2/4. – „Amit a mai napig nem értek”

Megint egy rövidebb résszel jöttem, de a hétvégi már normál hosszúságú lesz, ígérem.:)♥

[Ez a mosoly*-*:$♥]

Jobban szemügyre vettem az ajándékot. Nem költött rá semmit sem, nem is valószínű, hogy sokat gondolkozott az ajándékon, míg végül ara jutott, hogy ezt kapom, és mégis, ez volt a legszebb ajándék. Képek a közös időkről, idézetek, elejtett mondatok, megtörtént pillanatok, minden, ami csodás volt. Erősen belenéztem a lámpafényébe, nehogy sírni kezdjek és elvékonyodott hangon mondtam:
- Üzenem, hogy köszönöm és, hogy tetszik –erőltettem fel egy halvány mosolyt.
Visszaemlékezve minderre, csak mosolygok. Rég volt, elmúlt. Az ünnepek után felakasztottam a plakátot az ágyam fölé, de miután már  kezdett frusztráló lenni, hogy akárhányszor csak meglátom rosszul leszek és rám tör a sírógörcs, leszedtem. Egy ideig még szinte minden nap elővettem és nézegettem, aztán jött Patrik, eszembe se jutott és a mai napig ott porosodott a heverőm alatt.
Visszatoltam az elméretezett „emléklapot.” Van egy dolog amit a mai napig nem értek. Sajnálkoztam, kérleltem, kerestem, hívtam, írtam, üzentem, mindent megtettem, de semmi, meg sem hallgatott, nem érdekeltem többé. Hetek teltek el, sok nap nélküle, úgy, hogy még a hangját se hallhattam és közben kezdtem túllépni rajta. Pontosabban csak odáig jutottam, hogy még mindig szeretem, de nem gyötröm magam, elfogadtam, hogy már nem akar és nem kerestem többé. És akkor jött el ez a bizonyos karácsony. Onnantól kezdve ő tepert utánam, írt, hívott és a többi, de akkor már megismertem Patrikot, még nem jártunk, de ő azt ajánlotta, hogy hagyjam, ne válaszoljak neki, mert ha eddig nem kellettem neki, akkor most se kelljek, és én megfogadtam. Nem válaszoltam, ekkor döbbentem rá, hogy mekkora lelkierőm van, hiszen azt olvasni, hallgatni rögzítőn, hogy szeret, hogy hiányzom neki és, hogy visszaakar kapni, felemelő érzés volt, de én kibírtam, hatalmas bőgések közepette, de betartottam, amit elhatároztam.
Bekapcsoltam a laptopot, hátha még fent találom Leilát, de sajnos nem így történt, helyette Niall kezdett videochatelésbe velem.
- Ahojj kapitány –üdvözöltem.
- Szio, na mi van veled? A palid merre jár?
- Lekellett lépnie. Hogy vagy, na és a te csajod merre kószál?
- Fürdik, vagy Eleanorral van, vagy valahol –nevetett- de valamerre a házban van.
- Hát, oké –mosolyogtam- és mi a helyzet, megvagytok?
- Meg, persze. Nagyon szeretem.
- Akkor jó, ezt akartam hallani, megérdemlitek egymást Clairrel.
- Köszönjük.
- Ugyan –legyintettem- na, és a többiekkel mi van?
- A mai videozás után, kicsit maga alá került, de amúgy megvan –vágta le egyből, hogy igazából ki érdekel.
- Maga alá?
- Lehet, hogy ezt nem kéne elmondanom, de azóta nem sűrűn jár ki a szobájából és elég furcsa, de ss, te erről semmit se tudsz!
Sokkolódtam.
- De most mi? Hogy mi? Mi van?
- Á, hagyjuk. Magas ez neked Jenifer –nevetett.
- Niall, most mi a fene van? Mondd már el kérlek.
- Csak annyi, hogy zavarja Patrik, de erre gondolom magadtól is rájöttél.
- Nem, képzeld nem jöttem rá.
- Így jártál, szőke leány –öltött nyelvet.
- Nem is –durcáztam- de mondjad már e, hogy mi van!
- Nem mondok semmit, eddig is túl sokat tudsz, ejtsük ezt a témát.
- Legyen, majd később úgyis elmondod.
- Kivel csevegünk? –hallottam Claire hangját.
- Szia Claire –üvöltöttem.
- Jeniiii –ugrott a képbe- mizu csajszi?
- Semmi sem, megvagyok. Mi a, hogy Liam maga alatt van? –érdeklődtem, normás válasz reményében.
- Köhm, én nem vagyok magam alatt –szólalt meg Liam.
- Ki mondott ilyet? -tettem a hülyét.
- Hagyjuk –mondta aztán ajtócsukódást hallottam.
- Hopsza –csúszott ki a számon.
- Ez elég nagy hopsza, na mindegy –felelte Niall.
- De most mi van? Én tényleg semmit nem értek, magyarázza már el valaki.
- Nem mond.. –kezdett bele Niall.
- Egésznap olyan mint egy zombi –szakította félbe Claire- meg alig láttuk, folyton a szobájában van, amíg nem volt ez a videochat, teljesen normális volt.
- Azért ez sem teljesen igaz, mert sűrűn van, hogy rátör a befordulhatnék, bár amikor Dani itt volt… aucs –ütötte vállba barátnője.
- Találkoztak Daniellel?
- Itt volt, mivel ő fogja koreografálni 1-2 fellépésüket, ennyi –nézett erőteljesen Niallre.
- Nyugodtan elmondhatjátok az igazat, nem akadok ki.
- Ez az igazság –mosolygott Claire.
- Meg hogy Liam örült, hogy látta –tette hozzá suttogva a szöszke.
- NIALL! –kiáltott rá barátnőm.
- A fülem –kapta érzékszervéhez kezeit.
- Bocsi –nyomott puszit barátja arcára Claire.
- Megbocsátva.
- Istenem, de cukik vagytok –mondtam csodálva őket.
- Tudjuk –kapta el Niall a barátnőjét és megborzolta a haját.
- Hé –ugrott rá a lány és csikizni kezdte.
Én meg csak néztem őket és nevettem. Egyszer még mi is ilyenek voltunk Liammel. Egyszer, egyszer régen. 

