9.rész – Minden a cikk hibája

Kép forrása: http://www.facebook.com/1Direction12

 A napilap elején egy kép volt, amin a tegnapi vendéglő szerepelt a teraszán ülő Liammel és egy kikockázott fejű lánnyal. Ezek ellenére is felismerhető volt, hogy a kockák az én arcomat rejtik. Benne volt a pakliban, hogy hamar kiderül, na, de ennyire, hogy már másnap címlap sztori?!
A képhez ez a szalagcím dukált:
„A One Direction énekese magyar barátnőre lelt?”
Leginkább a cím borított ki, mivel tudom, hogy nem igaz. Biztos vagyok benne, hogy ennél a randinál több nem lesz köztem és Liam közt, bár ettől függetlenül még reménykedem. Fellapoztam az újságot a teljes cikk megtalálása érdekében. Az egész találgatásokból állt, hogy ki is lehetek én, mit kereshettem Liammel, meg még benne volt a pincér megerősítése, miszerint magyar vagyok, mivel magyarul rendeltem.
Eléggé feldúlt ez az egész, dühömben felkaptam a táskám és a kijárat felé vettem az irányt, még a kajálást sem fejeztem be. Mielőtt elhagyhattam volna a házat Nina utánam rohant:
- Nem is mesélsz nekem semmit? –kérdezte.
- Most nem tudok –sajnálkoztam.
- De ha hazajöttél mesélsz? –húzta el az utolsó szót és vetette be a hírhedt boci-szem nézését.
- Persze, mindenképp! –ígértem.
 Most sem múlt el az idegességem, még a csípős reggeli levegő ellenére sem. Viszonylag korán indultam, még lett volna 15 percem otthon maradni. A buszmegállóhoz érve még nem találtam ott Leilát, ezért leültem, hátrahajtottam a fejem és agyaltam az előbb történteken. Nem tudom miért borultam ki ennyire, végül is annyira nem nagy ügy ez az egész, hisz sem az arcom sem  a nevemet nem tüntették fel, én mégis félek, hogy felismer valaki. Az agyalásban Leila ordítozása zavart meg. Először csak a hangját hallottam a minimális reggeli ködben, pár pillanat múlva ő is kiformálódott, zihálva állt meg előttem, gondolom futhatott.
- O-o-olvastad a… a… a cikket? –bökte ki sűrű levegővételei között.
- Igen –sóhajtottam.
- És? Mi volt tegnap? A címlapon kiakadtál? Szüleid mit szóltak? És a húgod? –hadarta. –Amikor én észrevettem egyből felismertelek.. és úúh amilyen gyorsan csak tudtam rohantam, hogy szóljak és…
- Mi? Te felismertél? –szakítottam félbe.
- Ahha- bólintott.
- Basszus, ezt nem hiszem el- akadtam ki még jobban. Az hagyján, hogy én felismertem magam, meg apu és Nina is, na de, hogy még Lei is. Ezt nem hiszem el, akkor tuti, hogy másnak is fel fog tűnni.
- Ha te felismertél mi lesz a suliban? Na jó, én nem megyek, inkább otthon alszom egyet! –jelentettem ki.
- Nyugi már, én tudtam, hogy este Liammel voltál valószínű ezért tudtam azt is, hogy Te vagy a képen. –nyugtatgatott –Tehát semmi ok a pánikra, jössz suliba és kész!
- Igazad lehet, de akkor is! Mi van, ha felism… -folytattam volna, de a ködben megpillantottam a buszunkat, így inkább abba hagytam.
 Eléggé tömve volt a busz, nem értettem miért, nem szoktak ennyien lenni, de a megnövekedett emberszám miatt nem ülhettünk a megszokott helyünkre, a busz végébe, ezért a sofőr mögötti dupla ülést választottuk. Barátnőm faggatásba kezdett a tegnapról, én pedig készségesen elmeséltem neki mindent, miközben a neki háttal lévő utat figyeltem. Beszéltem és beszéltem egy apró részletet sem kihagyva meséltem Leilának, de fejem mégsem az estén járt, kifele bambulva agyaltam azon mi lesz, ha felismernek. Már éppen szép összeesküvés elméleteket gyártottam, amikor is elhaladtunk az előző napi kis park előtt, tehát innen volt ismerős, hiszen minden egyes nap itt haladok el a busszal.
- Hahó –lóbálta előttem kezét Leila -folytasd már!
- Ja, bocsi, csak most tűnt fel, hogy ez az a park ahol tegnap voltunk.
- Semmi, csak folytasd! –kérlelt, én pedig tovább meséltem.
- ..és a kocsiban újból elaludtam, profi vagyok. Aztán hazavitt a KEZÉBEN, érted a kezében! Én meg átaludtam, csodás, anyu közölte reggel, hogy kerültem haza. De ez olyan ciki, bealszom a randin, baszki! –most tudatosult bennem igazán, milyen gyökér is vagyok, nem is csodálkoznék, ha Liam soha többé nem keresne.
- Nyugi, azt mondta, hogy aranyos vagy amikor alszol. Jó jel! –nyugtatgatott barátnőm.
- Nyugodt vagyok, azt hiszem –hajtottam hátra a fejem és újból a cikken agyaltam. Még nem jutottam sokra, mikor a sofőr kabin, vagy mi felől jövő rádióból szóló dal félbe szakított. Hihetetlen egy szar memóriám van, megint bennem volt az az érzés, hogy ismerem ezt a dalt, de nem tudtam, hogy honnan. Épp fordultam volna Leilához, megkérdezni mi ez szám, mikor átmászott rajtam, hogy jelezzen, mivel közeledtünk a megállónkhoz. Követtem a példáját, de közbe tovább gondolkoztam, mi lehet ez, mikor fékezett a busz ugrott be: ezt játszotta tegnap Liam altató gyanánt. A dalt hallgatva álltam az ajtóval szemben, az sem zavart, hogy kicsapódott előttem és lekellett volna szállnom, nagyon szép dal, de még mindig nem tudtam ki énekli, mi a címe. Leila lerángatott a buszról és kérdőn nézett rám.
