*Jeni szemszög*
Már mindenki készen állt, hogy indulhassunk bulizni, de Harry és Leila eltűnt. Összevissza hívogattuk őket, de nem vették fel, már kezdtünk pánikba esni, amikor nevetve estek be a bejárati ajtón. Észrevették, hogy mind kérdőn bámuljuk őket és sűrű bocsánatkérések közepette indultak átöltözni.
A buli nagyon jól sikerült. Rengeteget nevettünk, baromkodtunk, beszélgettünk, táncoltunk, mint egy átlagos buliban, eltekintve attól a ténytől, hogy a One Directionről a Little Mix egyik énekesnőjéről van szó. Így tehát volt egy kisebb közönségünk és az italokért se nagyon kellett fizetnünk, mert általában megjelentek egy-két piával. Persze ezek ellenére se ittuk magunkat a sárosföldig, de természetesen mindenkinek megártott egy kicsit, Liam és Eleanor voltak akik még normálisan viselkedtek.
Éppen Louis egyik hatalmas poénján nevettünk, miközben El a bejárattal küzdött. Végre elfordult a kulcs, kinyílt az ajtó és egyből vissza is csapódott, valószínűleg a huzatnak köszönhetően. Mindenki mondogatni kezdte, hogy „de hát én becsuktam az ablakokat,” „melyik hülye hagyta nyitva ekkora viharban?” És beugrott, Patrik nyitotta ki Liam szobájának ablakát, mert megsültem a rohangálástól.
- Basszus –rohantam be a házba és félve konstatáltam, hogy igazam volt.
A szobaajtó tárva, az egyik ablak, pedig kitört. Csodás.
Zayn rendezett korareggelre egy… egy ablakost?! Fogalmam sincs mi a szakkifejezés erre, na mindegy, a lényeg, hogy holnap már rendben lesz az ablak.
A srácok nem akadtak ki, azt mondták ez bárkivel, előfordulhat, viszont ezek ellenére sem volt hol aludnunk.
- Hát ott a kanapé- húzta ki magát Niall büszkén a fantasztikus ötlettől.
- Ott Liam alszik, te majom! –csapta fejbe Claire.
- Áucs –simogatta az ütés helyét.
- Egyébként nem rossz ötlet, mert elég nagy a kanapé három embernek –agyalt Harry.
- Hogyne majd pont ezt a hármast hagyjuk együtt egy egész éjszakára –most Lei csapta fejbe barátját.
- Kösz, hogy hagytad, hogy befejezzem. Én arra gondoltam, hogy majd mi kint alszunk Liammel, Jenék meg a mi szobánkban.
- De okos vagy –ölelte át barátnője.
Így történt, hogy Harryék szobájában kötöttünk ki. A huzatos szoba ajtaja elé a srácok odatoltak egy éjjeli szekrényt, hogy az éjszaka közepén ne csapja ki a szél és ne legyen fagyos idő a házban is.
Egy kicsit mindannyian becsíptünk, így rosszul is éreztük magunkat, szóval mihamarabb aludni tértünk. Természetesen nem sikerült elaludnom, nem akartam felébreszteni Patrikot, tehát a tv-t és a laptop előkutatását kilőttem. Úgy döntöttem elmegyek wc-re és iszok valamit hátha elálmosodom. A konyából láttam, hogy a nappaliban megy a tv, egyáltalán nem voltam álmos, így amellett döntöttem, hogy csatlakozom párpercre a tvzőkhöz. Természetesen volt akkora szerencsém, hogy csak egy valaki volt ott, és persze nem Lei és nem is Hazza.
- Megint nem megy az alvás? –kérdezte Liam fel sem nézve valami sorozatból.
- Nem igazán, mit nézel? –ültem a kanapé karfájára.
- Fogalmam sincs –mosolygott- ülj már le normálisan –mutatott maga mellé.
- Jó itt. Egyébként merre jár a két jómadár? –érdeklődtem.
- Nem tudom, pislogtam egyet és eltűntek, de gyere már –rántott le maga mellé, szinte az ölébe.