2/3. - Ajándék

Skacok! Ez egy igen rövid rész lett, mivel a hétvégén nem volt időm írni, és csak ennyit tudtam összehozni. Mivel megígértem, hogy minden hétvégén hozok részt, úgy döntöttem, hogy ma lesz ez a rövidke és a héten hozok még egyet!:) Remélem ne bánjátok!♥

*Jeni szemszög*

- Sajnálom -csuktam le a laptopom.
- Nem kell –mosolygott Patrik.
- De igenis, bocsi, hogy a srácok így viselkedtek.
- Megértem.
- És sajnálom, ahogy én viselkedtem délután –hajtottam le a fejem.
- Semmi gond kicsim, teljesen megértem.
- Tudtad, hogy szeretlek? –öleltem át.
- Persze, hogy tudtam –kitűrt egy tincset az arcomból és hosszan megcsókolt, majd keze a derekamra tévedt.
Csikizni kezdett.
- Neee, nagyon jól tudod, hogy utálom –visítottam.
- Persze, hogy tudom –vigyorgott pimaszul.
Ahogy rugdosódtam szépen, lassan mindent sikerült lelöknöm az ágyról, kivéve Patrikot.
- Na már, hagyd abba, kérlek –könyörögtem.
- Mit kapok? –fogta le a kezem.
- Semmit?!
- Nem tetszik ez az alku.
- Oké, ha elengedsz megmutatom mit kapsz –próbálkoztam.
- Elfogsz menekülni? –engedett a szorításon.
- Meglátod –öltöttem nyelvet rá.
- Legyen –engedett el, leült mellém és megtámaszkodott karjain.
- Szóval megcsikiztél? –másztam az ölébe.
- Így történt –vigyorgott.
- Oké, ezt visszakapod –súgtam és csókot nyomtam a füle mögé, megborzongott.
Lassan haladtam, végig az egész nyakán, az állán, arca minden egyes pontján, kerülve a száját.
- Jeni! –szólt rám.
- Igen? –leheltem vállába.
- Elég lesz.
- Szóval nem bírod, mi?
- Őszintén? Nem! –jelentette ki és megcsókolt.
Magára húzott, szorosan mellkasához nyomott, hosszan csókolt.
- Szeretlek –súgta csókunkba.
- Én is, nagyon.
Csörögni kezdett egy telefon, ami nem az enyém volt.
- Oh, basszus –halászta elő Patrik a mobilját –Csá. Most? De most nem jó! Dev, értsd meg, hogy nem jó és nem életbevágó, hogy kajás vagy. Hogy a tv-met, te normális vagy? Jó, nem sokára ott vagyok –beszélt a telefonnak, aztán letette.
- Na mi van? –kérdeztem.
- Dev elcseszte a tv-m, próbálta megcsinálni, erre lelökte, ja és kajás, szóval mennem kéne. Az a szerencsétlen –szidta lakótársát.
- Az úgy ügyes, add át gratulációmat.
- Basszus, nem akarlak itt hagyni –mászott le az ágyról.
- Én se akarom, hogy elmenj, de úgy nézem másnak nagyobb szüksége van rád –kuncogtam.
 - Sajnos. Na, de holnap találkozunk, vigyázz magadra! –bökte meg a homlokom.
- Úgy lesz –csókoltam meg.
Kikísértem, visszaérve a szobám úgy nézett ki, mintha az ágyamra bombát dobtak volna. Az összes párna, a plüssök, a takaróm, minden a földön hevert. Felpakoltam őket a heverőre, de kedvenc alvósmacimat sehol sem találtam, elhasaltam a földön és benyúltam az ágy alá. A macit nem, de mást találtam. Kihúztam a hatalmas plakátot és leporoltam, elég régóta ott van, nagyjából féléve. Minden egyes képet alaposan áttanulmányoztam. Összeilletünk, tagadhatatlan. De rég volt, elmúlt…
A plakát egyik sarkában volt egy szakadás. Jaj, Harold. A tavalyi karácsony volt életem leg érzelem dúsabbja, hisz az volt az a különleges időszak, mikor nem tudtam, hogy mit érzek és úgy tűnt ezzel Liam is így van. Leila hazalátogatott az ünnepekre, természetesen Harryt is hozta, bemutatni a családjának, viszonylag jól fogadták, bár haragudtak rá, amiért miatta költözött el Lei. Karácsony másnapját nálunk töltöttük, hármasban, már nagyon hiányoztak. Nem érkeztek üres kézzel, miután mindketten átadták az ajándékukat, de azután is hevert ott egy… egy valami.
- Öhm, Jen. Lenne itt még neked valami. Tőle van, azt mondta nem kell elfogadnod vagy megtartanod, csak legalább nézd meg –adta át Harry a plakátot.
- Nem vagyok rá kíváncsi –toltam el az ajándékot.
- Kérlek –mondta Leila.
- Nem –makacskodtam.
- Jenifer –nyomta kezembe Hazza és sikeresen beleszakított az egyik sarkába.
- Legyen –vettem el tőle.

