2/9. – A puhítás

 Szóval akkor itt a következő rész ami tartalmazza a a versenyre beküldött egyik írást, amit pontosan a megjelölt (°°°°) részek között olvashattok.:) Ez egyben tartalmazza a szavazáson legtöbbet begyűjtött szemszöget is, vagyis a Louisat.:) Tervezem, hogy lesz még Harry és Patrik szemszög, mivel ők is elég sok szavazatot kaptak, azt viszont még nem tudom mikor.:)
Gratulálok a nyertes írónak, pontosabban íróknak, várnám a blog linket/keket, hogy megosszam, az oklevelet meg, majd hozom.:))

[Kincsem.:$♥]

Alig aludtam valamit az éjjel, reggel is nagyon korán felkeltem. Kimentem az konyhába, de kihalt volt minden, csoszogásomon és Liam szuszogásán kívül semmit nem hallottam. Úgy döntöttem készítek reggelit, ha már egyszer vendégül látnak, de teljesen üres volt a hűtő, a szekrények, minden. Gyorsba felkaptam valami cuccot, mikor kijöttem a szobából, Louisval futottam össze.
- Hova készülsz? –nézett végig rajtam kómás fejjel.
- Reggelit akartam csinálni, de nincs itt semmi, szóval boltba –ecseteltem.
- Várj, jövök én is –rohant be a szobájába.
Nem tudtam mást tenni, mint megvárni. Kimentem az előszobába, ott álldigáltam és közben figyeltem az alvó Liamet, még mindig ugyanolyan édesen bír, szunyókálni.
- Mit leselkedsz? –hallottam Lout.
- Csak téged vártalak –fordultam meg.
- Persze, persze –indult az ajtó felé.
A sétálás mellett döntöttünk, hisz kora reggel még senki sem volt az utcán, így rajongó veszély sem volt és legalább beszélgetni is tudtunk.
- Szóval, hogy-hogy mégis eljöttél? –húzogatta a szemöldökét.
- Mert jött Patrik is –mosolyogtam komiszan.
 

*Louis szemszög*

- Szóval az nem is volt tényező, hogy meglátogattalak? –durciztam.
- Dehogynem, tökfej –borzolta meg a hajam.
Eszembe jutott mindenegyes részlet, arról, hogy mi történt párnapja…°°°°Elegem van! Nem bírom tovább nézni, ahogy Liam szenved. Még a vak is látja, hogy szereti Jenit! Legalább is nekem teljesen egyértelmű.
A "tervem " megvan; elhozom ide Jenit. Az ötletem sikerében egyáltalán nem kételkedem, viszont lesz egy elég nagy probléma... Patrikot nem fogja otthagyni, de ha ő is jön, Paynonak semmi esélye. Ha kiküszöbölöm ezt az "apró" bökkenőt, Liamnek minden megadatik, ahhoz, hogy visszakapja szerelmét.
Szóval most úgy állunk, hogy egyenesen Magyarországra repülök. Ezt eldöntöttem, tehát meg is fogom tenni. Van két órám indulásig, egy óra alatt kiérek a reptérre és még Elel is leszek. Igaz, hogy egy kicsit, de az is valami!
-Szia! - megcsókolt, miután ajtót nyitott nekem.
-Szia, Eleanor. Figyelj, kicsim, el kell mennem két napra.
-Mi? Miért? Pedig most van egy kis időnk, hogy együtt legyünk!
-Ma elrepülök, puhítom Jenit, másnap megint, utána meg jövök is vissza hozzád. Meg kell értened, Liamnek szüksége van Jenire.
-Megértem. -sóhajtott szomorúan.
-Ne légy elkenődve, tényleg sietek, megígérem. De az biztos, hogy Jeni igenlő válasza nélkül nem megyek el onnan. Ne haragudj!
-Nem haragszom, mert igazad van. Liam így nem okés.
-Imádlak.
-Én is téged. Mikor indulsz?
-Fél óra múlva. -válaszoltam, az órámra pillantva.

***

-Louis? -összeráncolt szemöldökkel nyitott ajtót Jeni.
-Szia. Beengedsz? Köszönöm.
Bementem a házba, kikerülve Jenit, aki egy 'persze'-t motyogott, majd becsukta az ajtót.
-Itt van Patrik?-kérdeztem, miközben körül néztem.