- Neked meg mi bajod? –méregetett.
- Nem tudod mi volt az a szám? –néztem a busz után.
- Nem tudom, nem figyeltem, de inkább menjünk, ne, hogy elkéssünk. –húzott maga után.
 A folyosón végig haladva észrevettem, hogy jó páran bámulnak. Éreztem magamon a tekinteteket, nem tudtam ezt mire vélni, de nem is foglalkoztam vele igazán, viszont a terembe lépve is ugyanezt tapasztalta, ami egy kicsit már zavart, de továbbra is próbáltam figyelmen kívül hagyni. Leiel a padunk tetején ülve beszélgettünk, mikor is Laura jött oda hozzánk, amit azért furcsállottam, mert nem igazán vagyunk puszipajtások.
- Halihó –üdvözölt nyájasan.
- Szia –néztünk rá kérdőn.
- Mizus veletek csajok? –ült fel mellénk a padra.
- Mit szeretnél? –szegeztem neki a kérdést, mivel tudtam, hogy nem teázgatni jött.
- Csak beszélgetni –vonta meg a vállát.
- Na persze, bökd ki mit akarsz! –Leila is tudta miért jött.
- Hát igazából… én csak… -habozott.
- Mondd! –sietettem.
- Láttam reggel az újságot és az a lány nagyon hasonlít rád és igazából azért jöttem, hogy megkérdezzem, te voltál-e az. –hadarta. Elsőre nem esett le milyen újságról beszél csak kisebb idő elteltével és csak bámultam a kérdő tekintetű Laurára.
- A hallgatásod igennek veszem –ugrott le az asztalról- igazából nem is érdekel mit kerestél azzal a kis buzival, csak címlapon voltál azért kérdeztem. –ezt már üvöltötte, amúgy sosem kedvelte az 1D-t már, csak azért sem mert Lei és én igen. Az osztály összes szempárja ránk szegeződött, szerencsére Laurán kívül mindenki érett 17 éves és nem olyan, mint egy kisgyerek, ezért más nem jött oda, csak tisztes távolságból bámult, ami ha belegondolok nem jobb, mivel nagyon idegesítő. Szerencsére nem volt sok a csengőig, így elvonhattam a figyelmem erről az egészről, de még mindig éreztem hátamon a tekinteteket.
 Első óra után angol jött, ezért átkellett menni a nyelvi laborba -még mindig nem tiszta, hogy miért labor és miért nem előadó vagy csak sima terem, de ez nem lényeges. Ide csak az osztály fele ment, mivel a másik fele németes köztük Leila is, ők a teremben maradtak.
- Nem hívott Liam? –állt mellém Lei miközben a táskám mélyén kutattam az angol cuccomat keresve.
- Nem, de szerintem angol előtt, majd a teremben felhívom én, gondolom a managemant kitalált már valamit a cikkel kapcsolatban –jelentettem ki.
- Oké, csak ügyesen! Szia.–köszönt.
- Majd kövi órán találkozunk, szia!
 Irányba vettem a labort, a suli legfelső emeletén van, ezért ott a folyosón viszonylag nincs nagy hangzavar. Letettem a cuccom az egyik padra és elővettem a telefonom, megkerestem Liam nevét a telefonkönyvben, közben fel nem nézve a mobilomról az ajtó felé sétáltam, majdnem elértem a célom, mikor valamelyik hülye beviharzott és nekem jött. Szerencsére nem esett ki kezemből a telóm, de majdnem, ezért csak szépen végig tapiztam. Letörölve a maszatolást újból megkerestem Liam számát, mivel közben sikerült kilépnem. Vagy ötször átnéztem a telefonkönyvem, de sehol semmi, valószínű kitörlődött az előbb, a francba! Nem leszek ideges, ma ez a legkisebb problémám, majd ő felhív, ha a randi miatt nem is a cikk miatt biztosan.
 Nem hívott! Gondoltam a suli miatt nem zavar és majd utána felhív, de nem. Otthon ültem az ágyamon a tv-t bámulva mellettem a telefonommal. Leilát ma nem engedték el, mert kapott egy karót és a szülei nem engedték el, azért szerintem elég nagy már ahhoz, hogy el mehessen ha akar, de mivel még a szüleivel él, muszáj szót fogadnia. Apa dolgozott, ahogy anyu is, Nina pedig suli után átment egy barátnőjéhez. Egyedül kuksoltam otthon és most is a mai napon agyaltam, szerencsémre csak Laura jött oda hozzám, mivel a suliban csak Ő ilyen, mások tisztes távolságból bámultak egész nap és összesúgtak mögöttem, kicsit frusztráló volt. Az utolsó órára már kezdtem megbuggyanni és már alig vártam, hogy hazaérjek, távol a kíváncsi és kérdő tekintetektől. Semmi érdekes nem ment a tv-ben és a hasam is kezdett hangokat kiadni, mivel még nem ebédeltem. Leslattyogtam a spájzba, széttártam a hűtőt, anya tegnap nem főzött, úgyhogy maradt a mirelit kaja, nem volt sok kedvem a pizzához, de mást nem találtam, így be kellett érnem azzal. Bedobtam a sütőbe és kiültem az előszobai kanapéra. Bekapcsoltam a tv-t hátha lett valami érdekes műsor ez a 10 perc alatt, de csalódnom kellett, az egyik zeneadóra kapcsoltam és azt hallgattam. Elterültem a kanapén és megint gondolkoztam –ezt ma elég sokszor megtettem- most nem a cikken járt az agyam, hanem a