2/2.rész – Kit szeret Jeni?

[csak úgy hozzáfűzném, hogy... megállt a szívverésem és levegőt sem kapok.♥]

*Leila szemszög*

- Ki az? –kiáltotta Niall meghallva a kopogást.
Alig, hogy kiejtette a szavak, Patrik jelent meg a képernyőn és megcsókolta Jenit.
- Szia kölyök –integettem a kamerába.
- Hello Lei –mosolygott vissza- és mindenki más.
- Ooh, bemutatom őket, oké? –ugrándoztam ülve.
- Persze –bólintott vigyorogva Pat.
- Ő Niall –mutattam a szöszkére.
- Csá –vetette oda.
- Claire, Niall csaja –fordítottam a kamerát a lányra.
- Szia –mosolygott a laptopra.
- Harry, a barátom.
- Hello –üdvözölte kedvtelenül, mire megböktem, ennek hatására egy erőltetett vigyor jelent meg az arcán.
- Louis és a barátnője Eleanor.
Lou mosolyogva  intett egy aprót, El kedvesen köszöntötte.
- Zayn és az ő barátnője Perrie –mutattam a párosra.
Előbbi csak biccentett egyet, utóbbi mosolyogva integetett a kamerába.
- Végül pedig- nyeltem egyet és elfordítottam a laptopot- Liam.
Pofátlanul kedvesen üdvözölte Patrikot, főként a többiekhez képest. Hatalmas mosollyal, integetve kiáltotta, hogy szia.
- Hello mindenki –mondta mosolyogva Pat, de látni lehetett rajta, hogy bántotta egy kicsit a srácok viselkedése.
- Na, de mi el is köszönünk, van mit megbeszélnünk –harapott alsó ajkába Jeni- sziasztok, aludjatok jól.
- És mi lesz az idelátogatásoddal? –kérdeztem, mire Patrik hatalmas szemekkel Jenre meredt.
- Majd még megbeszéljük. Sziasztok –és kinyomta a videochatet.
- Muszáj volt ilyen parasztnak lennetek? –csaptam rá a közelembe ülő Niallre és Harry, Perrie vette az adást, ők is megcsapta, barátját.
- Nem szimpi –rántotta meg a vállát Niall.
- Nincs vele semmi baj, aranyosak együtt, Jeni megérdemli –szólalt meg Liam.
Mindannyiunk álla leesett.
- Ha látnátok a fejeteket –mondta komolyan és kiment a szobából.
- Mi-a-fene-volt-ez? –tagolta Zayn.
- Passz –pislogott sűrűn Lou- bevágta a fejét, vagy mi?
- Annyi, hogy érettebb nálatok –forgatta Claire a szemeit.
- Hát, de most, na. Miatta nem tud újból összejönni Jen és Liam –magyarázta Niall.
- Elkell tüntetnünk a gyereket, mire Jeni kijön hozzánk –agyalt Harry.
- Nem tüntetsz te el senkit, végre boldognak látom Jent, Liam rontotta el, mikor hagyta hazamenni, vessen magára –mondtam.
- Hé, azért a barátnőd is nagymértékben hibás ebben az egészben –kelt Harry Liam védelmére.
- Persze, védd egyből a haverod –förmedtem rá.
- Először te is Liam pártján álltál –emlékeztetett.
- Az már a múlt, de akkor is Liam a hibás.
- Jeni jobban tehet róla.
- Csak annyira, mint én –szólalt meg halkan Niall.
- Na jó, ez már rég volt, most már semmi jelentősége –csapta össze tenyerét Louis.
- Igaza van –helyeselt El- azóta Niall is becsajozott –vigyorgott Claire-re - és Jeni is boldog Patrikkal.
- És Liam? Az senkit sem érdekel, hogy hónapok óta egyedül van, nem tud tovább lépni Jenin. Millió barátnője lehetne, de még mindig őt szereti, egyedül van. Tényleg mindenki boldog, őt kivéve –védte Zayn.
- Vessen magára, mondom, hogy nem kellett volna hagynia, hogy Jen elmenjen –szálltam vitába.
- Hagyjuk ezt a témát –szólt közbe Perrie- rég volt, elmúlt, fölösleges ezen vitatkozni, úgysem tudunk már mit csinálni.
- O, dehogyisnem –morogta Harry az orra alatt.
- Harold, nem csinálsz te semmit –szóltam rá.
- Nem is terveztem –adta az ártatlant.
- Perszeee –forgattam szemeim.
- Uh, de édes kutyus –kiáltott fel Niall a laptopra meredve, mindenki odagyűlt, én pedig úgy döntöttem, hogy megkeresem Liamet.
A szobájában meg is találtam, mikor rányitottam épp az új dalok szövegeit olvasgatta.
- Szia –nézett fel rám mosolyogva.
- Hali, na mizu? –ültem le mellé az ágyra.
- Átnézem ezeket –emelte meg a lapokat- még nem tudom tökéletesen a szövegeket.
- Értem, és egyébként mizu? –kérdeztem ismét.
- Most mondtam –nevetett.
- Nem úgy értettem. Itt mizu? –ütögettem meg mellkasát a szívénél.
- Megvagyok –válaszolta tömören.
- Liam, látom rajtad, hogy nyomaszt valami.
- Tényleg semmi –mosolyodott el- csak régen láttam Jenit, még kamerában is.
- És?
- Mi és?
- Hát mit érzel? Mit gondolsz most? –kérdeztem.
- Örülök, hogy túl van rajtunk és, hogy most boldog.
Olyan komolysággal és olyan mosollyal mondta mindezt, hogy már majdnem elhittem, de belenéztem a szemébe és láttam a csalódottságot, a fájdalmat és a hiányt.