-Nem tudok menni -rontott be Patrik. Annyira irritál ez a gyerek! A szeme, a haja, az egész teste csak a negatívumot árasztja magából. Szerintem elrontotta az egész napos jókedvem. Nem tetszik. Az, hogy Jeni ilyen hamar túllépett, mikor Liam még mindig emészti magát. Nem értem, nem is fogom. A gondolat is gáz: Liam örökké csak Jenin gondolkodik, Jeni meg leéli az életét úgy, hogy igazából Liam mellett lenne boldog. De jövök én, a vérbeli Superman és megmentem az érzéseiket.

-Mi? Miért nem? - Jeni kiakadt. Istenem, miért olyan nagy ügy, hogy ez a bájgúnár nem jön?

-A családommal kell mennem nyaralni. Azt mondták, hogy szigorúan csak család és senki más...

-Jó, akkor én sem megyek Londonba. -határozottan, mellkasa előtt összefont kezekkel reagált. 

-Sajnálom picim. -Patrik közelebb lépett hozzá és végig simított az arcán.

-Én nem. De mindegy, amúgy sem akartam menni. Semmi kedvem egy levegőt szívni Liammel.

Itt estem kétségbe és döbbentem meg. Sokkal nehezebb dolgom lesz, mint gondoltam. Akadt egy "kis" probléma, és? Megoldom! Remélem... 

Húsz percig nézhettem, ahogy "sírnak", amiért a kedves Patrikunk, nem tud jönni. Fel teszem a kérdést: Kinek fog hiányozni!?

Miután Jeni kikísérte a barátját, kérlelő tekintettel állt meg előttem.

-Louis, vigyáznál a húgomra, amíg elugrok a boltba? Sietek. 

-Persze. -bólintottam mosolyogva, majd Jeni már el is tűnt.

-Jeni! -kiabálta Nina, miközben a lépcsőn ugrált le.

-El kellett mennie, nem sokára jön. Azt mondta, hogy vigyázzak rád, szóval, szeretnél játszani valamit?

-Bújócskát! 

-Rendben. Számolok húszig, te addig bújj el!

Elbújt, megtaláltam és fordítva. Így ment ez addig, amíg nem nekem kellett elrejtőznöm. 

Tanácstalanul forgolódtam össze-vissza, hogy hova meneküljek. Egy szobába szaladtam, ahol láttam egy francia ágyat. Gondoltam bemászok alá, ami remek ötlet volt.

Miközben vártam, hogy Nina megtaláljon, a földet kémleltem és megláttam egy kinyílt könyvet. Kinyújtottam a karom, de nem értem el. Kicsit odébb másztam és ezúttal sikerült. Egy napló... mégpedig Jeni naplója.

Nem olvastam bele, csak azt a két oldalt, ahol egyébként is nyitva volt.

Kedves naplóm!

Igaz már rég nem írtam, de nem túl sok időm volt. Viszont ebben a helyzetben ki kell írnom magamból a dolgokat. Az a helyzet, hogy egyszerűen el akarom felejteni azt az időszakot amikor Liam is az életem része volt. De jött egy meghívás és a hangjából ítélve azt szeretné, hogy újra együtt legyünk. Szeretem, ez tény. Mégis azon filózom megadjam-e neki a lehetőséget vagy örlődjön még egy kicsit. Nagyon fájt az a hogy elküldött-itt úgy látszott, mintha egy kicsit hullámos lenne a papír, tehát sírt-Nagyon...ezek ellenére még mindig imádom. Ha egyet kívánhatnék az lenne, hogy meg sem történtté tegyem. Azt, hogy teljesen kitörlődjön. És ha összehozna az élet újra, akkor csak arra emlékeznénk, hogy együtt voltunk és vége lett. Az élet, persze nem ilyen egyszerű: csak fogod magad kívánsz és minden rendbe jön. Miért is lenne ilyen könnyű? Az emlékek mindig megmaradnak..ez a fájó pont. Nem lehet kiszedni az életből amit megéltél...Mi értelme annak, hogy két ember szakít és két boldog emberből két boldogtalan lesz. Miért jó ez akármelyikünknek? Miért jó ez nekem? Miért rossz? Nem tudom. Egyetlen egy dologban vagyok biztos: szeretem. Ezt pedig szívem szerint kikürtölném az egész világnak. Csomagolnék és utaznék a karjaiba, de nem teszem mert az eszem azt súgja, hogyha ő nem lépett elég hamar, akkor nekem sem kell. Ebből a feltevésből meg az következik..miért kell hozzá igazodnom? Mert az én életem körülötte forog. Tanácstalan vagyok..Ott van még egy zavaró tényező: Patrik. Őt is szeretem, de nem úgy mint Liamet. Azt nem tudom ő mennyire szeret, amiket tesz értem abból kiderül..imád. DE mi értelme annak, hogy ő szeret, én nem szeretem úgy, engem valahol szeretnek...Ahogy gondolkodom csak még jobban összezavarodok és nem akarok semmi másra gondolni csak a jelenre. Ennyi volt, nincs többé múlt, csakis jelen és jövő, ha megoldható...-itt pedig már csak az üres sorok és Jeni könnyeinek helyei voltak felfedezhetőek. A dátum tegnapi..

