2/6. – A levél

- Mit gondolt? Azt hitte, hogyha felhív egyből futok Londonba? Rosszul gondolta. De a hangja… olyan rég beszéltünk, még mindig olyan édesen, cirógatósan beszél –gondolkoztam az utcán.
- Patrik. Patrik. Patrik –suttogta Nina.
- Jó, jó tudom –ráztam meg a fejem.
Mikor hazaértünk, még mindig minimális sokk alatt voltam. A szobámban benyomtam a tv-t háttérzajnak, de nem figyeltem rá, belül a szavai hangzottak el, újra és újra.
Megcsörrent a telóm, felvettem.
- Szia Niall –üdvözöltem.
- Mi újság? –érdeklődött.
- Semmi –vágtam rá.
- Szóval mi történt? –faggatott.
- Mondom, hogy semmi –mászkáltam közben a szoba közepén.
- Akkor Liam miért lett ideges miután felhívott téged és miért csapkodja a ház összes ajtaját?
- Tippem sincs –tettem az ártatlant.
- Mesélj csak!
- Kérdezd meg tőle.
- Oké –nyomott ki.

*Liam szemszög*

Szinte összetörtem a mobilomat, úgy szorongattam, miközben  a számszélét rágva igyekeztem eljutni a szobámig becsapva minden ajtót magam után.
- Mi a..? –bámult utánam Niall.
Fel-alá járkáltam és az ágyra dobtam a telóm, ami 3 pattanás után a földön kötött ki.
- Baszki –indultam utána.
Vagy 10 perces keresgélés után már majdnem feladtam, amikor megcsörrent. Elterültem a földön és a hangirányába kutattam, ami a szekrény felől jött. Benyúltam a bútordarab alá, mire előhorgásztam a telefonom elnémult, ismeretlen szám volt, nem hívtam vissza, ha fontos újrahív. Ahogy felálltam szépen lefejeltem az egyik fiók gombját, nem tudom hogyan sikerült. Idegességemben erővel kihúztam a fiókot és azzal a lendülettel vissza is csaptam. Kiesett. Hatalmas káromkodás hagyta el a számat. Felvettem azt az istenverte szart, s persze  sikerült kiborítanom a tartalmát. Földhöz vágtam és elkezdtem szedegetni a papírokat, közben át is nézegettem őket. Köztük volt a levél. A Levél! Elolvastam, 9 hónap után ismét, bár mindenegyes szavára emlékszem.
„Kedves Liam,
Sajnálom. Én nem akartam, hogy így végződjön, nem akartam, hogy egyáltalán vége legyen, de mégis így alakult. Tudom, hogy szeretsz, érzem, ugyanakkor, azt is tudom, hogy jelenleg mérhetetlen düh uralkodik benned. Megértem. Ezek ellenére, arra kérlek, sőt könyörgöm, hogy bocsáss meg nekem. Szeretlek. Tudod, hogy így van, hisz hányszor elmondtam, mennyiszer éreztettem és mennyire érzem is. Ha mégsem bocsátanál meg. Megértem.
Emlékszel a húgom szülinapjára? Tudod, mikor elbújtunk a spájzban. Biztosan rémlik valami. Ott kezdődött minden, mint 2 tini úgy viselkedtünk, boldogok voltunk és most így kell véget érnie? Kiabálva, könnyek közepette, törött szívvel?
Vagy emlékszel mikor először kimondtuk azt a bizonyos szót? Bennem minden tiszta, akkor is milyen boldogok voltunk, most pedig csak düh és szomorúság.
Bocsáss meg! Kérlek! Ha nem is nekem, akkor Niallnek. Hallgasd őt végig, megfogod érteni, hogy mit, miért tett, csak hagyd, hogy végig mondja, beszéljétek meg.
És, hogy minek ez a levél? Csak annyit szeretnék közölni vele, hogy nem kell így véget érnie, lehetünk még boldogok. Nem kell, könnyes szemekkel, vörös arccal kiáltanod, nem kell a faltövébe kucorodva eláztatnom mindent. Nincs szükség ezekre, hiszem, hogy megtudjuk oldani, hiszem, hogy nem kell így véget érnie. De most mégis hazamegyek, hisz elküldtél, könyörtelenül, nem foglalkozva azzal mennyire fáj, elküldtél. Megértem.
A bőröndjeim már kint vannak a taxiban, te meg valahol a városban, itt hagytál esélyt sem adva arra, hogy elmagyarázzam. Megértem. Ha ezután sem keresel, tovább lépek, nélküled élem le az életem, nem jövök vissza, nem hívlak, nem kereslek. Így lesz, hidd el! És én úgy érzem, hogy nem fogsz keresni. Megértem.
Végezetül, csak hadd mondjam el még egyszer, hogy sajnálom.
Szeretlek!
Jeni.”