tegnap történteken. Liam nagyon aranyos és úgy érzem tényleg nem vagyok neki közömbös, bár lehet tévedek, ki tudja?! Majd meglátjuk, hogy lesz-e folytatás. Hasonló gondolatok közepette, jött a hirtelen fáradtság hullám és majdnem elnyomott az álom, de mivel kint sült a pizzám és nem akartam leégetni a házunkat, nem hagytam magam és inkább a zenére koncentráltam. Aura Dione - Friends c. száma ment épp, szeretem úgy, hogy együtt énekeltem a tv-vel, most már ülve. A következő szám Cher Lloyd – Want U Back volt, ezt is imádom, ezért nem hagytam abba az éneklést, már hozzászoktam a szörnyű hangomhoz, így nem zavart milyen hamisan énekelek. Következő az egyik újdonsült kedvencem Nikelback – Lullaby, általában megkönnyezem a klipet ez most sem volt másképp, nem zavartam bele a dalba így csak dúdoltam. Mikor már a közepe fele járt a dal akkor ugrott be, hogy ez volt az amit ma a buszon hallottam és amit tegnap játszott Liam mikor elaludtam. Egyszerűen imádom ezt a dalt és nem ismertem fel és most is csak a felénél jöttem rá. Nagyon hülye vagyok, ez most már hivatalos!
 A szám után kimentem a pizzámért rápakoltam egy tányérra és felmentem a szobámba. Bekapcsoltam a laptopom, hogy nézzek valami filmet, de semmit sem találtam, így arra jutottam, hogy megnézem az „Up All Night” dvd-t, láttam már elég sokszor, de sosem lehet betelni vele. Mivel nem a neten filmezek, így a laptopom kikapcsoltam és a tv-n néztem meg a turnét. Végig ugráltam és üvöltöttem az összes dalt, szerintem majdnem sikerült eladnom a házat, olyan voltam mint egy kisgyerek, úgy ugrándoztam mintha semmi gondom nem lenne a világon. Néha nem árt kicsit újból kisgyereknek lenni és ebben az 1D nagyon is segít és nem csak ebben, a dalaik olyanok mintha nekem szólnának, mintha csakis nekem írták volna őket.
 A dvd végére már mindenki hazaért, Nina velem együtt ugrált és táncolt a szobám közepén, a szüleink az ajtóból nézték mit művelünk. Mindig is jóban voltam a húgommal még a korkülönbség ellenére is, apuékkal is jó a kapcsolatunk, egész jó kis család a mienk. Műsorunk végeztével szétszéledt a család, vagyis anya és apa ment a dolgára a tesóm pedig bent maradt, hogy elmeséljem neki mivolt Liammel. Miután ezt is letudtam jött a vacsi, időm sem volt gondolkodni azon miért nem hívott, csak akkor mikor már az ágyamban feküdtem, pizsiben a tv-t hallgatva. De most sem tudtam sokat gondolkozni ezen, mert Leila küldött egy sms-t:
”twitter! nézd amit laura kiírt! most! ”
Édes tudatlanságban beléptem twitterre, már vagy egy hete nem is néztem, mivel nincs vagyis eddig nem volt valami sok követőm, na, de most! Nem foglalkoztam vele miért lehet, mentem megnézni drága Lauránk mit alkotott. Nem hittem a szememnek, már értettem miért nőtt meg a követőim száma ennyire.
Kirakta azt a képet ami a reggeli újságban volt és mellé tett rólam is egyet, egyértelmű volt, hogy én és az a kockás fejű lány egy és ugyanaz az ember. Méghozzá a képszövegben fel is tűntette a twitter, illetve a valódi nevem. Feltudtam volna képelni Laurát, hogy tehetett ilyet, mit képzel ez magáról? Csak úgy forrtam a dühtől, de ez még semmi nem volt ahhoz képest, amit az új követőim írogattak. A falam televolt kérdésekkel, szitkozódásokkal és egyéb hasonlókkal. A nem kellemes twitteket töröltem. A többire nem válaszoltam, mivel nem tudtam, hogy a srácok managementje mit talált ki és nem akartam bezavarni, így inkább kiléptem. Ha már be volt kapcsolva a gépem és megnéztem a Twitterem, úgy gondoltam, hogy a Facebook sem maradhat ki.
 Inkább hagytam volna ki! Rengeteg jelölésem volt, legalábbis jóval több, mint szokott és üzeneteim is szép számmal voltak, hasonló kaliberűek, mint az előbb. Első dolgom volt letiltani, hogy megnézhessék a képeim, az üzenő falam vagy, hogy lássák a születési dátumom meg a hasonló alap infókat. Beállítottam, hogy csak az ismerőseim írhassanak üzit. Itt sem válaszoltam senkinek. Sajnáltam azokat, akik kedvesen írtak, érdeklődve, nem azért, hogy mindennek elmondjanak, de sajnos nekik sem írhattam semmit. Elegem lett ebből is, így inkább kikapcsoltam a laptopom és a még mindig szóló tv-t.
 Próbáltam elaludni, de amúgy is rossz alvó vagyok –csak akkor sikerül elaludnom, ha nem akaro erre pl. a randi- most meg pláne nem akartak álomra csukódni szemeim. Magamban minden létező szalonképtelen szót elhasználtam Laura jellemzésére, tudom nem szép dolog, de az sem amit Ő tett. Sajnáltam, hogy Liam nem hívott, sőt elég rossz érzés volt, azt hittem lesz köztünk valami, de úgy látszik ezt is jól benéztem. De lehet, hogy holnap! Meglátjuk, ha holnap sem hív, akkor elkönyvelem magamban, hogy nem érdeklem és nem foglalkozom a témával többet! Határoztam el.