Én úgy tudtam! Annyira tudtam! Ha nem lennék még mindig az ágy alatt, lehet, hogy sikítozva ugrálnék, mint egy tinilány.

-Louis! Tudom, hogy ide bent vagy! -Nina hangjára összerezzentem és villám gyorsan visszaraktam oda a naplót, ahol találtam. Apró lábak közeledését hallottam, amint felém rohantak. 

-Megtaláltalak! Gyere ki az ágy alól!

-Megérkeztem! -hallatta Jeni a hangját.

Gyorsan akartam felkelni a földről, de elfelejtettem, hogy az ágy felettem van. Így fájó fejjel másztam el Jenihez, aki éppen a konyhában pakolta ki a szatyrokat. 

-Jeni, beszélhetnénk?

-Persze. Mondd!

-Mi barátok vagyunk, ugye? És a barátok őszinték egymással, nem?

-De. Mégis mire akarsz kilyukadni?

Az ajtófélfának dőltem, keresztbe font karokkal.

-Azt mondtad, hogy nem akarsz Liammel lenni. Ez hazugság. 

-Ezt mégis honnan veszed?

-Sehonnan, csak beszélgetni akarok és ezt a témát választottam. Na, szóval ez hazugság, igaz? 

-Nem, nem az!

-Oké te tudod. Akkor ezt pihentessük egy kicsit. Összegezzük! Nem szereted Liamet, nem érzel iránta semmit. Akkor miért nem jössz Londonba? Hiszen a barátnőd rád vár! Ha tényleg úgy érzel, ahogy mondtad, ne törődj vele! Visszavárunk. 

-De én eldöntöttem, hogy nem megyek! Kész! Egyébként meg hogy kerültél ide?

-Repültem és jössz. Kérlek!

-De nem bírnám...-pakolt tovább.

-Aha! Tudtam! Hidd el, hogy bírnád! Kérlek! Ha nem érzed jól magad, haza jöhetsz, csak adj egy esélyt!

-Ha oda megyek esélyt adok és szépen félreérti és mivel Patrik sem jön, még rosszabb lenne. Persze vágyom arra, hogy mindegyikőtöket átöleljem, de.. -nem hagytam hogy végigmondja.

-Istenem, már megint Patrik! Mintha nem Liamet szeretnéd jobban! -kiszakadt belőlem, pedig nem akartam- Vagyis.. gondolom őt szereted jobban, mert.. -motyogtam. Próbáltam menteni a menthetőt. A sápadt arcát látva gondolom rájött, hogy nem csak kitaláltam. Elrohant a szobája irányába. Hogy lehetsz ilyen hülye! Csapkodtam a fejem az ajtófélfának. Gyerünk! Segítened kell rajta! Megyek és megpróbálom rendbe hozni...

Utána siettem, a szobája küszöbénél megálltam. Jeni az ágyán ült, kezében a kis könyvecskével és sírt. 

-Jeni, sajnálom! -leültem mellé- Én csak... elbújtam és ott volt és én csak...

-Semmi gond. Végül is csak megtudtad az igazat. 

-De tényleg nem volt szándékos.. -ültem le mellé.

-Mondtam már, nem baj. Most már érted, hogy miért nem akarok menni? Egyébként Patrik majd csatlakozik hozzánk. Felhívott, amikor a boltban voltam.

-Fu, komolyan hanyagold már azt a fiút! Paynoval lennél igazán boldog! Őt érdemled, aki tiszta szívével szeret! Csak azért, mert akkor fájt neki, igazán nem azt jelenti, hogy nem érdekled!