- Ugye tudod, hogy nekem elmondhatod? És ugye azzal is tisztában vagy, hogy ismerlek annyira, hogy tudjam nem ezt gondolod.
- Tényleg jó volt látni és örülök annak is, hogy boldog, egyedül az zavar, hogy nélkülem, de túlélem –most már őszinte volt.
- Liam, Liam –öleltem meg, majd halkan motyogva hozzátettem: ha tudnád, hogy most sem teljesen boldog.
- Tessék? –tolt el.
- Csak magamban beszéltem.
- Oké –vigyorgott.
Közel egy év alatt sikerült annyira kiismernem, hogy tudjam mikor hazudik, mikor bántja valami, úgy mint most. Meglehet, hogy nagyrészt őt hibáztatom, amiért szétmentek Jenivel, mégis a barátom, nem hagyhatom így szenvedni. De milyen érdekes is ez, milyen furcsa, hogy megtudnak változni valaki érzései, gondolatai. A szakítás után, hogy dühöngött, senki sem gondolta, hogy valaha is megbocsátana, most meg süt róla a fájdalom, mert tudja, hogy hülye volt. Ugyanígy volt Niallel is, hogy gyűlölte, átkozta őt, mostanra meg már ő érzi rosszul magát amiért úgy viselkedett. Bár a kapcsolatuk nem olyan, mint azelőtt, de jobb, mintha nem is szólnának egymáshoz. Persze ebben is mind segítettünk, főként a srácok, az elején azt hittük, hogy a banda is feloszolhat emiatt, de nem, végül sikerült megoldanunk.
Azt hittem, hogy Liam mostanra már túl van Jenin, de a mai napot elnézve, nem így van. Most akkor eddig vagy túl jól álcázta, hogy minden oké, vagy csak meghülyült. Ez a pár hónap alatt jó párszor szóba jött barátnőm, eleinte vagy otthagyott minket, vagy elterelte a figyelmét, később már beszállt a beszélgetésbe, úgy tűnt, hogy kezdi elfelejteni. Viszont a videochatelés után furcsa volt. Nem bújt el a szobájába meg semmi hasonló, egyszerűen szótlan, nyomott volt, ha nevetett is valamin, nem volt őszinte. Nagyrészt őt hibáztattam amiért szakítottak, ő hagyta elmenni Jenit, de mégis csak a barátom, nem nézhettem tovább.
- Mi ez a fancsali fej? –álltam mellé, miközben egy szendvicset készített.
- Milyen fancsali? –vigyorodott el- kérsz szenyát?
- Elfogadom –ültem fel a pult mellé- Na de miért is vagy ilyen szotyi ma?
- Keveset aludtam.
- Ne nevettess, már fél 10-kor bealudtál, meg reggel még semmi bajod nem volt.
- Jól van na. De te meg úgy csinálsz mintha nem tudnád, hogy mi zavar –bökte ki.
- Te meg tagadod! Egyébként én azt hittem, hogy már túl vagy ezen az egészen.
- Már hogy lennék túl rajta Leila? Még mindennap eszembe jut amikor még itt volt és a veszekedés is. Ő van túl rajtunk, nem én –dobálta a kenyérre a hozzávalókat.
- Úgy beszélsz mintha rohadtul tudnád, hogy mit érez! –húztam fel magam.
- Tudom is. Hogy sütött már róla, hogy szereti azt a gyereket –nevetett kínosan.
- Oh, Liam, te kis naiv. Ha mindent tudnál…
- Milyen mindent? –pislogott rám.
- Hát, hogy ott van Patrik, meg itt vagy te. Van akit szeret és van akiért mindent megtenne, bármit odaadna –fejtettem ki.
- Melyik vagyok én?
- Így is sokat mondtam. Na de kész van már az a szendvics?
- Leila! –mondta és elém tette a tányért- most mondd e!
- Méreg? –emeltem fel a felső kenyérszeletet.
- Ha nem mondod el, akkor lesz! –fenyegetett.
- Nem esz rá esélyed! –felkaptam a tálat és tettem pár lépést- szia.
- Leila –a nappaliban ért utol- kérlek –tette kezét a vállamra.
- Liam, csak gondolkodj el egy kicsit és tudni fogod –ültem Harry ölébe.
- Mit kell tudnia? –kérdezte Hazza.
- Harry –ült le mellénk Liam- Jeni kit szeret?
- Ja, hogy erről lenne szó.
- Igen erről. Na mondjad már! –szólt rá.
- Én erről semmit nem tudok –kamuzott.
- Tudom, hogy tudod! –ugrott rá.
- Tudom hát, de ez Jeni magánügye. Gondolkodj el és rájössz! –mondta.
- Hát kapjátok be! –ment ki a szobából.
A délután további részében már nem is láttuk, egészen késő estig, amikor is berontott a szobánkba.
- Most komolyan szeret engem? –ült le az ágy szélére.
- Sokáig tartott mire leesett –nevettem.
- Úristen és én még, én már… Én úgy tudtam, azt hittem, hogy túl van rajtam… Na, de akkor is azt a kölköt
- Patrikot –javítottam ki.
- Kölköt szereti jobban. Nagyon jó –terült el mellettünk.
- Miért vagy ebben annyira biztos? –kérdezte Harry.
- Miért, nem így van? –ült fel.
- Figyelj ide –fordítottam felém- ezt csak Jeni tudja pontosan, idővel majd kiderül. Na jó éjt! –mutattam az ajtóra.