Másfélnap telt el Liam hívása nélkül, ami most már valósággal fájt. Bár Niall száma is megvolt, felhívhattam volna, hogy megkérdezzem Liam miért tojja le magasról a fejem, de nem tettem. Ha nem hívott nem érdekeltem, az Ő döntése elfogadom, de azért egy „Inkább hanyagoljuk egymást, szia!” nem ártott volna. Bár nem számít pluszpontnak, ha bealszom a randin, mégis reméltem, hogy nem ’ijesztettem’ el vele. Sosem volt szerencsém a szerelemmel, de most végre láttam egy remény szikrát, hogy sikerülhet, de bebuktam. Nem szenvedtem nyilvánosan, de ennek ellenére is látszódhatott rajtam menyire letört, mivel Leila kijelentette, hogy vigasztaló körútra visz. Ez abból állt, hogy az Arénába mentünk ruhapróbát tartani, ami elég viccesre sikerült. Ebben a másfél napban átléptünk a tavaszba és ezt az időjárás is észrevette. Tökéletes, pulcsis idő volt, ezért úgy döntöttünk, hogy a próbálgatás után sétálunk, buszozunk egyet, mivel péntek este volt sietnünk sem kellett haza. Régebben, úgy 1 éve sokszor jártunk az egyik magazin székhelyéhez hátha sikerül összefutunk egy hírességgel, párszor sikerült is. Újabban már nem azért játunk oda, kinőttük, hanem, mert bennünk maradt a járás, meg egész szép környék, tehát most is ezt vettük célba. Már messziről látni lehetett a szokatlan tömeget, nem tudtuk mire vélni. Közelebb érve megértettük, ugyanis az a tömeg egy csomó sikítozó tini lányból állt, akik One Direction posztereket lóbáltak. Leila szeme egyből felcsillant.
- Itt az 1D, maradunk? –fordult felém.
- Nem igazán akarok találkozni Liammel –húztam el a szám.
- Kár –biggyesztette le a száját –akkor menjünk.
- Te maradhatsz, ha szeretnél –ajánlottam.
- De nem akarlak egyedül hagyni.
- Nyugi, megleszek. Sétálok itt egyet, majd hívj, ha végeztél!
- Meglesz! –állt be a tömegbe.
 Előhalásztam a telefonom és a fülesem, benyomtam a ’legutóbb felvett’ listát és hallgattam a legújabb számaim. Megkerülve a szerkesztőség épületét egy kisebb, ám annál szebb utcába értem, de volt valami ami sarkon fordulásra késztetett.