-Tudom.

-Akkor mi ezen a nehéz? Elmagyarázod neki mi a helyzet és eljössz hozzánk nyárra.

-Ez nem ilyen egyszerű! 

-De, ilyen egyszerű! -ordítottam. Teljesen kiakadtam. Mi lehet annyira nehéz ebben!? Nem értem.

Mély levegőt vettem, lenyugtatva ezzel magam- Sajnálom, hogy kiabáltam veled, csak fogalmad sincs milyen rossz így látni Liamet. 

-Neked meg, fogalmad sincs arról milyen rossz volt feldolgozni azt, hogy elküldött! Még mindig az utolsó szavai csengenek a fülemben! Fájna visszamenni!- ordított -Most menj! Nem akarlak látni!

*Másnap*

Nos... a tegnapi nap... azt hittem, hogy minden el van veszve. Ma délelőtt még puhítottam és -nem tudom, hogy azért-e mert idegesíthettem- azt mondta, hogy 'Talán..' 

Jelenleg a repülőn ülök, vigyorogva. Alig várom, hogy elmondhassam a többieknek.°°°°
És most itt van Jeni is, sikerült a hadművelet.

2/8. – Üdv ismét London!

Na meg is hoztam a részt.:)
Sorry, de most nem lesz kép, hosszú lenne kifejteni miért.:) És bocsi, hogy a nem megszokott betűtípusért.:)

Kilépett a reptérről, bőrén megcsillant a gyér, ám, de annál bódítóbb londoni napsütés, az enyhe szél játszott barna tincseivel és beszívta az ottani, általa oly rég érzékelt levegőt. A természeten kívül más érezés is átjárta, valami furcsa, szokatlan érzés, úgy érezte mintha most lenne otthon, mintha most tért volna igazán haza, aztán ezt az érzést felváltotta az izgalom. Annak ellenére, hogy 2 nappal ezelőtt semmiképp sem akart jönni, most mégis izgatottan várja, hogy meglephesse réglátott barátait.
- Patrik! –kiáltott Jeni, barátját keresve, egészen addig, míg megpillantotta egy taxi mellett állva, bőröndöket pakolva.
A lány izgatottan ugrált ülésén, mikor már csak egy sarok választotta el a háztól, amelyet 9 hónapja könnyek közepette elhagyott. Gördült egy utolsót az autó kereke és ezzel egyszerre kicsapódott az ajtaja. A barátaitól hónapokig elzárt lány szélsebesen rohant a ház felé, de visszakellett fordulnia, mert a kulcsa –ami még mindig meg volt- a taxiban lapuló táska mélyén bujdosott. Pillanatok alatt visszarohant érte és már ismét az ajtóban állt. Percekig tartott, míg sikerült kinyitnia a bejárati ajtót, annyira remegett. Óvatosan, lábujjhegyen belopódzott egészen a nappaliig, ami üres volt. Meglepődve állt a helyiség közepén, tanulmányozva annak apró változásait. Eközben legjobb barátnője és annak barátja hazaérkeztek a vásárlásból, Leila amint észrevette a pakolászó Patrikot és a nyitva hagyott bejáratot, rohanni kezdett.
- Jeni –kiáltotta barátnője után kutatva.
Egymásra néztek, majd könnyezve összeborultak, a zajra mindenki kijött szobájából.

