3.rész - Meglepetés

Csak a telóm kezdett el csörögni, ennek ellenére még a vér is megfagyott az ereimben, de az „I wish” szólt így rögtön meg is nyugodtam. Gyorsan előhalásztam és újból egy külföldi számot jelzett, de ez más volt, mint a délelőtti szám.
- Hallo? –szóltam bele bizonytalanul, bár valószínűleg lapult hangomban egy kisebb remény is arra, hogy Liam szól bele.
- Szia, Jeni. –felismertem ezt a hangot. Szívem kb. ezermilliószor gyorsabban vert, mint előbb. Nagy csoda, hogy nem ájultam el ott, helyben.
- Szia, Liam.
- Honnan tudtad?
- Mit honnan tudott? –hallottam Louis övültését a vonal végéről.
- Kuss! –szólt rá Liam. –Na, honnan tudtad, hogy én hívlak?
- Hát, felismertem a hangod. –belepirultam válaszomba, nagyon örültem neki, hogy nem látja.
- Értem.
- Mit? –most Harry hangját hallottam.
- Hagyjatok már telefonálni! –szólt rájuk „szerelmem”. Elröhögtem magam, nagyon hülye egy banda, az tuti.
- Oké, most azt hiszem, van 5 percem, amíg csendben maradnak, szóval gyorsan elmondom. Ráérsz holnap?
- Persze. –neki, vagyis nekik bármikor.
- Reméltem. Akkor megtudnád, mutatni a várost?
- Igen. –nem adtam túl bő válaszokat, de ezeket is alig tudtam kipréselni magamból.
- Oké, neked hány órakor jó, mi egésznap ráérünk. Ho..
Nem tudta befejezni a mondatot, mivel Zayn is kedvet kapott az üvöltésre:
- Hatkor dedikálunk az árkádban vagy miben.
- Oh, tényleg. Bocsi, gondolom hallottad amit Zayn mondott.
- Hallottam.
- Akkor hatig ráérünk.
- Oké. Én 1 körül végzek a sulival. Kettőkor, mondjuk a Plázánál?
- Hát, a két óra jó, de a Pláza nem annyira, nem akarunk nagy tömeget. Tudom, hogy úgyis észrevesznek, de legalább legyen normális 5 percünk.
- Akkor a sportcsarnok mögött, ahol szombaton a koncert volt? Ja, és ugye nem baj, ha hozom egy barátnőmet? –végülis nem hagyhatom otthon Leilát amikor a One Directionnel találkozom, meg amúgy is egy mozdulattal lefejezne, ha megpróbálnám nem elvinni.
- Tökéletes és nyugodtan hozhatod.
- Köszi.
- Mi köszönjük a túrát.
- Nagyon szívesen, neked, vagyis nektek bármikor. –ügyes vagyok, már most közöltem vele, hogy odavagyok érte, bár burkoltan, de akkor is hatalmas gratuláció nekem.
- Mit mondott, hogy így elpirultál? –ez most Niall kérdése volt, amibe én is rendesen belepirultam. –Áú, ezt most miért?
- Már megint kezdik, bocsi.
- Igazán nincs miért bocsánatot kérned.
- Akkor, holnap kettőkor, a sportcsarnok mögött, ugye?
- Pontosan.
- Én most megyek, mert a srácok nem bírnak magukkal és feltartani sem szeretnélek, akármit is csinálsz.
- Nem akadályoztál semmiben.
- Megnyugodtam. Akkor holnap. Szép álmokat, szia.
- Szia. –még hallottam egy „huu”-t a többiektől mielőtt kinyomtam volna.
Egyből rákerestem Leilára a telefonkönyvemben és felhívtam.
- Most mentél el. Mi van?
- Liam hívott és… -mindent elmeséltem neki, ő csendben végig hallgatott.
- Oké, ez mind szép és jó, de tudtommal holnap a húgod szülinapja lesz. –teljesen kiment a fejemből. Basszus.
- Tényleg. Felhívom Liamet és lemondom. –tuti, hogy ehhez a mondathoz fancsali képet vágtam.
- Oké, sajnálom, majd máskor.
- Te is jöttél volna.
- Hogy mi a’ ? NEHOGY LEMERD MONDANI!
- Hehe. –röhögtem el magam. –Átrakom máskorra.
