1. rész - Titkos számsor

HIHETETLEN!
Komolyan. Még mindig nem hiszem el, hogy a One Direction Magyarországra jön. Pedig már több mint egy hete tudom, de még mindig nem bírom felfogni ép ésszel. A jegyeket már megvettem. Az nap, mikor megtudtam, hogy jönnek, felhívtam a jegyirodát és megrendeltem. Tegnap érkezett meg. Vagy is érkeztek, mivel barátnőmnek, Leilának is rendeltem. A jegyek gyönyörű szépek. Rajta van mind az 5 srác, a háttér szép színes. Bár ha sima fekete-fehér, 1D feliratú jegy lenne, azt is gyönyörűnek találnám, végül is mindegy, hogy néz ki, csak juttasson be a koncertre. Egyetlen bajom van ebben a pillanatban, az, hogy soká lesz. Még fél év. De a lényeg, hogy lesz koncert, úgy, hogy örülni kell. És én nagyon-nagyon örülök. Már az összes osztálytársam, a családom és a teljes baráti köröm idegeire mentem, folyton ez a téma nálam és az egyetlen ember, aki megért az Leila. Ha valaki esetleg nem tudná mi az a One Direction, annak itt egy gyors talpaló:
Az 1D egy fiúcsapat, ami 5 -über helyes- srácból áll. Mindegyikőjük indult 2010-ben a brit X-Faktorban, de nem csapatként, hanem szóló énekesként. Az egyik mentor ötlete volt, hogy fiúbanda ként folytassák a versenyt. Nagy sikernek örvendtek, rengeteg rajongót szereztek és a döntőbe is eljutottak, ahol a 3. helyet zsebelték be. Azóta több turnén is voltak, most épp Európában, és rajongói táboruk is csak nőtt.
Remélem érthető, de ha mégsem, azért van a „gúgli”, hogy rákeressünk arra, amit nem tudunk.
Persze kedvencem is van. Mind az 5 miniistent imádom, de azért mégis csak Liam a favoritom. Ennek okai; az édes pofija, a gyönyörű hangja és az elragadó mosolya, ezen kívül vannak még megmagyarázhatatlan okai is, amit csak és kizárólag a Directionerek érthetnek meg, plusz ő volt az aki egyből megfogott.

Lassan telt ez a félév, de kicsit sem zavar, hisz holnap lesz a nagy nap, amire már évek óta várok. Na, jó. Ez így nem teljesen igaz, mert csak 1 éve rajongok ennyire az 1D-ért. Még is ez lesz életem legjobb napja. És ezt a gyomrom is érzi, egyfolytában fel-le liftezik. A fejem sincs teljesen rendben, mindenféle elméleteket gyárt, hogy milyen is lesz a „nagy találkozás”. Lassan már idegesítő, bár őszintén be kell valljam, tetszenek ezek a kis történetek, de tudom, hogy ilyen úgy se történne meg. Az is nagy csoda, hogy egyáltalán láthatom és hallhatom őket, nemhogy még bármelyik sztori életre kelne.

Nem sokat aludtam. A gyomrom továbbra sem akarta abbahagyni, a mostanra már fájdalmassá vált liftezést. A fejemben cikázó elméletek sem maradtak abba. Így örülök, ha pár órát aludtam. Korán kellett kelnem, hisz elsők akartunk lenni Leilával, persze ez nem sikerült, de így is viszonylag elöl álltunk a sorban. Rengeteget vártunk. A koncert este 8-kor kezdődött, mi meg már reggel 7-re a sportcsarnok előtt voltunk. Szó, mi szó, jobb helyet is találhattak volna, de ha a srácoknak jó, nekem is. Elsőre azt hittem, hogy olyan lepukkant hely, hogy csövesek is vannak, de mint kiderült csak lányok, akik itt aludtak, hogy elsők lehessenek. A bejutás sem volt egyszerű. Bár tényleg elöl álltunk mögöttünk kilométeres lány-sor állt és ezek a lányok bármire képesek voltak ahhoz, hogy a lehető legközelebb állhassanak a színpadhoz; embereket löktek fel, a jegyszedőkkel flörtöltek és a sor elejét passzírozták neki a bejáratnak. Sikerült megúsznunk kisebb karcolásokkal, de megjegyeztem okozóik arcát. Volt eredménye lökdösődésüknek, egypárjuknak sikerült elénk állni, de így is eléggé közelről láthattuk a fiúkat, ami őrült gyomromnak még nagyobb okot adott a cikázásra. Miután beengedtek még volt félóra a koncert kezdéséig, aminek annyira nem örültem, mivel az agyam mániákus sztori gyártásba kezdett és sehogy sem tudtam leállítani. Már épp azon voltam, hogy fejbe csapassam magam a teljesen nyugodt Leilával (bár nem értettem miért ilyen hisz mikor megtudta, hogy lesz koncert majdnem elájult), megjelent a színpadon a házigazda. Magyarázott valamit magyarul és angolul is, de igazából semmi sem maradt meg bennem, csak arra tudtam koncentrálni, hogy mindjárt láthatom őket, és persze arra, hogy ha ez megtörténik, ne ájuljak el. Erős koncentrálási rituálém fülsüketítő sikolyok és a What makes you beautiful szakította félbe. Felpillantottam a színpadra, amire épp abban a pillanatban sétáltak fel szerelmeim, Liam, Louis, Niall, Harry és Zayn. Sikerült nem elájulnom, de ezt sok lányról nem mondhatom el. Gondolom ez a színpadról nem volt nagyon észrevehető, mivel a srácok nem hagyták abba az éneklést.