*Jeni szemszög*

Nem tartott sokáig ez az érzelgős pillanat. Patrik, Harry segítségével bepakolták a cuccunkat és Hazza egyből ránk vetette magát, a többiek is követték példáját. Amikor már vagy a negyedik ember ugrott ránk, nem bírtuk és a földre rogytunk, ezután már nem egy ölelkezős csoport voltunk hanem egy kisebb ember-kupac. Csak Liam és Patrik nem csatlakozott, ők mosolyogva néztek minket oldalról, persze tartva egymástól a tisztes távolságot.
- Skacoook! Úgy hiányoztatok –mondtam a kupac aljáról.
Mikor már Leiel kezdtünk megfulladni és apróra nyomódni, lemásztak a többiek. Aztán mindenkivel ölelkeztem egy sort, már csak Liam maradt hátra, a történtek és Patrik jelenléte ellenére is úgy éreztem megkell ölelnem, bunkóság lett volna, ha nem teszem, meg… Akármennyire nem akarom, hogy így legyen, de legbelül nagyon hiányzott.
Magához húzott, átölelt és a fülembe súgta: „Végre”
Nem tudtam mire vélni.
Elváltunk egymástól és bemutattam a barátomat is, normálisabban fogadták, mint amire számítottam, kivéve egy embert. Kezet fogtak Liammel, az egész szobában érezni lehetett a feszültséget a szemük pedig hatalmas szikrákat szórt a másikra.
- Úgy hiányoztál hugicám! –kapott fel Louis és megpörgetett.
Manővere közben felcsúszott pólóm ujja a kötésről.
- Jézusom, veled meg mi történt? –kerekedett el Perrie szeme.
- Csak egy kis baleset –húztam rá a fölsőm.
- Baleset –hallottam Liam gúnyos, halk megjegyzését.
- Nem vészes, nyugalom –mondtam, látva a többiek ijedt tekintetét.
Rengeteget röhögtünk a megérkezésünket követően, egy embert kivéve mindenki szimpatizál Patrikkal, bár kicsit látszott rajtuk, hogy sosem fogják teljesen elfogadni, végül is érthető. Kezdett besötétedni én pedig fáradni.
- Na jó skacok aludni kéne –tápászkodtam fel a kanapéról, nyújtózkodtam egyet és automatikusan elindultam Liam szobája felé.
- Hova indulsz? –kérdezte Zayn.
Mindenki engem nézett és elég érdekes fejet vágtak.
- Öhm –néztem körbe vörös fejjel- csak wc-re.
- Az még mindig erre van –mutatott az ellenkező irányba, mint ahol álltam.
Égő fejjel elindultam a slozi irányába, visszaérkezésemet követően jött a nagy kérdés Niall szájából:
- És hol fogtok aludni?
Tényleg fogalmunk sem volt mit kezdjünk, mert a csajok mostanság mindig itt alszanak, szóval Liamen kívül mindenkinek akad partnere. Mi vállaltuk volna a kanapét is, de a többiek nem mentek bele, végül is vendégek vagyunk.
- Hát akkor, majd mi alszunk itt kint Harryvel –mondta mosolyogva Lei.
Harry bólogatott, majd kicsit késve, de leesett neki.
- Hogy mi? –fordult felé.
- Majd én kijövök a kanapéra –szólalt meg Liam.
Meglepődtem.
- Biztos? –néztem rá.
- Persze, nyugodtan aludjatok a szobámban –eresztett el nagyon édes mosolyt.
- Köszönjük –hálálkodtunk egyszerre Patrikkal.
Beágyaztunk, bepakoltunk a szobába és végre mehettünk aludni, fárasztó egy nap volt. Viszont akármennyire is hulla voltam, nem jött álom a szememre, persze barátom már 10 perc után benyomta a szunyát. Halkan kiosontam, hogy igyak valamit, kezdtem kiszáradni. Még ment az előszobai tv, de nem hallottam mocorgást, Liam is bealudt, vagyis reméltem, hogy bealudt. Töltöttem egy pohár ásványvizet és a pohár társaságában leültem a pultra, nagyon hiányzott minden, egész London és most annyira jó, hogy ismét itt vagyok. Nem tudom mióta ülhettem ott csöndben, szinte mozdulatlanul, mikor valaki leült mellém.
- Kimegy az összes buborék.
- Nem baj, úgyis túl szénsavas volt –néztem Liamre, majd belekortyoltam a vizembe.
- Nem tudsz aludni? –érdeklődött.
- De, csak megszomjaztam –füllentettem.
- Akkor miért ülsz itt nagyjából másfél órája? –ráncolta homlokát.
- Nagyon szomjas voltam –köröztem ujjammal a pohár peremén, sajnos pont a fáslis kezemmel.
- Mi az, már nem tetszik? –nézte a kötést.
- Még mindig csak baleset volt –emlékeztettem.
- Ja igen, persze.
- Ne perszézz itt nekem –förmedtem rá, leszedtem a kötést és az arcába nyomtam a csuklóm.
- Miért vágdostad magad? –pislogott ijedten.
- Nem vágdostam, hányszor mondjam, hogy csak baleset? Egyszerűen megcsúszott a kés a kezemben.
- Pont a tetkóra –bökte ki flegmán.
- Jó, higgy amit akarsz –álltam fel és visszaindultam a szobába.
A kezem után kapott és magához húzott, pár centire volt az arcunk egymástól, pármásodpercig elkalandoztunk a másik szemében.
Visszaültem a székre és elfeküdtem a pulton.
- Minden rendben?
- Persze, csak ez a szörnyű szomjúság –mormogtam.
- Hát persze –kuncogott- le kéne feküdnöd.
- Kéne –ismételtem.
Nem láttam semmit, de hallottam, hogy mocorog és, hogy megcsikordul a szék a padlón.
- Hová mész? –emeltem fel a fejem.
- Csak nem akarlak zavarni.
- Nem zavarsz.
Visszaült. Végighúztam a karom a pult tetején, a fásli nélkül eszméletlenül fájt, felszisszentem.
- Add ide, bekötöm –nyúlt a karomért.
Félve, de hagytam, hogy megcsinálja.
- Nem túl szoros? –forgatta a csuklóm.
- Egyáltalán nem, köszönöm. De azt hiszem aludnom kéne –álltam- szóval én mentem, aludj jól.
- Szép álmokat.
Elindultam a szoba, a fordulónál pedig egy kisebb szívrohamot kaptam.
- Eleanor, a fenébe is, szívbajt kaptam.
- A rossz lelkiismeret teszi –fonta össze maga előtt karjait.
- Mire gondolsz?
Köhintett egyet.
- Mióta álltál itt? –rágcsáltam a számat.
- A lényeget láttam.
- Nem történt semmi, beszélgettünk.
- Vettem észre.
- Tényleg –bólintottam.
Megszorította a 2 vállam.
- Jeni! Jobban izzott köztetek a levegő, mint mikor együttvoltatok!
- Milyen levegő? –löktem le kezeit- Már túl vagyok rajta, rég és Patrikkal járok.
- Nem mindegy, hogy kit szeretsz és kivel jársz.
- Patrik a barátom és őt szeretem.
- Jól van, hazudj csak, még magadnak is, de ott bent –bökött a szívem felé- tudod, hogy mi az igazság.
Megöleltem. Igaza volt.