8.rész – Csodás este

Nagyon kíváncsi leszek, mit szóltok ehhez a részhez. Szívesen várom a kommenteket!;)Hozzáfűznivalóm a képhez:  so, so sexy, sex, sex sexy.:$$♥♥
[a kövi részt csak vasárnap este vagy csak hétfőn délután tudom hozni, mert Balcsin leszek.:D]

Leila sokat segített, de még így se nagyon tudtam, hogy merre menjünk. Elővettem a laptopot, hogy neten keressek egy parkot vagy valamit. „Gúglin” rákerestem Budapest térképére és sikerült találnom egy egész szimpatikus helyet. Úgy döntöttem, hogy csak részben fogadom meg Lei tanácsát. Elviszem Jenit egy egyszerű kajáldába, utána elmegyünk a kiszemelt parkba és a gitárom is velünk tart. A terv megfogalmazása után indultam, hogy feltúrjam a hotelszobát, hogy megtaláljam a gitárom. Még mindig nem találtam mikor a srácok rontottak be és elvágódtak az ágyon.
- Mi ez a kupi? –érdeklődött Louis.
- Keresek valamit –feleltem könyékig a bőröndömben turkálva.
- És nincs meg, mi? –nevetett ki Harry.
- Amint látod! –pillantottam rá bosszúsan.
- Mit keresel? –állt fel Zayn –segítek.
- A gitárom –kutattam tovább.
- Azt nem otthon hagytad? –ült fel Niall az ágyon.
Kiegyenesedtem.
- Baszki –csaptam a fejemre. Tényleg otthon hagytam.
A többiek kiröhögtek.
- Nem vicces –húztam össze a szemem.
- Csak egy kicsit –nevetett Lou.
- Amúgy miért kell? –kérdezte Zayn.
- Elakartam vinni este –huppantam le az ágy szélére.
- Odaadjam az enyém? –kúszott mellém Nialler.
- Kérlek –fordultam felé.
- Oké. –üvöltötte. Leugrott az ágyról és kiviharzott a szobából. Vagyis viharzott volna, mivel menetközben megbotlott a küszöbben. Épp felálltunk volna, hogy odamenjünk megnézni jól van-e, mikor hirtelen felpattant.
- Jól vagyok –kiáltotta és el is tűnt. A srácokkal röhögésben törtünk ki. Pár perc múlva megjelent az ajtóban, kezében a hangszerrel. Kivette a tokból és a kezembe nyomta. Elkezdtem rajt játszani, de szörnyen el volt hangolódva.
- Te meg mit csináltál ezzel? –adtam neki vissza.
- Jöttem ki a szobámból és megint elestem. De nem tört el! –emelte ki a lényeget.
Ismét a röhögésünktől vízhangzott a hotel.
- Ha-ha-ha. Nagyon vicces –durcázott Niall. –Gondolom, akkor ez sem kell –rázta meg a gitárt és beletuszkolta a tokba.
- Várj! –szóltam rá megakadályozva a cipzár behúzásában. Kirángattam a hangszert a helyéről és behangoltam. Próbaképp a One Thing eljátszásába kezdtem. Persze a fiúk sem maradtak tétlenek, éneklésbe kezdtünk. Mivel eléggé hangosak voltunk és mivel a szőkeség nyitva hagyta az ajtót, pár lány sikítozott a szobám előtt. Végig énekeltük a dalt, aztán kiosztottunk pár aláírást és fotózkodtunk is velük. Hamar elment az idő, nagyjából fél órám volt tusolásra és öltözésre. Elköszöntünk a lányoktól. Én berohantam a fürdőbe, a többieket pedig megkértem, hogy keressenek nekem valami ruhát. Tusolás végeztével kiléptem a fürdőből és rápillantottam a kikészített ruhákra. Ha egy szandált zoknival hordó embert kértem volna meg, hogy segítsen akkor is jobb lett volna az eredmény. Biztos, hogy nem az én cuccaim közül szedték ezeket. Rikító sárga, szűk, csőfarmer. Sötét mégis élénkvörös póló. Női Kalap. És zárásnak egy magas sarkú csizma. Hasukat fogva röhögtek.
- Kösz a segítséget –haladtam el mellettük. Feltéptem a bőröndjeim tetejét és kutatni kezdtem. Végül egy világosbarna hosszú gatya és egy sima szürke, mintás póló mellett döntöttem. Felöltöztem, de nem csak én vettem fel másik ruhát. Harry állt előttem az imént említett, nekem kikészített cuccban.
- Miért nem mész ebbe? –mutatott végig magán. –Nekem jól áll! Rajtad is jól mutatna –kacsintott. Végig futott rajtam a hideg, nem jó értelemben.
- Szent sz*r, Harry. Te nem vagy normális! –jelentettem ki.
- Tudom! –bólintott. Zayn előkapta a mobilját és lefotózta.
- Ne, hogy fel merd tenni Twitterre! –indult meg felé Harry.
- Ó, dehogy nem! –menekült előle Zayn. Próbált fellépni a Twitterre, de rohanva nem ment könnyen. Harry menet közben ledobta a csizmát, így már gyorsabb volt. Zayn rávette magát az üldözöttre, a telefon kirepült a kezéből, mindketten a földön fekve lökötték egymást, hogy elérjék. Mielőtt valamelyik megfogta volna odamentem és felvettem. Egyszerre kiáltottak rám:
- Ugye nem rakod fel? –ez Harry volt.
- Ne, hogy kitöröld! –ez pedig Zayn.
Átküldtem magamnak, majd letöröltem Zayn telójáról.
- Csak ezen van rajt –ráztam meg a mobilom- ha még egyszer valami hasonlót csinálsz –mutattam végig a ruháján- esküszöm felrakom.
- Oké –tápászkodott fel.
- Ne már! –állt fel Zayn is.
- Na, nekem mennem kéne! Harry! Elkérhetném a kocsid? –kérleltem.
- Egy feltétellel! Kitörlöd a képet –jelentette ki.
- Biztos, hogy nem –válaszoltam.
- Hát akkor nem kapod meg –rázta meg maga előtt a járgány kulcsát.
- Dehogy nem –rántottam ki a kezéből. Felkaptam Niall gitárját és kifelé indultam. –Sziasztok –fordultam hátra. Harry a középső ujját mutogatta nekem, válaszul kiöltöttem a nyelvem.
Lerohantam a kocsihoz, bepattantam, a gitárt a hátsó ülésre dobtam és elindultam. Viszonylag könnyen odataláltam Jeniék házához és a gps csak keveset segített.  Kimásztam az autóból és becsöngettem. Leila nyitott ajtót.
- Szia –mosolygott rám.
- Szió. Jeni? –néztem a háta mögé.
- Itt vagyok –jelent meg az ajtóban. Nagyon jól nézett ki.
- Gyönyörű vagy! –néztem rajt végig, majd pördült egyet.
- Köszi –elpirult, nagyon tetszik ilyenkor.