2.évad/1.rész - Fájó múlt

A nappaliban ültem tetőtől talpig felöltözve és türelmetlenül várakozva egészen addig, míg egy hangos dudálást nem hallottam. Felpattantam a kanapéról és kiszáguldottam a házból egyenesen barátom karjaiba. Nagyon jó érzés volt újra a karjaiban lenni, hisz már lassan egy hónapja nem találkoztunk.
- Hiányoztál –néztem fel rá.
- Te is hiányoztál, nagyon –csókolt meg- de most már itt vagyok.
- Tudom és ennek nagyon örülök –szorítottam az ölelésemen- te levágattad a hajad? –borzoltam meg a párcentivel rövidebb barna tincseket.
- Csak egy picit –nézett hosszasan a szemembe és én majdnem elájultam attól a gyönyörű szempártól.
- Huu –ráztam meg a fejem.
- Mi az? –nevetett.
- Semmi, semmi –szabadkoztam.
- Te tudod –vigyorgott- merre menjünk? –kérdezte beszállva a kocsiba.
- Fagyizzunk –csillant fel a szemem.
- Oké –indította el az autót.
Az úton rengeteget beszélgettünk, meséltünk egymásnak és nevettünk. Épp fulladoztam a nevetéstől amikor elkezdett rezegni a telóm és előkaptam. Jött egy üzenetem a Facebookon, Leila írt, hogy muszáj lesz beszélnünk, majd este hív. Nem tudtam mire vélni, de gondoltam, hogy este majd úgyis megtudom. Kiléptem az üzenetekből és a Kezdőlapon egy képen akadt meg a szemem. Liam volt rajta, mosolygott. Ismertem ezt a mosolyt, ez akkor volt az arcán mikor boldog volt. Szóval most is boldog. Nélkülem. Felnéztem a mellettem vezető barátomra, akit szerettem. Lehet, hogy Liam boldog, de a fenébe is, én is az vagyok. Elmondhatatlanul, leírhatatlanul, kifejezhetetlenül boldog, hisz itthon vagyok a családommal, a barátaimmal és nem utolsó sorban a pasimmal, aki szeret.
- Mi az? –fordult felém Patrik.
- Csak annyi, hogy szeretlek.
- Tudom –mosolyodott el.
- Á, Oppa Gangam Style –kiáltottam fel mikor a rádióban megszólalt Psy slágere.
- Csak ezt ne –sóhajtott, de már késő volt.
Végig üvöltöttem a dalt, persze a szövegnek azt a részét, amit tudtam, értettem. Patrik nagy szerencséjére nem tartott örökké a dal.
- Még mindig szörnyű ez a szám és a hangod sem javult, egy cseppet sem –mondta gonoszul.
- He, kabbe! –öltöttem rá nyelvet.
- És akkor most következzen a One Direction új slág… -kezdte a műsorvezető, de barátom egyből átkapcsolt.
- Na, kapcsold vissza, kíváncsi vagyok –szóltam rá.
- De…
- Már nem zavar, nyugodj meg –kértem.
Visszakapcsolt és némán hallgattuk végig a srácok új számát. Meglehet hazudtam, mikor azt mondtam, hogy már nem zavar, ugyanúgy éreztem belül azt a szúró fájdalmat, azt a kitölthetetlen űrt. Sűrűn pislogva bámultam ki az ablakon, nehogy elsírjam magam, tudom, hogy Patriknak mennyire rosszul esik, ha Liamre gondolok. De nem bírtam megállni, annyi emlék, jó és rossz egyaránt, annyi minden. Legördült egy könnycsepp.
”És én még megakartam bocsátani, hülye voltam” –csengtek fülemben fájdalmas szavai.
”Liam várj, ez az én hibám, Jeni nem csinált semmit” –szólalt meg belül Niall is, utolsó londoni napomon.
Hiábavaló volt minden szó, bárki mondhatott bármit, tehettem bármit, nem bocsátott meg.
 Fejem az üvegnek támasztottam és hagytam, hogy elárasszon a fájdalom, bármennyire is jól tudtam, hogy ezzel fájdalmat okozok Patriknak.
- Kicsim –simogatta meg a hátam, miközben letért az útról- minden rendben?
- Persze, csak tudod… Eszembe jutottak a srácok, London és Leila, már nagyon hiányzik –hazudtam hamis mosollyal az arcomon, közben könnyeimet törölgettem.
- Igen, Leila –sóhajtott, tudta, hogy nem mondok igazat.
Nagyon is jól tudta miért sírok, pontosabban ki miatt.
- Sajnálom. Tudod, hogy szeretlek, csak, csak… Én csak… Nem tudom megmagyarázni…
- Tudom és nem is kell megmagyaráznod. Nem haragszom, csak nem értem.
- Mit? –néztem fel rá.
- Hogy miért nem volt elég 9 hónap, hogy túl legyél rajt.
- Én túl vagyok rajta, csak az emlékeken nem.
- Hát persze –bólintott.
- Nagyon sajnálom –öleltem szorosan.
Barátom válla fölött a semmibe meredtem, vagyis csak meredtem volna, mivel pontosan szembe velem volt egy park. A PARK! Liammel való első randink helyszíne. Végleg eltört a mécses, zokogni kezdtem. Eltoltam Patrikot, ölembe húztam a táskám és kiszálltam a kocsiból, hazaindultam.
- Jeni –próbált követni barátom.
- Kérlek, egyedül akarok maradni. Hihetetlenül sajnálom –mondtam meg sem fordulva, nem akartam látni az arcáról tükröződő fájdalmat.
Hogy lehet az, hogy hónapok múltán is képes vagyok így kiborulni? Hogy miatta változik meg a hangulatom egyik percről a másikra? Hogy vagyok képes megbántani azt, akit szeretek?