Na Hali.:3

Egy kis helyzetjelentés.:)
Jól látom vagy nagyon jól látom, hogy a blog átlépte az 50ezer megtekintést?! Sőt még a feliratkozók száma is 33-ra emelkedett.. Köszönöm!♥
Akkor a verseny... kicsit kevesebb jelentkező lett, mint vártam, sebaj, azért ennek is örülök. Szóval arra még csütörtökig van időtök, hogy elküldjétek.:)
Amint láthatjátok indult egy szavazás, szeretném, ha minél többen szavaznátok.:) Amelyik szemszög a legtöbb voksot kapja az mindenképp lesz, de ez persze nem azt jelenti, hogy a több semmiképp.:)
Ééééés..!! Tegnap megjelent a Kiss you.:3 Gondolom úgyis tudjátok, de azért jeleztem.:D
Plusz még egy kis reklám.:$ Nagyon megköszönném ha benéznétek a barátnőimmel közösen csinált Ivideom Facebook-os oldalára és meglesnétek első videónkat a youtube-on, amiben én még nem vagyok benne, de készül majd olyan is, szóval ér követni minket, már ha érdekel.:)
Búcsúzóul pedig... a hétvégén várható az új rész, aminek a címe -*lö aprótitok*- "Üdv ismét London!"