Ültem a földön és szorongattam a lapot. Niall lépett be kopogás nélkül.
- Mi volt ez? –érdeklődött.
- Csak kiesett a fiók –pattantam fel, ledobva a lapot.
- Persze, kiesett, magától.
- Így van –bólogattam.
- Mit beszéltél Jenivel? –döntötte meg a fejét.
- Már egy ideje nem beszéltem vele –folytattam a pakolást, mialatt Niall helyet foglalt az ágyamon.
- Kivonultál telefonálni, majd idegesen jöttél vissza, még az arcodon is látni lehetett, hogy őt hívod. Ja, meg fel is hívtam.
- Niall –csaptam meg.
- Ne koptasd –vett elő egy zacskó mogyorót- mesélj –tömte meg száját.
- Semmi nem volt, csak elhívtam a nyárra, Leila miatt.
- Köhöm, persze, Leila. Na és mit mondott?
- Nem akar jönni, eldöntötte, hogy nem fog.
- Meglehet érteni –öntötte a zacskó tartalmát szájába.
- Kössz –dobáltam a lapokat a fiókba.
Vagyis dobáltam volna, ha nem tört volna az egyik oldala.
- Rohadt jó… -rúgtam egyet a széttört darabba.
- Nyugalom, veszel másikat, Jeni pedig úgyis el fog jönni, ha akar ha nem.
- Ezt, hogy érted? –bambultam rá értetlenül.
- Megoldom, hogy itt legyen.
- Persze –raktam az íróasztalom tetejére a papírokat.
- Na, jó, igazából Leilának van egy tuti terve.
- Mi?
- Majd meglátod –öltött nyelvet- na de most gyere, nehogy nekem itt megsavanyodj –tolt ki az ajtón.
- Hova is megyünk? –érdeklődtem, miközben feltuszkolta rám a pulcsim.
- Majd kint elmondom. Elmentünk –kiáltotta.
- Szia kicsim –jelent meg Claire.
- Szia –csókolta meg- sietek.
Bemásztunk a kocsiba és elindultunk.
- Oké, most már elmondanád hova igyekszünk?
- Ajándékot venni Clairenek –koncentrált az útra.
- Minek? –értetlenkedtem.
- Holnapután leszünk 3 hónaposak –mondta, mintha ez egyértelmű tény lenne.
- És mit akarsz venni?
- Fogalmam sincs –rágta a száját.
- Az szép halál –bólintottam.
- Az –helyeselt.
- Valami olyan kéne, ami megmutatja mennyire szeretem, nem túl kicsi, de nem is túl nagy –agyalt.
- Várj kicsit, gondolkozom rajta.
3 hónaposak. Niallnek már 3 hónapja sikerült túltennie magát Jenin, nekem még mindig nem. Azt hittem neki sem fog menni és mi leszünk a két szenvedő lélek. Miután itt hagyott, nem elég hogy mindketten padlón voltunk, de még csak nem is voltunk ott egymásnak, nem beszéltünk. Aztán megjött az eszem, bár kicsit későn, de megbocsátottam. Niallel sikerült kibékülni, megbeszéltük, viszont Jeni, Őt még csak el sem értem. Eleinte ő hívogatott, keresett, de nem válaszoltam, az eszem pedig csak későn jött meg, túl későn. Sosem válaszolt, mindig kinyomta, ha üzentem, nem szólt rá semmit. Elcsesztem. A szőkeség is szenvedett, de volt valaki aki átsegítette ezen az egészen, Claire. Féléves siránkozás után Niall rájött, hogy van valaki aki szereti és neki sem közömbös, hát így jöttek ők össze. Én pedig azóta is egyedül tengetem napjaim. Lehetett volna barátnőm, több is, de mégse, miatta.
- Liam! Liam? Liam!! –szólítgatott Niall.
- Mi? Mi van? –ráztam meg a fejem.
- Kitaláltál már valamit?
- Ja, nem, bocsi. Elkalandoztam…
- Vettem észre.
Betértünk egy helyi, hatalmas bevásárlóközpontba, mondanom sem kell, de fogalmunk sem volt merre keressük a megfelelő ajándékot.
- Pontosan miért is engem raboltál el és nem valamelyik csajt?
- Nem érnek rá, te meg úgyis csak penészesedtél a szobádban –grimaszolt a kirakatban lévő ajándékokra.
- Akkor legalább hívd fel valamelyiket –javasoltam.
Előkapta okoskészülékét és már tárcsázott is.
- Szia. Igen, megint én, igen elmondta. Semmit, mindegy, majd megbeszéljük, de most nem ezért hívtalak. Tudod Claire-rel közelítünk a 3. hónap felé, és fogalmam sincs mit vegyek neki, és Liam sincs nagy segítségemre –nézett rám összeszűkített szemekkel.
Mintha csak én tehetnék róla.
- Rendben, köszi, visszahívlak, ha megtaláltuk.
- Jeni szerint egy ékszerboltot célozzunk meg.