Elővettem a mobilom, azt a mobilom, amit Liamtől kaptam. Megnyitottam a lejátszót és lepörgettem, véletlenszerűen elindult egy szám, ami a Coming Home volt. Még egy könnycsepp. Rengeteget hallgattam ezt a számot, még tavaly szeptemberben és persze sokat sírtam rajta. Bár itthon voltam a családommal, barátaimmal és mégsem éreztem azt, hogy hazaérkeztem. Az a nyár után az én otthon már London volt, annak az 5 srácnak a háza. Most is hallgattam a számot és tudtam, hogy még mindig nem érzem teljesen otthon magam. Mert hát, tény, hogy a mindennél jobban imádott családommal élek és van egy tökéletes pasim, ezenkívül rengeteg barátom, mégsem teljes az életem. A második családom Angliában, a legfontosabb barátaim szintén, és habár a mostani barátom itt van, életem első nagy szerelmét sosem fogom elfelejteni. Ezzel csak egy hatalmas gond van; hogy Patrik mindezt nagyon is jól tudja. Tudja, hogy még mindig szeretem Liamet és, hogy sosem fogom őt annyira szeretni, mint exbarátomat a legrosszabb pillanatokban. De ő mindezek ellenére mégis szeret, mellettem áll és segít túl lenni rajta. És én is szeretem őt, hiszen neki köszönhetem, hogy már nem abból áll mindenegyes napom, hogy a szobám sötétjében bőgök. Emlékszem ő volt az, aki habár csak akkor ismert meg, mégis próbált segíteni felejteni, mikor Leila itt hagyott. Persze megértem és egyáltalán nem haragszom rá,  nagyon szerelmes Harrybe, mégis bennem van, hogy kiköltözött mikor a legnagyobb szükségem volt rá.
Megérkeztem a házunkhoz. Senki nem volt otthon, Nina suliban, anyuék dolgoztak. Élvezve a végzősöknek kijáró szabad hetet, -míg mások suliban ülnek- huppantam a kanapéra, Niall ugrott az ölembe.
- Hát szia –simogattam meg kutyusunk édes, kis fejét.
Benyomtam a tvt, kapcsolgattam párat, de meguntam. Nem tudtam mit kezdeni magammal, így kitakarítottam az egész házat, majd mikor már ezzel is végeztem lehuppantam az ágyamra és a plafont bámultam. Forgolódni kezdtem és a falakat nézegettem, hiányoztak a posztereim, de imádtam az új színeket. Hatalmas dühöt, csalódottságot és fájdalmat éreztem a szakítás első hónapjaiban és ezt a posztereim bánták. Egyik nap már nem bírtam nézni, hogy rám vigyorognak a srácok és letépkedtem őket a falról, minden egyes képpel együtt. Szükségem volt a változásra is, így a falak most már a kedvenc színemben pompáznak, az egész szobám mentol zöld. A hajam sem úszta meg a festetést, mondjuk csak egy-két neonzöld tinccsel gazdagítottam fejem színskáláját, mégis jobban éreztem magam tőle. Telefonom üzenetjelző hangja szakított meg az agyalásban.
”Videochat csajszi ” – írta Leila.
Felcsaptam a laptopom tetejét és már videózásba is kezdtem Leiel.
- Mizu? –vigyorgott a kamerába.
- Megvagyok, Patrik ma jött végre vissza.
- És, hogy-hogy nem vele vagy? –húzta fel a szemöldökét.
- Hosszú történet –súhajtottam.
- Gondolom megint elsírtad magad, ugyanazért mint mindig. És most a: vagy kidobott, b: te dobtad őt, c: összevesztetek, d: passz.
- Jól gondolod és csak annyi, hogy hazajöttem.
- De tedd már túl magad Liamen az Isten szerelmére. Van egy nagyon szexi pasid, aki
- Hé –hallottam Harry hangját.
- Aki szeret téged –fejezte be barátnőm.
- Neked csak én lehetek szexi –mászott be a képbe Hazza- cső Jen –vigyorgott rám.
- Harry –bólintottam- Na miről is akartál beszélni?
- Uh, tényleg. Tudod, izé, most kezdődik a nyár meg minden. És nagyon hiányzol meg ilyenek és van egy nagy hírem.
- Hazajössz a nyárra? –csillant fel a szemem
- Dehogyis –nevetett- te jössz ki Angliába.
- Hogy mi? –döbbentem le.
- Jól hallottad. Mindannyiunknak nagyon hiányzol és örülnénk neki, ha kijönnél.
- De Liam.
- Nincs, de Liam kisasszony –vetődött be Niall is a képbe- kibírtok egy légtérben 3 hónapot.
- És ha mégsem? –kérdeztem.
- Mi az, hogy ha mégsem? –kiáltott Zayn.
- Jeni, tényleg hiányzol –szólalt meg Eleanor.
Lassan annyian kezdtek ek egyszerre beszélni, hogy egy árva szót sem hallottam. Viszont azt sikerült leszűrnöm, hogy mindenki ott van, Louis, Perrie és Claire is mondott pár szót. Vagyishogy majdnem mindenki, az Ő hangját nem hallottam.
- Srácok nyugi van –kiáltottam a kamerába hajolva- most komolyan mind ott vagytok?
- Persze, nézd –emelte fel Lei a kamerát és körbeforgatta.
Zayn Perrie vállán pihentette a fejét és rám mosolygott. Claire Niall mellett foglalt helyet , Louis és El vadul integetek az egyik fotelről, és mellettük ott ült Liam. A telefonját nyomkodta mindaddig, míg valaki halkan a nevét mondta és El oldalba bökte, ekkor felnézett, egyenesen a kamerába, majd elmosolyodott. Leila elkapta a laptopot, amiért abban a pillanatban mérhetetlenül dühös voltam. Hónapok óta csak képeken néztem meg néha, hogy mi van vele, eszméletlen érzés volt újra így látni őt.
- Csukd be a szád –suttogta Harry.
Megráztam a fejem és pislogtam párat. Szóval végig ott ült, mindent hallott és végig nevetett, vagy nem is érdekelte az egész.
- A nyáltócsát is mosd fel –kiáltotta Niall.
- Niall! –szóltam rá és vágtam rá valami hülye fejet.
”Egyébként mindent hallott?” –írtam le a chat részbe.
Harry hangosan elismételte a kérdésem, majd bólogatva mondta:
- Igen, mindent hallott.
Az én fejem pedig már rák vörös volt.
- Nézd, mind a kettő milyen vörös lett –vihogott Niall, amitől még jobban elpirultam.
Valaki kopogott az ajtómon és Patrik lépett be.