*Jeni szemszög*

Liam elég furcsán nézett rám, majd megszólalt:
- Gyönyörű vagy! –mire én elpirultam. Nem igazán éreztem jogosnak, mert végül egy egyszerű világosszürke csőfarmer, egy világoszöld fölső, barna bőrdzseki és bokacipő együttest választottunk Leiel.
- Köszi.
- Indulhatunk? –tartotta kezét.
- Természetesen –karoltam belé.
- Sziasztok! –köszönt el Leila.
- Szia –búcsúztunk. Az ajtó becsukódott.
- Leila nálatok marad? –kérdezte Liam a kocsi felé menet.
- Persze, családtagnak számít. Akkor is szokott nálunk lenni, ha én nem vagyok itthon. -mondtam, válaszul mosolygott.
Az autóhoz érve kinyitotta nekem az ajtaját. Bekászálódtam és megvártam, míg ő is beül. Elindultunk, én meg azon agyaltam, hogy hogy került ide, Magyarországra Harry kocsija. Kicsit körülnéztem, mivel még csak hátulról csodálhattam meg a járművet. A hátsó ülésen megpillantottam egy gitárt, szóval gitározni is fog. ÉLJEN!
- Egyébként mit keres itt Harry autója? –kérdeztem rá.
- Ezzel jöttem –mutatott körbe.
- Úgy értem, hogy ide. Budapestre –nyomtam meg városnevet.
- Ja, fogalmam nincs. Hazza nem mondta, mi meg nem kérdeztük. De jobb is, ha nem tudjuk –nevetett.
- Igazad lehet, –helyeseltem- és hova megyünk?
- Aki kíváncsi hamar megöregszik! Amúgy arra gondoltam, hogy eszünk valamit, utána meg… azt majd meglátod. Éhes vagy? –fordult felém egy pillanatra.
- Egy kicsit –válaszoltam.
 Aranyos kis kajáldát talált. Hétköznap lévén nem voltak sokan és aki ott is volt nem foglalkozott azzal, hogy a One Direction egyik tagja mászkál arra. Teraszos vendéglő, a szél épphogy csak fújdogált, ezért kiültünk. Nagyjából egy órát töltöttünk ott, majd elindultunk a meglepetés hely felé.
- Most már igazán elmondhatnád, hogy hova megyünk! –kérleltem a kocsiban ülve.
- Na, jó. Elmondom –adta be a derekát- Találtam egy kisebb parkot a közelben. Gondoltam valami csöndesebb helyre menjünk, és ez megfelel. –mosolygott. Én csak bólintottam. Az úton folytattuk az étteremben abbahagyott beszélgetésünket. Mesélt a tesóiról, a szüleiről, barátairól, de megtudtam még pár háttérinfót a turnékról is, meg persze a többiekről is mesélt érdekes dolgokat. Nemsokára elértük a célunkat. Nemigen láttam hol vagyunk, mivel már sötét volt és az utca lámpák elég gyéren világították be a környéket, bár ismerősnek tűnt. Tudom, hogy jártam már ott, de nem ugrott be mi is az a hely. Liam leállította a motort, majd hátranyúlt és ölébe vette a gitárt, az orrom alatt elvigyorodtam. Hipersebességgel szállt ki a járgányból és még mielőtt én is ezt tettem volna ott termett az ajtómnál és kitárta előttem. Jaj, de édes tőle!
- Köszi –szálltam ki.
Átmentünk az úttesten a parkhoz.
- Fázol? –kérdezte.
- Kicsit sem –tényleg nem fáztam, tökéletes idő volt.
Csendben sétáltunk a park szíve felé. Nem kínos csönd volt, inkább kellemes. Halkan fújt a szél, csak a levelek zörgéséből lehetett tudni, hogy fúj. Ezt hallgattuk és nézegettük a növényeket, látszott rajtuk a tavasz közeledte. Találtunk egy szimpatikus padot, leültünk, kérdezgettem még egy kicsit, jó volt hallgatni. Aztán én következtem, szintén a családomról és a barátaimról meséltem.
- …Leila még akkor is mellettem volt, mikor Dáviddal szakítottunk. – témánál vagyunk, kellett nekem felhozni.
- Dávid? –érdeklődött.
- A volt barátom, de nem jártunk sokáig. Nem Ő volt a nagy szerelem, viszont közömbös sem volt számomra –magyaráztam. –De hagyjuk is. Mi volt közted és Danielle Peazer között? –érdeklődtem.
- Hát, tudod – habozott. Rámosolyogtam jelzésül miszerint nem zavar, ha erről beszélünk. Meg amúgy is én kérdeztem. – Igazából csak szimpatizáltunk egymással. Bár én többet szerettem volna, de a korkülönbség miatt végül nem jártunk.
- Oh – bólintottam.
- Szeretnéd, hogy játsszak valamit? – cipzárazta ki a gitártokot.
- Igen –mondtam és egy hatalmas vigyor ült ki az arcomra.
- És mit akarsz hallani? – húzta ölébe a hangszert.
- Öhmm – agyaltam – I wish ?! – inkább kérdeztem, mint mondtam, mert szívem szerint a világ össze dalát meghallgatnám tőle.
Liam belekezdett kedvenc számom gitározásába, de nem énekelt. Kicsit csalódott voltam.
Lejátszott pár akkordot, majd megállt.
Felnézett rám.
- Csak kipróbáltam, hogy megy-e még – jelezte, és újból belekezdett a kedvenc dalomba, most már énekelte is. Csodálva figyeltem, hallgattam Őt. Éreztem, hogy szemeim úgy csillognak, mint még soha. Fülem pedig kizárja az összes zajt az ő és gitárja hangján kívül. Nagyjából három és fél perc múlva vége lett a dalnak.
- Na? Hogy tetszett? – nézett rám gitárjáról.
- Azta! – ennyit tudtam kinyögni, mire ő elnevette magát.
- Azért ennyire nem vagyok jó. – szerénykedett.
- Ó, dehogyisnem! Az akusztikus dalok nagyon jól állnak. Élőben, ilyen közelről még jobb a hangod! – dicsértem.
Kicsit elpirult, ami fura volt, hisz egy ideje már énekel és biztos nem én voltam az első, aki ilyeneket mondott neki.
Még énekelt pár dalt: What Makes You Beautiful?, One Thing, More Than This, Moments. A One Thing utolsó akkordjánál ásítottam egy nagyot. Nem azért mert unatkoztam, hanem lefárasztott ez a nap.
- Tán nem kimerítettünk ma? – tapintott rá a lényegre.
- Csak egy kicsit – válaszoltam egy újabb ásítás kíséretében.
Liam egy újabb dal játszásába kezdet. Ismertem azt a számot, de hirtelen nem ugrott be melyik is az. Lassú dal, még jobban elálmosodtam tőle. Éreztem, hogy lassan közelít a fejem Liam válla felé, miközben a szemeim lecsukódnak.
Arra lettem figyelmes, hogy a lassú dal helyett telefoncsörgés szól. Kinyitottam a szemem és Harry kocsijában találtam magam. Valószínűleg elaludhattam. Liam halkan suttogott mobiljába. Elemeltem a fejem az ülés támlájáról és felé fordultam, jelezvén hogy már nem alszom. Észrevette hogy ébren vagyok, már normál hangon telefonált.
- Most viszem haza…Igen Harry, nem sokára…Igen viszek kaját Niallnek…Majd megyek…Nyugi, semmi bajom…A kocsinak se…Neked is szia! – köszönt el és sóhajtott egyet. –Hihetetlen ez a gyerek! Jól aludtál? – villantott felém egy hihetetlen édes mosolyt.
Bólintottam – Sajnálom.
- Mit? – most már az utat figyelte.
- Hogy bealudtam – a műszerfalat fürkésztem.
- Ugyan! – legyintett - Aranyos vagy mikor alszol – jegyezte meg.
- Na meg persze – nevettem.
- Tényleg! – hallottam a komolyságot a hangjában.
- Ez esetben köszönöm – vörösödtem el még jobban. – Mennyit aludtam? – néztem fel rá.
- 20-25 percet. Elsőre nem tűnt fel, hogy elaludtál. Úgyhogy énekeltem még pár dalt. Amikor észrevettem hogy a vállamon szuszogsz, hagytalak még pihenni 10 percet. Kocsival szintén nagyjából 10 percet megyünk. Tehát igen: kb. 20 perc.
- Hát. Tényleg sajnálom és köszi hogy nem ébresztettél fel! – fürkésztem az arcát.
- Semmiség – mosolyodott el, majd bekapcsolta a rádiót.
A támlára hajtottam a fejem, miközben egy újabbat ásítottam. Valami tuc-tuc zene ment. Még ez sem zavart meg az elalvásban, megint álomra csukódtak a szemeim.
Legközelebb másnap reggel keltem fel, az ébresztőmnek köszönhetően. Nagy nehezen kikeltem a pihe-puha ágyamból, elkészülődtem és a konyhát vettem célba, hogy reggelizzek valamit. Oda érve anyut találtam egy tál müzli mellett.
- Jó reggelt Kincsem! –köszöntött – Ez a Tiéd! – tolta elém a tálat.
- Neked is. Köszi – kezdtem bele az evésbe.
- Na és mi volt tegnap? Mesélj! – kérlelt – Ja, amúgy  az a One Direction-ös  fiú hozott haza az ölében, ha nem emlékeznél. – mondta.
- Oh, tehát így kerültem az ágyamba – bár gondoltam, hogy nem álmomban másztam haza – Na szóval… - kezdtem a mondókámba. Még a kajáldába sem értünk a mesémben, mikor apa hatalmas, az előszobából jövő „Jesszusom!” kiáltással félbe szakított.
 - Mi van? – hallottam húgom kíváncsi üvöltését, szintén az előszoba felől. Ezt fél perc csönd követte. Anyuval összenéztünk, majd ő elindult a baj irányába. Két lépésre volt a konyhaajtótól, mikor Nina viharzott be rajta. Elém lépett és egy összetekert újsággal kezdett el csapkodni.
- Te meg mit képzelsz? Miért nem mondtad? Tehát itt voltál tegnap. Utállak! – üvöltött ütögetés közben. Nem értettem mire fel mind ez. Kitéptem a kezéből a meggyűrt napilapot és széthajtottam.
Ami a címlapról nézett vissza rám, valósággal sokkolt.