Nem írom le, mit énekeltek, milyen sorrendbe stb. legyen elég annyi, hogy az „Up All Night” lemezükről minden számot énekeltek és pár feldolgozást is. IMÁDTAM! Tényleg ez volt életem leges-leges-leges (sok százszor leges) legjobb napja. Ennek oka nem teljesen a koncert volt, hanem az utána lévő autógramm osztás is hatalmas szerepet játszott, sőt, szerintem 97%-ban ettől nőttek szárnyaim és repdesek a felhők között.  Akkor leírom pontosan mi, is történt. A koncert végeztével a színpad bal oldalán elszedték a kordonokat, ki volt rakva egy pár asztal és azokat kerítették körbe a vasból készült rajongó-távoltartókkal. Mivel közel álltunk a színpadhoz, nagyon hamar oda értünk, szinte elsők voltunk, ami azért több ezer elvetemült lány között nagyon is jó arány, főleg, hogy épp bőrrel sikerült oda jutnunk. Nyolcasával engedtek be a dedikáló asztalokhoz, mi a 3. „csoporttal” mentünk. Szerintem fölösleges leírnom, hogy a gyomrom és a fejem most már végképp megőrült, annyira, hogy már átváltott remegésbe, de annyira, hogy elnyomta a hasfájásom és a képzelgéseim. Nem tudom mi volt velem, sokszor találkoztam már híres emberekkel és nem csak olyanokkal, akikről éppen csak hallottam, hanem más imádottaimmal, meglepett a reakcióm, de van, ami még ennél is nagyobb meglepetést okozott. Mikor a kordonokon belülre értünk, elmúlt minden, ami eddig gyötört. Leila előttem állt és neki kellett volna az asztalokhoz mennie, de ott Louis ült, Lei kedvence és amint ezt észrevette maga elé tolt, tehát én léptem az asztalokhoz. Louis hatalmas vigyorral fogadott, míg a többiek aláírogatták a maradék 6 rajongó posztereit, cd-it, dvd-it, könyveit. Én is odaraktam elé egy-két posztert. Mindenfélét kérdezgettem tőle és odaadtam az ajándékom. Mind az 5 szerelmemnek készültem valamivel, hasonló kaliberű meglepetést kaptak, nem szeretek különbséget tenni köztük, még akkor sem, ha van kiemelt kedvencem. Louis nagyon rendes, és ugyanolyan hülye élőben is, mint a neten látott videókon. Nem beszélgethettem vele sokáig, mivel: 1. ott volt még a többi 1D-s, köztük Liam és a legtöbbet vele akartam beszélgetni, 2. hogy a lehető legtöbben odajussanak, kevés időt adtak. Ezen okok miatt, tovább léptem Zaynhez, így Leila Louishoz. Zayn is nagyon aranyos volt, és meg tudtam győződni róla, hogy így is vadítóan helyes, sőt, sokkalta helyesebb. Vele sem tartott sokáig kommunikációnk. Továbbmentem Harryhez, és el kell mondjam, tényleg hihetetlen göndör fürtjei vannak. Jaah, és a felejthetetlen mosolya is. Na, de itt sem álltam sokáig, mivel már csak Niall választott el Liamtől. Nialler is über-mega-cuki élőben, húgomnak, Ninának ő a kedvence, sajnos ő nem jöhetett el, mert még kicsi és anyu nem engedte ekkora tömegbe, volt is hiszti otthon. Megkértem, hogy írja alá a szerkesztett képet, de úgy, hogy boldog szülinapot kíván a tesómnak, nagy örömmel írta alá és szóban is elmondta, kívánja, hogy boldog legyen a szülinapja és minden kívánsága váljon valóra. Mondtam neki, hogy ezzel már teljesülni is fog. Miután végeztünk Liamhez léptem, felnézett rám barna szemeivel és azzal az elbűvölő mosolyával, na, ettől már tényleg az ájulás kerülgetett, de