Mélyen a szemembe nézett és elmosolyodott, én pedig majdnem elájultam. Megráztam a fejem és felültem, még szélesebb lett a mosolya.
- Szóval merre vannak Leiláék? –néztem rá egy másodpercre, mielőtt ismét elvarázsolna.
- Mint mondtam; nem tudom, eltűntek.
- Oké –bólintottam.
Valami értelmetlen műsort adtak arról, hogy általában hol a legcsikisebb az ember. Máskor egyből elkapcsolnék, de jelenleg nem tudtam odakoncentrálni, mivel Liam folyton bámult.
- Mi van már? –fordultam felé.
- Csak kíváncsi vagyok, hogy még mindig ugyanolyan csikis vagy-e.
- Ha tudni akarod, igen, ugyanolyan csikis vagyok.
- Jobb lenne megbizonyosodni róla –bökte meg az oldalam amitől egy aprót visítottam.
- Látod, csikis vagyok, hagyj- ütöttem el a kezét.
- Nekem ez nem elég bizonyíték –nyúlt ismét felém, de ezúttal nem csak megbökött, hanem maga mellé húzott és kegyetlen csikizésbe kezdett.
Próbáltam nem hangosan visítani, nehogy felébresszek mindenkit, de elég nehéz művelet volt.
- Hagyd abba –fogtam le a kezét.
Persze egy mozdulattal kiszabadult szorításom alól és a hajamba túrt. Szeme helyett próbáltam a tvre koncentrálni, de elég nehéz volt.
- Jeni! –súgta a fülembe, amitől megborzongtam és nem tudtam tovább ellenállni, elvesztem a tekintetében.
És elkövettem egy hatalmas hibát, hagytam, hogy megbabonázzon, hogy elvarázsoljon és, hogy megcsókoljon. Hosszú, szenvedélyes csók volt, pont olyan, mint mikor együtt voltunk. Aztán kapcsolt az agyam és rájöttem, hogy hatalmas hibát követek el. Könnyek csordultak ki a szememből és eltoltam magamtól.
- Szeretlek –súgta a fülembe.
Na ez már tényleg sok volt. Egyre több könnycsepp szökött ki. Felálltam és elindultam… Valamerre. Remegni kezdtem, amitől szinte kiestem a bejárati ajtón (tippem sincs miért pont odamentem.) Lerogytam a párfokos, kicsi lépcsőre. Remegtem, zokogtam, fulladoztam, a fejem majd’ felrobbant, görcsölt a gyomrom, hányingerem volt és a szívem ezerrel dobogott, csoda, hogy nem szakította át a mellkasom. Nem kellett sok idő és valaki követett, a hangjából kivéve valószínűleg Liam volt, merthogy a könnyeimtől semmit nem láttam. Leült mellém és pár percig csak csendben nézett, de persze ez sem tartott sokáig.
- Nyugodj meg –próbált átkarolni, de nem hagytam.
Ahogy arrébb csúsztam, majdnem leestem a lépcsőről, de Liam visszahúzott, a derekamnál fogva. Mekkora mázli…
- Sajnálom –húzott magához.
Jelenesetben nem voltam olyan állapotban, hogy tovább tiltakozzak, így a vállába temetett arccal szenvedtem tovább, ő pedig egyik kezét a derekamon pihentette, a másikkal a fejemet simogatta.
Semmi sem érdekelt, az sem, hogy a lassan elülő vihar miatt marha hideg volt, az sem, hogy hajnalodott; csiripeltek a madarak, kezdett világosodni. Sőt még az sem zavart, hogy valakik elhaladtak mellettünk mire Liam egy halk „shhh, kérlek”-kel reagált. Valószínűleg Hazzáék tértek haza a… nem tudom hol voltak.