Na legyetek jók.puszi.♥

2/7. - Szó sem lehet Londonról

*Liam szemszög*

Jeni? Jeni! Igen, biztosan azt mondta, hogy Jeni.
- Te most komolyan Magyarországra telefonáltál, hogy milliókkal többe kerüljön a hívás, mintha például Elt, Perriet vagy Leilát hívod?!
- Most Jenihez volt kedvem –magyarázta forgolódás közben- hol a francban lehet egy ékszerbolt?
- Talán kérdezd meg azokat a rajongó lányokat –mutattam egy kisebb csoport sikítozó lányra, akik épp elindultak felénk.
- Baszki –rohant be a legközelebbi ajtón, ami egy technikaiüzletbe vezetett, követtem.
Befutott leghátra a tvkhez és megpróbált elbújni, odamentem hozzá én is. Amikor belépetek a rajongók is egy eladó srác jött oda hozzánk, hogy nem akarunk-e bemenni a hátsó helységbe/raktárba/eladóknak fenntartott részbe, vagy mi a csudába. Persze, hogy beakartunk menni. Az eladó srác azt monda, majd szól, ha tiszta a terep, és kiment.
- Huu, ez szoros volt –fújta ki a levegőt Niall.
- Eléggé, még ha imádjuk is őket, néha kicsit sok –helyezkedtem el egy székben.
- Igen, van, hogy már túlzás.
Pár perce csendben ültünk, vagyis Niall a forgósszékben játszott, mikor megcsörrent a telója. Felvette és kihangosította.
- Na megvan már az az ékszer bolt? –érdeklődött Jeni.
- Még nincs –válaszolt Niall.
- Azt meg, hogy? Már vagy 20 perce, hogy beszéltünk. Nem igaz, hogy…
- Észrevett minket pár rajongó –vágtam közbe.
- Ja, értem, akkor hívjatok, ha odaértetek –nyomta ki.
- Hát okééé –ráncoltam a homlokom, ez érdekes volt.
Bejött az eladó srác és informált minket, hogy már mehetünk, búcsúzóul azt mondta figyeljünk oda, mert elszántnak tűntek.
Fejünkbe húzott csuklyával kerestünk egy táblát, amiről megtudjuk merre találjuk a keresett üzletet, nagy nehezen eljutottunk a boltba. Fogalmunk sem volt mit kéne csinálnunk, csak álltunk a bolt közepén és forogtunk.
- Na jó, azt hiszem felhívom Jenit.
- Jó ötlet –bólintottam.
Nagyjából másfél, 2 órát töltöttünk a tökéletes ajándék megtalálásával, de az eladók és Jeni segítségével sikerült egy gyönyörű nyakláncot találnunk Claire-nek.
A nap további részében csak punnyadtunk, semmi értelmeset nem csináltunk, egészen addig míg Leila nem sikított egy hatalmas és mindenki kirohant az előszobába.
- Köszönöm, köszönöm, köszönöm –ugrált a kanapé tetején- nagyon köszönöm, úgy örülök –sikított még egyet.
- Mi van? Mi történt? Leila! –állt meg mellette Harry.
- Kicsim! –ugrott a nyakába- Elintéztem, Jeni itt lesz nyáron! –sikítozott továbbra is, most már barátja fülébe.
A lányok izgatottak lettek és szintén ugrálni kezdtek, sőt a fiúk is valami hasonlót produkáltak, majd mindannyian átölelték Leilát. Kívülről én csak egy apró mosolyt eresztettem el, de belül majd’ felrobbantam úgy örültem. Végre megint láthatom!
- És, hogy sikerült rábeszélned? –kérdezte Zayn mikor már szétváltak.
- Hát az úgy volt… -rágta a száját.
- Hallgatunk –nézett rá Louis.
- Megfogtok ölni, vagyis egyikőtök mindenképp –rám nézett- de gyorsan elhadarom. Szóval… -vett egy mély levegőt- mivel Jeni azért sem akar jönni, mert nem akarja otthon hagyni Patrikot 3 hónapra, ezért beszéltem a sráccal, hogy jöjjön ő is, és majd ráveszi Jenit, hogy mindketten jöjjenek ide.
- Mi? –döbbent le mindenki.
- Te most komolyan ide hívtad a pasiját? –néztem rá értetlenül.
- Igen…
- Köszönöm, hogy egész nyáron át nézhetem ahogy nyalják egymást, igazán kösz Leila –ütöttem a falba, útközben a szobám felé.
Nem hiszem el. Végül is csak 3 hónapig nézhetem az enyelgésüket, nagyon jó. Csaptam be szobám ajtaját.
Elfeküdtem az ágyamon, a plafont bámulva. Párperc múlva kopogtam és Leila lépett be.
- Sajnálom, tényleg, de máshogy nem lehet ide csalni Jenit, csakis így -feküdt le mellém.
- Tudom és én sajnálom,hogy így kiborultam, de Patrik?! Ne már.
- Nyugalom, kifogjátok bírni egymásmellett.
- Szerinted tudja, hogy mi volt köztünk? -néztem rá.
- Igen tudja.
- Akkor ez érdekes lesz -fordultam vissza a plafonhoz.
- Semmi hülyeség! -fenyegetett.
- Én? Soha! -ingattam a fejem.
- Jólvan, persze.