Verseny.!

Szerbusztok Directionerek!^^♥
Kicsit utólag, de NAGYON BOLDOG KARÁCSONYT!♥ És előre is boldog újévet!:)
Most nem résszel jelentkezem (majd holnap!) hanem egy versennyel. Biztosan vannak köztetek bloggerek, de olyanok is akik bár nem vezetnek blogot megmutatnák milyen ügyesek, szóval arra gondoltam, hogy indítok egy írói versenyt a blogomon.
Az lenne a feladat, hogy írnotok kell egy részletet a történetemhez.:)

Követelmények:
- legyen érdekes részlet, de ne vigye túlzottan a cselekményt (vagyis ne az legyen a cél, hogy helyettem írd a folytatást, hanem a sztorimba részletnek, remélem érthető.)
- a meglévő szereplőkkel dolgozz, vagy ha mégis lenne új, akkor ne adj neki főbb szerepet
- min. 1 oldal max. 4-5.
- jobban örülnék, ha olyan szemszögből írnátok ami még nem volt (Perrie, El, a srácok, Claire stb.)
Lényegében ennyi. Persze írhattok olyan szemszöget ami már volt, de én érdekesebbnek találnám, ha új, más szemszögből is megmutatnátok a sztorit.:)

Jelentkezés:
határidő: 2013. január 2, szerda
kommentben vagy chatben jelentkezzetek, amire szükségem lenne hozzá:
- név (elég a keresztnevetek, becenevetek)
- kor
- e-mail cím
- blog (ha van)
Csak akkor indul a verseny, ha LEGALÁBB ÖT(!!!!!) jelentkező lesz!:)

Küldési határidő:
2013. január 10, csütörtök
ide küldjétek: csenge.directioner@gmail.com
Szóval a jelentkezést követően bő egy hetetek lesz elküldeni.:)

Ami alapján ítélek:
- helyesírás!
- elírások
- persze a tartalom
- és legfőként, hogy betartjátok a követelményeket.

Díjak:
1. Beleépítem a részletét a történetbe, reklámozom* a blogját (ha nincs akkor facebook oldalát, ask.fm-jét stb), "oklevél."
2. Kiteszem a blogra a részletét, de nem a történetbe építve, reklámozom a blogját (stb.), "oklevél."
3. Kiteszem a blogra a részletét, de nem a történetbe építve, "oklevél."

*reklám alatt azt kell érteni, hogy egyszer kiteszem

Remélem mindent érthetően mondtam el, ha mégis lenne kérdés, nyugodtan írjatok.:)
Nagyon örülnék, ha minél többe jelentkeznétek, vagy ha legalább meglenne az 5.:)
Holnap új rész!
Puszi.;)♥

2/5. - Felhívott

Hello srácok!♥ 
Először is... kérlek titeket nézzetek be Believe*-* új blogjára, ami szintén fanfiction és eszméletlen jónak ígérkezik.
Másodszor pedig leírhatatlanul sajnálom, hogy ennyit késtem, de a múlthetem szörnyű volt, e a hét pedig meg zsúfolt, mint már mondtam, ha volt is időm írni, egyszerűen nem tudtam. Kattogott a agyam, vagy csak éppen csak ihletem nem volt, de egyszerűen nem ment az írás.:s
Viszont a szünetben hozok kárpótlást, kaptok új részeket és egy új, kezdetleges történetembe is beleolvashattok, meg persze mással is készülök, de az majd később kiderül.:)
Egyébként ebben a részben, vagyis az elejében arról is olvashattok, hogy miért volt szar hetem, persze nem teljesen igaz minden, de mondhatjuk úgyis... "Igaz történet alapján!" :)