^^

Hello drágáim!:)♥
Gondoltam megosztom veletek milyen gyönyörűséges tortát kaptam szülinapomra*-*

És még elszeretném mondani, hogy az előző rész volt az utolsó!
De persze csak az évadban.:P A következő az már 2.évadként fog futni és annyit mondhatok, hogy érdekes dolgok fognak történni, amivel nagyon sietek.:)
Ezenkívül szeretném megköszönni az összes kommentet, hisz leírhatatlanul jó érzés tudni, hogy olvassátok és szeretitek a blogomat, köszönöm.:)♥

28. – Visszafordíthatatlanul elrontva

Ez is egy rövidebb rész lett, de remélem, hogy a tartalma kárpótol titeket.:)♥

Reggel nem Niall ajtaja előtt ébredtem, hanem a szobájában. Felakartam ülni, de nagyon fájt a fejem és visszahúzott az ágyra, így a plafont bámultam. Minden pontosan rögzült a fejemben, Liam arca, a hangsúlyok és legfőképp a szavai. Azok a szavak, amik örökké megmaradnak bennem. „Végeztünk!” „Soha többé nem akarlak látni!” Az fáj a legjobban, hogy mindezt úgy mondta, hogy elhittem, sőt tudtam, hogy többé nem fog keresni, hogy már nem akar engem. A könnyek csak úgy záporoztak az arcomról, a szívemen pedig egyre nagyobb lett a repedés. Valaki óvatosan kopogtatni kezdett az ajtón, és szinte egyből be is nyitott Niall, én pedig letöröltem a sírás jeleit.
- Jól vagy? –ült le mellém az ágy szélére, láttam rajta, hogy aggódik.
- Fizikailag vagy érzelmileg?
- Mindkettő.
- Azon kívül, hogy szörnyen fáj a fejem és, hogy apró darabokban van a szívem, tökéletesen érzem magam –erőltettem egy hamis mosolyt.
- Gondolom mi történhetett, Liam egy szót sem szól az egészről, de mivel még élek, gondolom nem mondtad el neki, hogy én –nyelt egy nagyot- azt, hogy én csókoltalak meg. Miért?
- Ordított velem, nagyon megijedtem és az volt bennem, hogyha a mi kapcsolatunk tönkremegy, legalább ti maradjatok barátok.
- És ezért magadra vállaltál mindent? –képedt el- Hisz az én hibám, Jeni te elmondhatatlanul hülye vagy.
- Nem. Annyi az egész, hogy nem akarom te is szenvedj, elég az, hogy én haldoklom a fájdalomtól, nem hiányzik, hogy azt nézzem mennyire rossz neked is.
- Köszönöm, de akkor sem kellett volna magadra vállalnod.
- De igenis kellett.
- Minek? Azért, hogy a végén itt feküdj és úgy nézz ki, mint aki most élt túl egy halálos járványt? –kötött belém. - Egyszerűen nem akartam, hogy ennél is rosszabb legyen. Ha pedig elmondtam volna nem beszélgetnénk itt, vagyis semmiképp sem így –magyaráztam.
- Jól van, értem. De mi történt? Elmondtad, erre ő? –pislogott rám.
- Erre Ő kiabálni kezdett velem, hogy miért titkoltam eddig és, hogy egyáltalán mit képzeltem. És végül –összeszorult a szívem ahogy felidéztem a szavait, könnyek szöktek a szemembe- Azt mondta soha többé nem akar látni és, hogy meg se várjam a mai napot, menjek haza.
- És hogy kerültél az ajtómba? –kérdezte a vállamat simogatva.
- Beszélnem kellett valakivel –szipogtam.
- Értem, de miért pont én? -kérdezte.
- Mert csak te és Louis tudtatok az egészről, és Lounál ott volt Eleanor.
- Nagyon sajnálom ezt az egészet, hidd el, hogyha lehetne visszamennék és nem csókolnálak meg. Elmondhatatlanul megbántam -sajnálkozott.
- Nem hibáztatlak, mind a ketten sokat ittunk és ha tényleg úgy érzel, mint amit mondtál, akkor még valamilyen szinten meg is értem.
- Úgy érzek, de ez sem mentesíthet a felelősség alól, szóval elfogom mondani Liamnek.
- Nem fogod -förmedtem rá- elég, hogy engem utál, én még eltudok menni, de gondolj bele. Mi lenne a bandával, ha megtudná? Tudod milyen, kiakadna, nem tudnátok ugyanúgy együtt dolgozni, mint eddig.
- Ez mind igaz, de én nem tudok úgy élni, hogy titkolok valamit a legjobb barátom előtt, lehetetlen együtt élni ezzel a bűntudattal. Azzal, hogy miattam szakítottatok.
- Niall, fogd már fel, hogy nem a te hibád -kiáltottam rá. Hirtelen úgy felhúztam magam, hogy pofon is vágtam.
- Sajnálom- rágtam a szám szélét.
- Megérdemeltem -simította meg az ütés helyét.
