult bennem igazán, milyen gyökér is vagyok, nem is csodálkoznék, ha Liam soha többé nem keresne.
- Nyugi, azt mondta, hogy aranyos vagy amikor alszol. Jó jel! –nyugtatgatott barátnőm.
- Nyugodt vagyok, azt hiszem –hajtottam hátra a fejem és újból a cikken agyaltam. Még nem jutottam sokra, mikor a sofőr kabin, vagy mi felől jövő rádióból szóló dal félbe szakított. Hihetetlen egy szar memóriám van, megint bennem volt az az érzés, hogy ismerem ezt a dalt, de nem tudtam, hogy honnan. Épp fordultam volna Leilához, megkérdezni mi ez szám, mikor átmászott rajtam, hogy jelezzen, mivel közeledtünk a megállónkhoz. Követtem a példáját, de közbe tovább gondolkoztam, mi lehet ez, mikor fékezett a busz ugrott be: ezt játszotta tegnap Liam altató gyanánt. A dalt hallgatva álltam az ajtóval szemben, az sem zavart, hogy kicsapódott előttem és lekellett volna szállnom, nagyon szép dal, de még mindig nem tudtam ki énekli, mi a címe. Leila lerángatott a buszról és kérdőn nézett rám.
- Neked meg mi bajod? –méregetett.
- Nem tudod mi volt az a szám? –néztem a busz után.
- Nem tudom, nem figyeltem, de inkább menjünk, ne, hogy elkéssünk. –húzott maga után.
A folyosón végig haladva észrevettem, hogy jó páran bámulnak. Éreztem magamon a tekinteteket, nem tudtam ezt mire vélni, de nem is foglalkoztam vele igazán, viszont a terembe lépve is ugyanezt tapasztalta, ami egy kicsit már zavart, de továbbra is próbáltam figyelmen kívül hagyni. Leiel a padunk tetején ülve beszélgettünk, mikor is Laura jött oda hozzánk, amit azért furcsállottam, mert nem igazán vagyunk puszipajtások.
- Halihó –üdvözölt nyájasan.
- Szia –néztünk rá kérdőn.
- Mizus veletek csajok? –ült fel mellénk a padra.
- Mit szeretnél? –szegeztem neki a kérdést, mivel tudtam, hogy nem teázgatni jött.
- Csak beszélgetni –vonta meg a vállát.
- Na persze, bökd ki mit akarsz! –Leila is tudta miért jött.
- Hát igazából… én csak… -habozott.
- Mondd! –sietettem.
- Láttam reggel az újságot és az a lány nagyon hasonlít rád és igazából azért jöttem, hogy megkérdezzem, te voltál-e az. –hadarta. Elsőre nem esett le milyen újságról beszél csak kisebb idő elteltével és csak bámultam a kérdő tekintetű Laurára.
- A hallgatásod igennek veszem –ugrott le az asztalról- igazából nem is érdekel mit kerestél azzal a kis buzival, csak címlapon voltál azért kérdeztem. –ezt már üvöltötte, amúgy sosem kedvelte az 1D-t már, csak azért sem mert Lei és én igen. Az osztály összes szempárja ránk szegeződött, szerencsére Laurán kívül mindenki érett 17 éves és nem olyan, mint egy kisgyerek, ezért más nem jött oda, csak tisztes távolságból bámult, ami ha belegondolok nem jobb, mivel nagyon idegesítő. Szerencsére nem volt sok a csengőig, így elvonhattam a figyelmem erről az egészről, de még mindig éreztem hátamon a tekinteteket.
Első óra után angol jött, ezért átkellett menni a nyelvi laborba -még mindig nem tiszta, hogy miért labor és miért nem előadó vagy csak sima terem, de ez nem lényeges. Ide csak az osztály fele ment, mivel a másik fele németes köztük Leila is, ők a teremben maradtak.
- Nem hívott Liam? –állt mellém Lei miközben a táskám mélyén kutattam az angol cuccomat keresve.
- Nem, de szerintem angol előtt, majd a teremben felhívom én, gondolom a managemant kitalált már valamit a cikkel kapcsolatban –jelentettem ki.
- Oké, csak ügyesen! Szia.–köszönt.
- Majd kövi órán találkozunk, szia!
Irányba vettem a labort, a suli legfelső emeletén van, ezért ott a folyosón viszonylag nincs nagy hangzavar. Letettem a cuccom az egyik padra és elővettem a telefonom, megkerestem Liam nevét a telefonkönyvben, közben fel nem nézve a mobilomról az ajtó felé sétáltam, majdnem elértem a célom, mikor valamelyik hülye beviharzott és nekem jött. Szerencsére nem esett ki kezemből a telóm, de majdnem, ezért csak szépen végig tapiztam. Letörölve a maszatolást újból megkerestem Liam számát, mivel közben sikerült kilépnem. Vagy ötször átnéztem a telefonkönyvem, de sehol semmi, valószínű kitörlődött az előbb, a francba! Nem leszek ideges, ma ez a legkisebb problémám, majd ő felhív, ha a randi miatt nem is a cikk miatt biztosan.