Ültem az ágyon, laptoppal az ölemben, mikor valaki unalmában ráfeküdt a csengőre, én pedig ijedtemben, majdnem eldobtam a laptopom. Csak én voltam otthon, lesiettem a lépcsőn. Az ajtóban Virágot találtam vörös fejjel, kisírt szemekkel, egy papírlapot szorongatva. Szó nélkül behívtam, leültettem a kanapéra és nyugtatgattam, míg végül már kapott levegőt.
- Jeni. Miért fáj ennyire, pedig nem is szeretem.
- De mi van? Mi történt? Kit nem szeretsz? –kapkodtam a fejem értetlenül.
- Hát Őt. Tudod, az a srác akiről meséltem.
- Nem, nekem nem meséltél semmi srácról Virág.
- Tényleg? –pislogott rám.
- Tényleg –ismételtem.
- Akkor elmesélem –mondta, mire bólintottam- 2 hete volt egy házibuli, eszméletlen jó volt, sokat nevettünk, hülyéskedtünk, és hát tudod, volt ott egy srác is. Már előtte is ismertem, a barátnőm egyik haverja, de addig fel sem tűnt, hogy milyen aranyos. Viszont az nap este… Jó fej, kedves meg minden. De érted? Még csak nem is olyan helyes, nem is az esetem, és mégis. Aztán következő héten bementünk a vásárba barátnőmékkel, akkor is olyan aranyos volt, egy csomót nevettünk meg minden. A barátnőm azt mondta, hogy bejövök neki, el sem tudtam hinni. Akkor sem volt semmi, csak belé karoltam, meg amikor elköszöntünk volt egy ölelés. Tudod te, hogy milyen jó volt megölelni? Szárnyaltam a boldogságtól. De aztán párnap múlva…
Elcsuklott a hangja, könnyezni kezdett.
- Nyugalom –simogattam a hátát.
- Beszéltem barátnőmmel, és azt mondta neki a srác, hogy csak azért adott egy esélyt, mert a barátnőm pasija megkérte, meg hogy, idézem: „Kedves és aranyos, de nem.” Eszméletlenül fájt, zokogtam.
- Szóval beleszerettél.
- Nem! Vagyis nem tudom, lehet, fogalmam sincs, de az biztos, hogy érzek valamit.
- Jajj Virág!
- És ez még semmi –pislogott sűrűn- beszéltünk Facebook-on, pontosabban megbeszéltük. Azt mondta, hogy vele is előfordult már, hogy valaki azt mondta, hogy bocsi, de nem, vagy azt, hogy bocs, de csak barát vagy. És ez nagyon nem nyugtatott meg, sőt azt is írta, hogy találok jobbat. Milyen jobbat? Nála? Biztosan nem!
- Nála csak jobbat!
- NEM! Tuti, hogy nem. Vicces, kedves, hülye, aranyos, imádnivaló, soroljam még?
- Nem kell…
- Plusz, összevesztem anyuval, meg az egyik barátommal is, mondjuk vele már kibékültem, de akkor is. Sőt ma még Vele is találkoztam. És tudod mi volt a legrosszabb? Hogy kedves volt, úgy viselkedett velem mintha semmi sem történt volna.
- És ezzel mi a baj? –húztam össze a szemöldököm.
- Épp ez az, hogy semmi. Vagyis az, hogy barátként kezel, de végül is, jó, hogy nem csak átnéz rajtam.
- Na látod –mosolyodtam el- ebből még bármi lehet, hisz barátságból lesznek a legerősebb szerelmek –bíztattam.
- Nem hiszem, de jó így, tökéletes lesz barátnak, úgy érzem.
- Ez a jó hozzáállás –ütögettem meg a vállát.
- Köszi –törölte le könnyeit balkezével, amiben egy gyűrött lapot szorongatott.
- Ez mi? –szedtem ki ujjai közül.
- Semmi, semmi –kapálózott az iromány után, sikertelenül.
Széthajtottam. A papír tele volt írva. Idézetek, dalszöveg részletek, gondolatok.
- Miért cipelted ezt magaddal? –néztem rá.
- Nem tudom. Bármit ami eszembe jutott  ráírtam.
- Oh, Virág, nagyon sajnálom, de nem érdemel meg téged.
- De igen! –suttogta.
Csörögni kezdett a telóm, a kijelzőn Patrik mosolygott rám.
- Szia –vettem el.
- Szia, kérlek mondd, hogy Virág veled van, már mindenhol kerestük, te vagy az utolsó remény.
- Itt van, érte jössz?
- Már is ott vagyok –tette le.
- Patrik? –kérdezte Virág.
- Igen, és nagyon aggódik mia…
Megszólalt a csengőnk.
- Szia –nyomott gyors puszit a számra és beviharzott a nappaliba- mit képzeltél, hogy csak így eltűnsz? Tudod te, hogy mi mennyire… Várjunk, te sírsz? –lépett közelebb hozzá.