*Jeni szemszög*

A forró vizes kádban ülve sok minden átfutott az agyamon bármennyire is igyekeztem elűzni ezeket a gondolatokat. Játszottam a habbal, elolvastam minden tubuson lévő szöveget, de nem kötött le egyik sem. Háromnegyed óra áztatás után meguntam, miután a hajam is megszárítottam arra jutottam, hogy kajálni kéne valamit, ezért lebattyogtam a konyhába. Gondolom a családom többi tagja már készül aludni, mivel senkit sem találtam ott lent. Benyomtam a rádiót háttérzajnak, amíg a vacsim készítettem. A rádió egyik pillanatról a másikra elkezdett búgni, mint amikor nincs adás, annyira megijedtem, hogy megcsúszott a kés a kezemben, hatalmas heget húzva a csuklómon lévő Never give up! feliratra.
- Basszus! -dobtam el sebem okozóját és kutatni kezdtem a gyógyszeres doboz után. Fertőtlenítettem a viszonylag mély sebet, teleragasztgattam sebtapasszal és egy jókora kötés is került rá.
- Jézusom, itt meg mi történt? -jártatta anya ijedt tekintetét kezem és a több helyen is vérfoltos konyhán.
- Csak egy kis baleset -súroltam a padlót- nem vészes.
Anya erősködött, hogy menjünk kórházba, hátha valami nagy baj van, de én nem akartam és végül sikerült is meggyőznöm, hogy minden rendben, szóval csak szobai pihenőre lettem ítélve. Tv nézés közben alig bírtam megállni, hogy le ne tépjem a kötést, nagyon idegesített, meg kíváncsi is voltam mennyire vészes, hisz a nagy ijedtségben erre sem volt időm. Persze néha-néha félrehúztam a fásli szélét, de nem láttam semmit. Épp az egyik ilyen kísérletem közepén voltam mikor Leila hívott.
- Beszéltél Patrikkal? -szólt bele izgatottan, köszönés nélkül.
- Miről is kellett volna? -értetlenkedtem.
- Akkor mindegy.
- Nem az, mostmár mondd el! -beszéltem a néma telefonnak, letette.
Bambultam előre, nem tudtam mire vélni ezt, arra jutottam rákérdek Patriknál.
"Miért hívott fel Leila, úgy, hogy beszéltél-e velem?" -írtam az sms-t.
"Fogalmam sincs" -jött a válasz.
"Patrik!!!!!!!!!!"
"Na jó, holnap megtudod. De most aludj! Jó éjt, szia Picim.♥"
"Jól van, aludj jól. Sziaszia.♥"
Mi a fenéről akarhat beszélni? Tippem sincs. Bármennyit is agyaltam rajta elalvás előtt semmire se jutottam, egyszerűen nem tudtam rájönni mit akarhat. Inkább az alvás mellett döntöttem a gondolkodás helyett.
Reggel kipattantam az ágybol és írtam Patriknak egy jó reggelt sms-t hátha akkor felhív és elmondja amit kellene, de nem hívott, nem írt vissza semmit, nem reagált.
- Akkor ne! -dobtam a mobilom az ágyra, miután már ezredszerre is megnéztem jött-e valamim. Feladtam és inkább kimentem a kertbe játszani Niallel, már épp kezdtem megunni mikor valaki hátulról befogta a szemem.
- Na végre -fordultam meg egyből, és lefogtam Patrik karjait.
- Bocsi, hogy nem írtam vissza, de megakartalak lepni -lehelt édes csókot számra.
- Miről kéne beszélnünk? -böktem meg a homlokát, hiba volt.
- Jézusom, veled meg mi történt -meredt a csuklómon lévő kötésre.
- Csak egy kis baleset 
-rágtam a szám szélét.
Útban a szobám felé elhadartam neki mi történt előző este, aztán az ágyon ülve vártam mit akar mondani.
- Tehát beszéltem Leilával -kezdett mondandójába, én pedig figyelmesen vártam, hogy folytassa.
- Igeeen?
- Szóval a nyárról beszéltünk és mondta, hogy te nem akarsz menni, ezért engem is meghívott, hátha így hajlandó vagy elmenni.
- NEM, ÉN NEM TÖLTÖM A NYARAT LONDONBAN! -ugrottam fel kiabálva az ágyról.