- Kérsz még egyet? -húztam mosolyra a szám.
- Jól jönne- tartotta felém az arcát. Emeltem a kezem, mintha megint pofon akarnám csapni, de a végén csak megborzoltam a haját.
- Egyébként, Liamet nem is érdekli mi van velem? És a többiek? -érdeklődtem.
- Voltak bent nálad, de te még aludtál. Csak nekem volt akkora szerencsém, hogy már ébren találtalak -mosolygott.
- És Liam volt itt bent? -kérdeztem türelmetlenül.
- Sorra jött mindenki, egyesével és most én voltam a soros és tudod... De kérdezte, hogy jól vagy-e, vagyis gondolom valakitől igen, tőlem nem, de valakitől biztosan -hadarta.
- Szóval felőle meg is halhatok, jó tudni -gördült le egy gonosz kis könnycsepp.
- Biztos érdekli, csak nem tőlem kérdezte. Tuti, hogy már szétveti az ideg -próbált vigasztalni.
- Ha így lenne, bejött volna hozzám.
Nem tudom miért, de hirtelen eszembe jutott az a kis lóhere amit Niallnek adtam és, hogy az itt van az ágy fölött. Felültem, hogy levegyem, hátha jobb kedvre derít, de nem volt ott és ekkor beugrott: a csók másnapján ott hevert a kukában, széttépve. Akkor is egy utolsó szemét voltam, undorítóan bántam Niallel. Nem bírtam, kitört a zokogás. Miért? Miért bánok így azokkal az emberekkel akiket szeretek? Miért bántok meg mindenkit körülöttem? Nem ezt érdemlik. Hihetetlenül haragudtam magamra, levezetésképp a falhoz vágtam a párnám, pár miliméterrel Niall feje mellett száguldott el.
- Mi a baj? -nézett rám gyönyörű kék szemeivel, amik tükrözték az aggodalmat.
- Minden, egyszerűen minden -zokogtam- Bárcsak eltűnnék, mindenkinek könnyebb lenne -fúrtam arcomat a vállába.
- Ne mondj ilyet, senkinek sem lenne könnyebb sőt, szörnyű lenne az a világ -simogatta hátamat.
- Ez csak a te véleményed, ellenben mindenki másnak jobb lenne –szipogtam.
- Hülye vagy, na, de hozok neked zsepit meg teát, egy perc és jövök –adott óvatos puszit az arcomra és kiviharzott.
Most azt gondolja, hogy a karjaiba menekülök? Vagy mit vár tőlem? Fogalmam sincs, de most nincs erőm a lecseszésre, egyáltalán semmihez. Legszívesebben meghalnék. Mikor visszatért nem volt a kezében az ígért tea.
- Na és a teám? –mosolyogtam rá.
- Lou most csinálja –ült le mellém, de arcán valami furcsát láttam, ami nem tetszett.
- Mi az? –meredtem rá.
- Semmi –vágta rá, túl gyorsan.
- Niall!
- Liam elmondta a többieknek, ennyi.
- Te titkolsz valamit –szegeztem rá mutatóujjam.
- Louis téged véd, viszont mindenki más Liam pártján van.
- Leila? –döbbentem le.
- Mindenki –ismételte.
Ez teljesen letaglózott. Az, hogy Zayn és Harry Liam pártját fogja, egyértelmű, Perriet is megértem, sőt még Eleanort is, úgy ahogy. De hogy Leila?! Még a legjobb barátnőm is mellé áll, helyettem? Ha így van az csak azt jelentheti, hogy tényleg egy utolsó szemét vagyok, ha még az az ember is akiben a világon mindennél jobban megbízok, ha még szerinte is megérdemlem ezt, akkor így is van. Ezek szerint kijár a fájdalom, százszázalékosan megérdemlem. Akaratlanul is rám tört a sírógörcs, ennél jobban még sosem utáltam magam.
- Nyugodj meg –szorított magához Niall.
- Úgy nézek ki mint aki nyugodt? Mindenki utál, az összes barátom és még az is akit mindennél jobban szeretek, el se tudod képzelni milyen szörnyű érzés ez –sírtam a vállába.
- Úgy sajnálom –suttogta.
Kicsit eltolt magától, felemelte a fejem és egyre inkább közeledett felém arcával. Tudtam, hogy mit akar, de nem fordítottam el a fejem, nem vágtam pofán, hagytam, hogy megcsókoljon. Nem tudom pontosan, hogy miért, de visszacsókoltam. Talán az tehet róla, hogy egyedül éreztem magam a világban, hogy mindenki ellenem fordult és csak Niall az aki jelenpillanatban mellettem van, ő az akire számíthatok, aki megvigasztal. Talán ezért hagytam, hogy másodszor is megcsókoljon.
Közelebb csúszott hozzám az ágyon és még szorosabban vont magához. Ebben a pillanatban nyílt az ajtó, amin Louis lépett be, kezében egy gőzölgő bögrével és sarkában Liammel.