Nem hívott! Gondoltam a suli miatt nem zavar és majd utána felhív, de nem. Otthon ültem az ágyamon a tv-t bámulva mellettem a telefonommal. Leilát ma nem engedték el, mert kapott egy karót és a szülei nem engedték el, azért szerintem elég nagy már ahhoz, hogy el mehessen ha akar, de mivel még a szüleivel él, muszáj szót fogadnia. Apa dolgozott, ahogy anyu is, Nina pedig suli után átment egy barátnőjéhez. Egyedül kuksoltam otthon és most is a mai napon agyaltam, szerencsémre csak Laura jött oda hozzám, mivel a suliban csak Ő ilyen, mások tisztes távolságból bámultak egész nap és összesúgtak mögöttem, kicsit frusztráló volt. Az utolsó órára már kezdtem megbuggyanni és már alig vártam, hogy hazaérjek, távol a kíváncsi és kérdő tekintetektől. Semmi érdekes nem ment a tv-ben és a hasam is kezdett hangokat kiadni, mivel még nem ebédeltem. Leslattyogtam a spájzba, széttártam a hűtőt, anya tegnap nem főzött, úgyhogy maradt a mirelit kaja, nem volt sok kedvem a pizzához, de mást nem találtam, így be kellett érnem azzal. Bedobtam a sütőbe és kiültem az előszobai kanapéra. Bekapcsoltam a tv-t hátha lett valami érdekes műsor ez a 10 perc alatt, de csalódnom kellett, az egyik zeneadóra kapcsoltam és azt hallgattam. Elterültem a kanapén és megint gondolkoztam –ezt ma elég sokszor megtettem- most nem a cikken járt az agyam, hanem a tegnap történteken. Liam nagyon aranyos és úgy érzem tényleg nem vagyok neki közömbös, bár lehet tévedek, ki tudja?! Majd meglátjuk, hogy lesz-e folytatás. Hasonló gondolatok közepette, jött a hirtelen fáradtság hullám és majdnem elnyomott az álom, de mivel kint sült a pizzám és nem akartam leégetni a házunkat, nem hagytam magam és inkább a zenére koncentráltam. Aura Dione - Friends c. száma ment épp, szeretem úgy, hogy együtt énekeltem a tv-vel, most már ülve. A következő szám Cher Lloyd – Want U Back volt, ezt is imádom, ezért nem hagytam abba az éneklést, már hozzászoktam a szörnyű hangomhoz, így nem zavart milyen hamisan énekelek. Következő az egyik újdonsült kedvencem Nikelback – Lullaby, általában megkönnyezem a klipet ez most sem volt másképp, nem zavartam bele a dalba így csak dúdoltam. Mikor már a közepe fele járt a dal akkor ugrott be, hogy ez volt az amit ma a buszon hallottam és amit tegnap játszott Liam mikor elaludtam. Egyszerűen imádom ezt a dalt és nem ismertem fel és most is csak a felénél jöttem rá. Nagyon hülye vagyok, ez most már hivatalos!
A szám után kimentem a pizzámért rápakoltam egy tányérra és felmentem a szobámba. Bekapcsoltam a laptopom, hogy nézzek valami filmet, de semmit sem találtam, így arra jutottam, hogy megnézem az „Up All Night” dvd-t, láttam már elég sokszor, de sosem lehet betelni vele. Mivel nem a neten filmezek, így a laptopom kikapcsoltam és a tv-n néztem meg a turnét. Végig ugráltam és üvöltöttem az összes dalt, szerintem majdnem sikerült eladnom a házat, olyan voltam mint egy kisgyerek, úgy ugrándoztam mintha semmi gondom nem lenne a világon. Néha nem árt kicsit újból kisgyereknek lenni és ebben az 1D nagyon is segít és nem csak ebben, a dalaik olyanok mintha nekem szólnának, mintha csakis nekem írták volna őket.
A dvd végére már mindenki hazaért, Nina velem együtt ugrált és táncolt a szobám közepén, a szüleink az ajtóból nézték mit művelünk. Mindig is jóban voltam a húgommal még a korkülönbség ellenére is, apuékkal is jó a kapcsolatunk, egész jó kis család a mienk. Műsorunk végeztével szétszéledt a család, vagyis anya és apa ment a dolgára a tesóm pedig bent maradt, hogy elmeséljem neki mivolt Liammel. Miután ezt is letudtam jött a vacsi, időm sem volt gondolkodni azon miért nem hívott, csak akkor mikor már az ágyamban feküdtem, pizsiben a tv-t hallgatva. De most sem tudtam sokat gondolkozni ezen, mert Leila küldött egy sms-t:
”twitter! nézd amit laura kiírt! most! ”
Édes tudatlanságban beléptem twitterre, már vagy egy hete nem is néztem, mivel nincs vagyis eddig nem volt valami sok követőm, na, de most! Nem foglalkoztam vele miért lehet, mentem megnézni drága Lauránk mit alkotott. Nem hittem a szememnek, már értettem miért nőtt meg a követőim száma ennyire.