7.rész – Budapesti körút

Ez egy kicsit rövidebb rész lett, bocsi.:s De remélem elnézitek nekem a mai nap után!:D

[Nem találtam olyat ami menne a részhez, így ez lett!]

A srácok felmásztak a szobrokra, üvöltve rohangáltak a téren és a deszkásokhoz is odamentek. Alig bírtam kapkodni a fejem. Leila sem állt mellettem. Ő követte a fiúkat, vagyis csak próbálta. Lehetetlen. Olyan gyorsan rohangáltak, hogy összemosódtak és lehetetlen volt megkülönböztetni őket. Niallt ismertem fel szőke fejéről, ő épp az egyik szoborra mászott fel. A másik Louis volt, mivel ő a galambokat kergetve üvöltötte, hogy: „Te vagy Kevin?” Lassan a többiek is csatlakoztak Kevin kutatásához, Leiel mi is beszálltunk a játékba. Louis csendre intett minket, mi elhallgattunk és odafagytunk ahol álltunk. Louis lassú, hangtalan lépésekkel közelítette, egy, neki háttal lévő galamb felé. Elkapta. A szürke madár ijedtében megfagyott.
- KEVIN! –kiáltott fel Louis –Ez Kevin. Nem mozog. Ki van tömve. –a megfagyott „gombóccal” ugrált kezében. Felhagyott a madár shakké változtatásáról és örömében a feje fölé emelte. Elengedte a gyengéd szorítást és csak feküdt tenyerén az állat, az megérezte a menekülés fuvallatát és egy szempillantás alatt elrepült.
- Kevin feléledt! –bámult utána Louis –de miért hagyott el? –színpadiasan a földre rogyott. Akik 2-3 méteres sugárban álltak fuldoklottak a röhögéstől, ezek mi voltunk, egypár turista és néhány helyi is. Akik messzebb álltak, úgy nézték a kis társaságunk, mintha őrültek lennénk, legalábbis is Louist mindenképp így méregették. Miután kellőképp kinevettük magunkat a jeleneten elindultunk, hogy mást is megmutassunk nekik. Sétáltunk a városban, megmutogattuk nekik a szobrokat, hidakat. Tetszett nekik. Végezetül a Halászbástyát néztük meg. Nem sokan voltak bent, senki sem ismerte fel őket. Az 5 fiú azt hittem, hogy már kezd fáradni, azért ilyen nyugodtak. Tévedtem. Megszólalt a telóm, üvöltött az I wish. Próbáltam előkapni a táskám aljáról, nem sok sikerrel, nagyon elbújt. Pár szót énekelt csak a telefonom, amikor Zayn is bekapcsolódott. Először viszonylag halkan énekelt, aztán kezdte beleélni magát és hangosabb lett. A többiek nem várták meg a saját részüket, együtt énekeltek Zaynnel. Annyira elragadta őket a hév, hogy az ablakon kihajolva, szinte már üvöltve énekeltek. Hamar süvített át a fejem a tudat, hogy lebuknak és rajongók fognak minket üldözni. Reflexből berántottam őket, de már késő volt. Néhány arra járkáló lány elüvöltötte magát:
- A One Direction!
Hirtelen megijedtem, hogy ezzel vége a napunknak, megmentése érdekében odalöktem Leilát az ablakhoz és mondtam neki, hogy énekeljen. Sokszor hallottam már énekelni, de ezt a számot még nem. Gyönyörű hangja van, ezt már eddig is tudtam, de az I wish annyira tökéletesen passzol a hangjához, mint semmi más. Csönd lett. A srácok mozdulatlanul feküdtek a földön, megtámasztva magukat karjaikkal. Kintről is csak pár; „Ez csak egy lány” kijelentést hallottunk, de már nem volt akkora nyüzsgés. Vége lett a számnak. Lei is elhallgatott. Kintről taps hallatszódott be, bentről pedig a mi őrjöngésünk hallatszódott ki. A fiúk felálltak, úgy tapsoltak, ordítoztak füttyögtek. Az egész bástya tőlünk zengett. Sikerült elhárítani a rajongó veszélyt és Leila is belepirult. Agyon lett dicsérve.
Anya volt az oka annak, hogy telefonom csörgésbe kezdett, visszahívtam. Lényegében csak annyit akart tudni, hogy megvagyok-e, jeleztem, hogy jól érzem magam, ennyi volt a beszélgetés. Nem sokkal később elindultunk. A kocsi felé vettük az irányt. Én elől mentem viszonylag gyorsabban, míg a többiek 2-3 méterrel hátrébb, innen hallgattam, ahogy dicsérgetik Leit. Nem álltam oda melléjük, hisz ugyanazt tudnám csak mondani, amit ők és ezt már amúgy is megtettem már jó párszor. Tehát mosolyogva, elől haladva hallgattam őket, mikor Liam lépett mellém.
- Hát, te meg mit csinálsz egyedül? –tette fel a kérdést.
Elmagyaráztam neki az okot.
- Értem én. –elmosolyodott- És terveztél valamit a túránk utánra?
- Hazamenést?! –válaszom hatására még szélesebb lett a mosolya.
- És mi lenne, ha velem jönnél el valahova? –elég értetlen fejet vághattam, mivel így folytatta: -Randizni.
- Az jó lenne –éreztem, hogy a fejem rákvörös lett. Még pár percig szótlanul mentünk, túl messze parkolt az autó. Nem bírtam a csendet.
- Hova megyünk? –fordultam felé.
- Harry kocsijához –úgy nézett rám, mint valami hülyére.
- Tudom, de nem erre gondoltam. Este –nyeltem egyet- a randira.
- Ja, hogy úgy érted –visszatért az a vigyor- Az legyen meglepetés.
- Oké –viszonoztam az arcán elterülő félkört.
Elértük a kocsit, néhány pillanat múlva a többiek is beértek minket. Elfoglaltuk a helyünket, ugyanúgy, mint odafele menet, csak annyi különbséggel, hogy Niall Zayn helyett Louis ölébe ült.
- Most hova? –fordult hátra Harry, a sofőrünk.
- Hozzánk, hazavisztek –válaszoltam az egyértelműt.
- Már nem megyünk sehova? –biggyesztette le a száját.
- Később van egy kis dolgom –kacsintott rám Liam. Ennek hatására majdnem kifolytam az öléből.
- Mi volt ez? –méregetett minket Niall.
- Milyen ez? –kérdeztem vissza.
- A kacsintás –válaszolt Zayn.
- Semmi –mondtuk egyszerre Liammel, mire Lei is hátrafordult.
- Mire készültök? –kérdezte Louis elvékonyuló, visító hangon.
- Ha megígéred, hogy soha, de SOHA többé nem beszélsz, ilyen hangon akkor elmondom –készültem az alkura. –Ígéred? –bólintott, vártam kicsit a történtek közlésével. –…Liam randira hívott –mindketten belepirultunk válaszomba, a többiek pedig hangos sikításban, füttyögésben, ordibálásban törtek ki.
- Két szerelmes pár, mindig együtt jár… -kezdte a mondókát Leila. Harry lekoccolt vele és közösen folytatták, aztán a többiek is beszálltak: …egy tányérból esznek, mindig összevesznek.
- Azért ennyire ne essetek túlzásba. Ott még nem tartunk –mondta Liam, jól meg nyomva a még szót, engem pedig elöntött a melegség.
- Jól van, jól van –egyszerre válaszoltak.
Harry elindult. Röpke 15 perc múlva már a házunk előtt parkoltunk.
- Lei, –szólította meg Harry- téged is hazavigyünk?
- Nem –vágtam rá- átjön hozzánk. –jelentettem ki, mivel segítenie kell az öltözésben.
- Rendben –bólintott sofőrünk.
- Hová is megyünk? –néztem Liamre.
- Mondtam, hogy meglepi –kaptam a választ.
- Tudom, de mégis. Mibe menjek?
- Jó az is, amiben most vagy –mutatott végig rajtam,
- Pasik! –néztünk össze Leilával. A srácok, pedig értetlenül néztek egymásra.
Leiel kikászálódtunk a kocsiból. Csuktam volna be az ajtaját, de Liam keze kitámasztotta.
- Másfélóra múlva itt vagyok. Oké? –a szemembe nézett. Elvesztem a tekintetében. Nem akart kijönni az a fránya oké.
- Persze, tökéletes. –mondta Leila és bevonszolt a házba.
Belépve Ninát pillantottam meg, az ablaknál ugrált.
- Az a One Direction? –bámult felém. –Tuti, hogy igen! Az Harry kocsija. Harry Stylesé! –az utolsó szó lendületével nekem rontott. –Mit csináltál te velük? Mit csináltatok TI velük? –mutogatott rám és barátnőmre.
- Majd mindent elmesélek, de most nem érek rá. –vakartam le magamról. Az órára néztem. Másfélóra, az az háromnegyed 7 környékén itt lesz. Karon ragadtam Leit és felrángattam a szobámba. Elrohantam tusolni, őt meg a rászabadítottam a ruhatáramra. Most esett le teljesen, hogy hova is fogok menni és kivel. Urrá lett rajtam az izgulás. A szívem olyan sebességgel pumpálta belém a vért, mint még soha. Kicsit még remegtem is. Ezek következtében 20 percbe telt, míg letusoltam. Mire visszaértem Leila már előállt nekem 3 szettel, nem tudott dönteni. Latolgattuk, hogy melyik ruha-együttes miért lenne jó. Még mindig nem jutottunk dűlőre, mikor megszólalt a telója. Mellé ugrottam, rejtett szám.
- Hallo? –szólt bele Lei.
Halkan beszélt az illető, még fél méterről sem hallottam.
- Ja, szia Harry. –köszönt kis idő múlva a már ismert ismeretlennek. –Egy pillanat. –lefogta a telóját, felém fordult, majd kisétált a szobámból, még az ajtót is becsukta maga után.