nem lettem volna szép látvány a földön heverve, eszméletemet vesztve. Először beszélgetni kezdtünk, minden félét kérdezgettem tőle, és ami meglepett ő is kérdezgetett rólam. Tényleg nagyon édes srác, nem csak külsőre, hanem belsőre is-persze az alapján, amit ezen, kevés idő alatt megismertem belőle. De volt még valami, ami meglepett ezen az estén (lesz még ilyen), megkérdezte mi a nevem, hogy névre szólóan tudja aláírni Up All Night lemezem. Alapjában véve nem lepne meg kérdése, csak azért volt furcsa, mert ő volt az első, az ötösükből, aki így írta alá, s nem egyszerűen odafirkantotta a nevét.
- Jeni -válaszoltam. Ezzel egyetemben Louis belekezdett Harry loboncának húzkodásába, amit a rajongól sikongatása követett.
- Tessék? –kérdezett vissza, gondolom nem értette a hangzavar miatt.
Nem tudtam, hogyan mondjam el, úgy, hogy hallja is. Hirtelen beugrott a telefonom, elvan mentve benne a számom, nem „Én” néven volt elmentve benne a számom, mint más normál embereknek, hanem „Jeni” néven, aminek ezúttal nagyon örültem. Előkaptam a telefonom, megnyitottam a telefonkönyvet és az orra alá toltam mobilom. És most jött a következő dolog ami meglepett, ugyanis nem az albumom írta alá. Az előtte álló fényképes dedikáló-kártya kupacból levett egyet, megfordította, ráfirkantott egy 11 számból álló számsort, és zsebre vágta. Én hatalmas szemekkel meredtem rá, talán még a szám is tátva volt, nem emlékszem. Azt gondoltam, hogy egy telefonszámot írt le a mobilom képernyőjéről, de ezt az ábrándot gyorsan elhessegettem. Liam aláírta az Up All Nightomat és mosolyogva átnyújtotta. Ahogy elvettem összeért a kezünk, ez már tényleg az a pillanat volt, amikor nem lett volna meglepő, ha elájulok, de tartottam magam. Mivel az idő rohant célja felé, ami pontosan az volt, hogy ne láthassam őket sokáig, egy cseppet arrébb álltam és megvártam, míg Leila is végez. Míg barátnőm Liammel íratta alá cuccait, addig én folyamatosan agyaltam, mi ösztönözhette gyors számsor írására álmaim pasiját, méghozzá pont abban a pillanatban, amikor ott álltam. Sosem voltam jó, abban, hogy észrevegyem az összefüggéseket és ennek most nagyon nem örültem. Leila is végzett, így hatalmas szomorúságomra ott kellett hagynunk a fiúkat. Mielőtt még kiléptem volna a kordonok kerítette térségből hátra fordultam, Liammel összetalálkozott a tekintetünk és ő egy hatalmas „Bye Jeni!” kiáltással elköszönt, kicsit érdekesen ejtette ki a nevem, de most nem ez a lényeg. Meglepettségemben, csak vigyorogni és integetni tudtam. Az egyik testőr elhúzott egy kordont, hogy kitudjunk lépni. Nekem fel sem tűnt a körülöttünk álló lányok haragos tekintete, amiben csillogott a hatalmas kérdőjel, csak akkor vettem ezt észre mikor Leila oldalba bökött:
- Nézd már, hogy bámulnak. Ja, és mi történt, hogy Liam így köszönt el?
- Mi van? –bámultam egy lányra, aki szinte az arcomba mászott, választ nem kaptam, csak elsétált. -Semmi.
- Valaminek történnie kellett.
- Miért kellett volna?
- Hát. Talán, azért, mert nem minden nap és nem minden lánynak köszön Liam Payne, a nevét ordítva, pár perces ismertség után.
- Csak beszélgettünk. Meg történt valami, amit furcsának találtam.