Kirakta azt a képet ami a reggeli újságban volt és mellé tett rólam is egyet, egyértelmű volt, hogy én és az a kockás fejű lány egy és ugyanaz az ember. Méghozzá a képszövegben fel is tűntette a twitter, illetve a valódi nevem. Feltudtam volna képelni Laurát, hogy tehetett ilyet, mit képzel ez magáról? Csak úgy forrtam a dühtől, de ez még semmi nem volt ahhoz képest, amit az új követőim írogattak. A falam televolt kérdésekkel, szitkozódásokkal és egyéb hasonlókkal. A nem kellemes twitteket töröltem. A többire nem válaszoltam, mivel nem tudtam, hogy a srácok managementje mit talált ki és nem akartam bezavarni, így inkább kiléptem. Ha már be volt kapcsolva a gépem és megnéztem a Twitterem, úgy gondoltam, hogy a Facebook sem maradhat ki.
Inkább hagytam volna ki! Rengeteg jelölésem volt, legalábbis jóval több, mint szokott és üzeneteim is szép számmal voltak, hasonló kaliberűek, mint az előbb. Első dolgom volt letiltani, hogy megnézhessék a képeim, az üzenő falam vagy, hogy lássák a születési dátumom meg a hasonló alap infókat. Beállítottam, hogy csak az ismerőseim írhassanak üzit. Itt sem válaszoltam senkinek. Sajnáltam azokat, akik kedvesen írtak, érdeklődve, nem azért, hogy mindennek elmondjanak, de sajnos nekik sem írhattam semmit. Elegem lett ebből is, így inkább kikapcsoltam a laptopom és a még mindig szóló tv-t.
Próbáltam elaludni, de amúgy is rossz alvó vagyok –csak akkor sikerül elaludnom, ha nem akaro erre pl. a randi- most meg pláne nem akartak álomra csukódni szemeim. Magamban minden létező szalonképtelen szót elhasználtam Laura jellemzésére, tudom nem szép dolog, de az sem amit Ő tett. Sajnáltam, hogy Liam nem hívott, sőt elég rossz érzés volt, azt hittem lesz köztünk valami, de úgy látszik ezt is jól benéztem. De lehet, hogy holnap! Meglátjuk, ha holnap sem hív, akkor elkönyvelem magamban, hogy nem érdeklem és nem foglalkozom a témával többet! Határoztam el.
Másfélnap telt el Liam hívása nélkül, ami most már valósággal fájt. Bár Niall száma is megvolt, felhívhattam volna, hogy megkérdezzem Liam miért tojja le magasról a fejem, de nem tettem. Ha nem hívott nem érdekeltem, az Ő döntése elfogadom, de azért egy „Inkább hanyagoljuk egymást, szia!” nem ártott volna. Bár nem számít pluszpontnak, ha bealszom a randin, mégis reméltem, hogy nem ’ijesztettem’ el vele. Sosem volt szerencsém a szerelemmel, de most végre láttam egy remény szikrát, hogy sikerülhet, de bebuktam. Nem szenvedtem nyilvánosan, de ennek ellenére is látszódhatott rajtam menyire letört, mivel Leila kijelentette, hogy vigasztaló körútra visz. Ez abból állt, hogy az Arénába mentünk ruhapróbát tartani, ami elég viccesre sikerült. Ebben a másfél napban átléptünk a tavaszba és ezt az időjárás is észrevette. Tökéletes, pulcsis idő volt, ezért úgy döntöttünk, hogy a próbálgatás után sétálunk, buszozunk egyet, mivel péntek este volt sietnünk sem kellett haza. Régebben, úgy 1 éve sokszor jártunk az egyik magazin székhelyéhez hátha sikerül összefutunk egy hírességgel, párszor sikerült is. Újabban már nem azért játunk oda, kinőttük, hanem, mert bennünk maradt a járás, meg egész szép környék, tehát most is ezt vettük célba. Már messziről látni lehetett a szokatlan tömeget, nem tudtuk mire vélni. Közelebb érve megértettük, ugyanis az a tömeg egy csomó sikítozó tini lányból állt, akik One Direction posztereket lóbáltak. Leila szeme egyből felcsillant.
- Itt az 1D, maradunk? –fordult felém.
- Nem igazán akarok találkozni Liammel –húztam el a szám.
- Kár –biggyesztette le a száját –akkor menjünk.
- Te maradhatsz, ha szeretnél –ajánlottam.
- De nem akarlak egyedül hagyni.
- Nyugi, megleszek. Sétálok itt egyet, majd hívj, ha végeztél!
- Meglesz! –állt be a tömegbe.
Előhalásztam a telefonom és a fülesem, benyomtam a ’legutóbb felvett’ listát és hallgattam a legújabb számaim. Megkerülve a szerkesztőség épületét egy kisebb, ám annál szebb utcába értem, de volt valami ami sarkon fordulásra késztetett.
Kövit! Nagyon jó a blogod! Szeretem olvasni!
VálaszTörlésno comment *-*<3
VálaszTörlés