- Hagyd most, csak vidd haza. Ne faggasd, majd magától elmondja, ha szeretné, de mindenképp hagyd most békén –mondtam barátom mellé lépve.
- Minden oké, hugi? –ült le a kanapéra.
- Nem igazán, de menjünk –pattant fel a lány- köszönöm Jeni –szorított magához.
- Nagyon szívesen –viszonoztam ölelését.
Sajnáltam Virágot, nem ezt érdemli, tényleg nem.
Miután elmentek visszatértem a gépezéshez, de nem volt sokáig nyugtom ugyanis Leila hívott. Az után érdeklődött, hogy szándékozom-e elutazni hozzájuk a nyárra. Kétes választ adtam, egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy menjek-e vagy sem. Még úton a húgomért is ezen gondolkoztam.
Mert persze csodás lenne újra látni a srácokat, Elt, Perriet, Clairet és legfőképp Leilát. De Patrikot sem akarom itthon hagyni, nem bírnék ki 3 hónapot nélküle. És akkor még ott van Liam is, és az emlékek.
A sulinál összeszedtem Ninát, némán egymás mellett haladtunk hazafelé, a tavaszvégi napsütésben.
Olyan jó lenne újra látni, a közelében lenni, esetleg a karjaiban lenni, vagy netalán ízlelni a csókját. De, óh, basszus. Miken gondolkozok. Barátod van, barátod van! Ütögettem a fejem, Nina pedig értetlenül bámult, de nem foglalkoztam vele. Jenifer a rohadt életbe, mekkora balfasz vagy! Miért járkál folyton Liam a fejemben, mikor itt van nekem Patrik, akit szeretek?! Akkora egy idióta, egy utolsó balfasz, a legnagyobb szemét vagyok. Annyira elmerültem saját magam szidásában, hogy észre sem vettem, hogy csörög a telóm, csak mikor Nina szólt.
Külföldi, ismeretlen szám volt, nem tudtam ki lehet az, de felvettem.
- Hallo?
- Szia –hallottam egy ismerős hangot, a sokktól odafagytam a járda közepére, miközben húgom még mindig sétált előre.
- Jeni, itt vagy? –szólongatott sokk-keltőm.
- Öhm –ráztam meg a fejem- persze, igen, itt vagyok.
- Akkor jó, csak…
- Várj egy kicsit Liam –szakítottam félbe- Nina, állj meg –kiáltottam tesóm után- igen, bocsi. Mit akartál?
- Csak annyit, hogy azért hívtalak, mert megakarlak győzni arról, hogy velünk töltsd a nyarat –magyarázta édes hangján, amit már több mint féléve nem hallottam.
- Értem, de úgy sem fog menni, már eldöntöttem, hogy nem megyek –válaszoltam.
- Miért? –döbbent le.
- Szerintem tudod, legalábbis egyértelmű –mondtam és közben beértem húgomat.
- Nem lesz semmi, nem balhézunk, de nagyon hiányzol mindenkinek, szeretnénk, ha eljönnél.
- Lehet, hogy így van, de nem akarom elrontani a nyaradat.
- Mi?
- Jól hallottad.
- Jeni, talán nekem hiányzol a legjobban, nem rontanád el.
- Akkor meg itt van ez, 3 hónapig összelennénk zárva, ha nem is balhéznánk, ki tudja mi történne, én ezt nem akarom.
- Nem lenne semmi, csak meglennénk egymás mellett.
- Liam, ezt még te sem hiszed el.
- Előfordulhat, de kérlek gyere, persze ha nem jönnél. Megértem.
- Ez célzás volt? –gondoltam vissza a neki hagyott levelemre.
- Talán.
- Rendben akkor ez is célzás lesz; mondtam, hogy nem foglak keresni, hogy majd tovább lépek, így is lett. Ezt nem akarom elrontani azzal, hogy újra találkozunk és romba dől minden, amit 9 hónap alatt felépítettem magamban.
Sóhajtott.
- Jól van, te tudod, de azért még gondold át.
- Nem kell már eldöntöttem.
- Renden. Megértem –utalt ismét.
- Vigyázz magadra, szia –búcsúztam.
- Szia –tette le.
Nina nagyokat pislogva nézte a kezemet, amit a mellkasomhoz nyomtam és szorongattam a mobilom, miközben csak bámultam előre.
Felhívott. Megkért, hogy menjek el.

Drága olvasóim!♥

Nagyon sajnálom, hogy a hétvégén nem hoztam részt, viszont a következő is már csak ezen a hétvégén várható, hét közben nem. Elég sok minden történt velem mostanság, ha lenne is időm írni, egyszerűen nem tudok, mivel folyamatosan kattog az agyam. Nagyon, de nagyon sajnálom, remélem azért megértitek!♥