- MI VOLT? –üvöltötte az arcomba Leila, miközben a vállamat rázta.
Elmeséltem neki számos dolgot és, hogy jót beszélgettünk eközben már kiértünk a csarnokból. Erre a válasza csak ennyi volt:
- Persze tőlem nem köszönt el így Louis. –jellemző, Leila már csak ilyen, de azért folytatta. –Egyébként, TE TELJESEN HÜLYE VAGY –üvöltött megint- szerinted, milyen TIZENEGY számból álló sorozatot írhatott le egy telefonkönyvből? –kérdőn bámultam rá. –Hát persze, hogy a tiédet.
- Ugyan már. –forgattam a szemem. –És még én vagyok a hülye, amikor neked vannak ilyen képzelgéseid.
- Igen, te vagy hülye, nem pedig én. Ez puszta tény és logika.
- Oké, te tudod.
- Figyelj csak. Majd amikor a tel…
Megcsörrent a telóm, rejtett volt, nem írt ki számot.
- LIAM AZ! –ordított megint Leila.
- Hallo?! –szóltam bele a telefonba.
- Szia, kicsim! Végeztetek már?
- Csak anyu az. –nyelvet öltve suttogtam barátnőmnek.
- Majd legközelebb. –legyintett válaszul.
- Igen, anyu. Képzeld…
- Majd ha hazaértél elmondod. Értetek menjünk vagy idetaláltok?
- Hazatalá…
- Költői kérdés volt. Apád már elindult, úgy, hogy meg ne moccanjatok.
- Rendben. –nem tudtam mást mondani erre, mint helyeselni.
Anyu lerakta a telefont, tudta, hogy ha nem tesz így elkezdem mesélni a történteket és akkor nincs megállás.
- Apu értünk jön. –közöltem a tényt Leilával.
- De hát itt laktok pár utcányira.
- Tudom, de ismered anyát. Örülök annak, hogy egyáltalán elengedett, és meglepett, hogy a kísérő szerepről is lemondott.
- Igaz.
Tél vége felé jártunk és a rohamosan vékonyuló ózonréteg miatt, már most nyári idő volt, ami azt jelentette, hogy nappal kb. 40 fok, estefelé, meg nagyon alacsony a hőmérséklet, majd megfagytunk. Apu ekkor gördült be, egy hosszú dudálás közepette. Mivel tényleg lehűlt az idő, szinte hurrikánként csapódtunk be a kocsiba.
- Szia, apu!
- Hello, Robi!
- Sziasztok, lányok! –fordult hátra apu. –Milyen volt?
Lehetetlenség lenne leírni a válaszunkat, Leilával egyszerre kezdtünk el mesélni, más-más sztorit. Én befejeztem a mondandóm, de Leila még folytatta. Ezzel zárta le:
- …és Liam külön köszönt neki. Tuti, hogy a számát írta le.
Eddig nem haladtunk semmit, mivel apa tudta, hogy karambol lenne a vége, hisz egymást ordibáltuk túl barátnőmmel. Most külön örültem az egyhelyben állásnak, mivel ha az autónk kerekei gurultak volna, ez a mondat után tuti egy árokban, házfalon vagy egy fán kötöttünk volna ki. Apu hatalmasra kerekedett szemekkel, rám meredő tekintettel fordult hátra. Aztán kiröhögött.
- Ugyan.–legyintett- Élénk a fantáziátok, -és előre fordult.
Leilára néztem és egy gúnyos mosollyal nyugtáztam;
- Mondtam!
- Jól van, na! – nyelvet öltött és hátat fordított.
Hamar hazaértünk. Legjobbam nálunk aludt, ami nem volt épp a legjobb ötlet. A mai történtek után biztos vagyok benne, hogy egyedül sem tudtam volna egyhamar elaludni, de így. Szerintem mondanom sem kell, hogy egy percet sem aludtunk. Ami arra a napra igaz is, mivel jóval éjfél után feküdtünk le és akkor még nem aludtunk el. Egész éjjel a koncert pillanatait idéztük fel. És persze Leila fő témája a „Liam és Jeni sztori”. Akárhányszor sikerült témát változtatnom, ő újból felhozta. Alapjában véve nem túl kitartó, mindent hamar felad, de úgy nézem pont most hagyott fel ezzel a tulajdonságával. Végül sikerült a műveletem –ami abból állt, hogy én szinte meg sem szólaltam és őt beszéltettem- végül elfáradt.