*Liam szemszög*

- Ott van még? –érdeklődtem Leilánál.
- Nincs.
- Oké, köszi, hogy nem árultál el.
- Szívesen. Na, de miért is hívtál? –értetlenkedett.
- Nem tudom hova vihetném Jenit. –vallottam be.
- Oh, hát erről van szó.
- Pontosan erről. Milyen helyeket szeret? Hol szeret randizni? –tökéletesnek akarom az első randinkat, ezért is kértem Lei segítségét.
- Igazából neki mindegy. A lényeg, hogy megtudja ismerni azt akivel megy. Ezért a mozi nála kivan zárva, legalábbis elsőre mindenképp. –magyarázta.
- Akkor étterem?
- Inkább egy egyszerű séta, aztán majd haraptok közbe valamit.
- Rendben, és merre menjünk sétálni? –tényleg a legjobbat akartam.
- Te aztán hülye vagy a randikhoz –nevetett- hmm, induljatok el tőlük és majd kilyukadtok valahol.
- Értettem –elmentem a beszólása mellett. –Köszi szépen. És kérlek erről egy szót se. Mondd, hogy Harry hívott –kérleltem.
- Kussolok –ígérte.
- Köszi, szia –búcsúztam.
- Szia –köszönt ő is. Kinyomtam.

Gifek 2.! ♥

És itt a folytatás!:D

Bromance!(lehet, hogy valamelyikből több van, nem szándékos!)

Az én kedvenc párom: Niam. ♥

 

 

                        

 

Minden féle!

Köszönöm, hogy velem tartottatok ma!(:

Szeretlek titeket! ♥

Csak ma EDDIG több 400-an nyitottátok meg a blogot(szerintem lesz több is!), ezt is nagyon köszönöm! ♥

Szívesen látlak titeket, ha visszanéznétek!;)
Nem sokára jövök a 7.résszel, aztán mára Viszlát! ♥