Jött egy erősebb és egyben hidegebb szél fuvallat, mire Liam ösztönösen magához szorított. Nem tudom miért csak most, fogalmam sincs, hogy az órák óta kint üldögelés miatt, miért ilyen későn, de rádöbbentem, hogy még mindig hatalmas hülyeséget csinálok. És (ha ez egyáltalán lehetséges) az előbbinél is nagyobb sírógörcs tört rám. Most viszont nem maradtam ott, nem bújtam szorosabban Liamhez, egyszerűen felálltam és berohantam a házba, egyenesen Louisék szobájába remélve, hogy nem csinálnak semmi olyat amit megzavarnék. Hát nem csináltak, sőt, El félig alva laptopozott, Lou pedig mellette horkolt, persze csak amíg meg nem érkeztem, utána már mindketten engem néztek az ajtóban zihálva. Leültem az ágy szélére és bőgtem, mire odakúsztak mellém és némán nyugtattak, nem kérdeztek semmit, hisz tudták, hogy mi a bajom, ebben a házban mindenki tisztában van azzal mit érzek, egyedül én nem. Hátradőltem az ágyon, majd a hasamra fordultam és áztattam a takarót. Rúgkapáltam, püföltem az ágyat, hasonlók, gondolom Louék kicsit arrébb is mentek mielőtt őket találom el. Aztán, valamikor fél 11 tájt El mellett ébredtem, barátja pedig a fotelben szuszogott. Úgy néz ki elaludtam.
Elindultam kávézni ébresztő gyanánt, de a konyhába érve megbizonyosodtam arról, hogy álmodom. Patrik és Liam beszélgettek. Nem, nem veszekedtek, nem szidták egymást, sőt a másik édes anyukája hogy léte felől sem érdeklődtek. Ott beszélgettek, mintha soha semmilyen konfliktus nem lett volna köztük. Miután egy hatalmas pofonnal ajándékoztam meg magam, rákellett jönnöm, hogy nem álmodom.
- Mi a franc…? –álltam meg a konyhaajtóban.
Mindketten oldalra sandítottak, ahol Zayn, Harry és Niall figyelte őket enyhén fenyegetést sugallva tekintetükkel. Bár Niall és Hazza nem volt valami ijesztő, ugyanis előbbi egy táncoló kacsás fölsőben feszített, míg utóbbi egy nyuszis papucsban, viszont Zayn elég tekintélyt parancsolóan hatott a rosszfiúsan kócos hajával, a gyűrött melegítő szettjében és nem enyhén fenyegető nézésével.
- Így már értem –bólintottam és töltöttem kávét, majd otthagytam őket.
Nem hallgatózta, hisz ha olyanról beszélnek amit tudnom kell, valamelyikőjük úgyis elmondja. És igazam volt, vagyis csak abban, hogy az egyik srác elmondja miről volt szó, csak hát én Patriktól vagy Liamtől vártam volna, hogy odajön, de nem. Helyettük Niall és Harry rohant hozzám, miközben épp elmélyültem az ablakász munkájának bámulásában.
- Mi van már???? –szóltam rájuk, amikor már percek óta csak rángattak és hol belekezdtek a mondandójukba, hol abbahagyták.
- Csak az, hogy tudod. Liam, Patrik –mutatott mérleget kezeivel Niall- és Patrik bevallotta. És Liam örült, gonoszan örült. Aztán veszekedtek, aztán Zayn, és abbahagyták –lihegte.
- Mi a…? –nem értettem semmit.
- Szóval –kezdte Harry- Patrik bevallotta, hogy tujda, még mindig Liamet szereted és tudja, hogy vele lennél boldog, ahogyan azt is, hogy mégse mennél vissza Liamhez. Aztán ezen összevesztek, Zayn majdnem lecsapta őket, abbahagyták. Liam pedig amolyan „úgyis én nyerek” vigyorral otthagyta Patrikot.
Tátott szájjal bámultam a hadaró Harryt. Legbelül tudtam, hogy Patrik is tisztában van az érzéseimmel, mégis sokként hatott.
- Hol van most Patrik? –kérdeztem idegesen.
- Öhm, passz?! –mondták egyszerre.
Kirohantam a szobából, hogy megkeressem, helyette Liambe botlottam.
- Patrik? –néztem körbe, majd vissza Liamre.
- Elment –felelte halálnyugodtan.
- Hogy mi? –pislogtam rá hatalmasakat.
- Elment, tudod menni, nem itt lenni, ilyenek –húzta pimasz vigyorra a száját.