- Kár. Na, mindegy. Akkor sok sikert, szia.
- Páó.
Letettem és készültem az újabb Liammel való beszélgetésre, féltem felhívni. Féltem, hogy megsértődik, vagy elmegy a kedve az egésztől. Ezen gondolatok közepette nyomtam meg a zöld, hívó gombot.
- Jeni?! –szólt bele Zayn.
- Igen, szia Zayn. Liam ott van?
- Szia, igen, szólok neki. LIAAAM! –majd belesüketültem ordításába.
- Szia, mi a baj? –hangjában éreztem egy pici aggodalmat.
- Szia, csak annyi, hogy belesüketültem Zayn ordításába. –válaszul nevetést kaptam. –Azért hívtalak, mert sajna le kell mondanom a holnapot. Most esett le, hogy a húgomnak holnap szülinapja van és még sem mehetek el otthonról, mikor egyetlen tesóm 9 éves lesz.
- Kár. Várj csak. –nem tudtam mire vélni, de vártam. Pár pillanat múlva újra beleszólt a telefonba. –Niall azt mondta, hogy te voltál az, aki a koncerten kért a tesójának, ha jól emlékszik Ninának, a szülinapjára köszöntést. Ugye te voltál?
- Igen. –nem értettem mit akar ezzel.
- Akkor gondolom ő is One Direction fan, vagy legalábbis Niall fan.
- Így van, de hogy jön ez most ide? –még mindig nem értettem.
- Hát, arra gondoltam örülne egy 1D látogatásnak a szülinapján. Nem terveztünk semmit holnapra és jó lenne találkozni is veled –ezt megint egy hangos „huu” követett- a szülinapokat is szeretjük és Niall tortázni akar.
- Öhm. Nem tudom, mit mondjak. Őszintén szólva nagyon megköszönném, ha eljönnétek, nem is adhatnék Ninának ennél jobb ajándékot.
- Akkor ezt vehetjük meghívásnak?
- Vehetitek. –elmosolyodtam. Lediktáltam a lakcímünk és, hogy pontosan hányra jöjjenek, végül elköszöntünk egymástól.
Hatalmas vigyorral a fejemen végig sprinteltem az utcán, amíg a házunkhoz értem. Sietésem tárgya az volt, hogy mindezt elújságoljam a tesómnak, de miközben beléptem az ajtón és készültem a számat Nina nevének ordítására nyitni, eszembe jutott, hogy meglepetés lesznek, így nem szólhatok róla.
A házba lépve megláttam húgom az előszobában tv-zni. Váltottunk pár szót, elmeséltük egymásnak milyen volt a napunk –persze kihagytam az apró részt, hogy többször is beszélgettem a One Directionnel. Ezután bementem a konyhába inni egy pohár vizet, már éreztem számban a sivatagot. Ott találtam anyut főzés közbe. Jogos lenne a kérdés, hogy miért főz 9 órakor, azért tesz így, mert holnap dolgoznia kell, így előre megfőzni a másnapi ebédet.
- Szia, anyu. Bocsi, hogy kicsit későn jöttem, de történt valami, amit muszáj elmesélnem.
- Szia, kicsim. Nem baj, mesélj csak.
Kikukkantottam a konyhaajtaján, meglesni hall-e minket Nina. Túl necces lett volna. Annak érdekében, hogy le ne bukjon a meglepi tesóm előtt, betoltam anyut a spájzba és ott elmeséltem neki mindent, persze a fülemet végig az ajtóra tapasztottam. Anyának semmi kifogása nem volt vendégeink ellen, sőt, örült annak, hogy emlékezetes szülinapja lesz tesómnak. Nem kérdezősködött, hogy Liam mit akarhat tőlem, ezt furcsállottam, mivel szokása, hogy hasonló esetekben kifaggat. Mondjuk ehhez hasonló még nem történt velem, mármint, hogy egy híres srác pont velem szimpatizál, tehát az utóbbit rendes, hétköznapi srácokra és udvarlóimra értettem. Mikor végeztünk kisétáltunk a spájzból, a konyhában aput találtuk, aki épp a holnapi ebédünket kavargatta. Kérdő pillantást vetett felénk.
- Hát ti? –hangja is kérdő volt.
- Te kavargatod a főztömet, tehát nem érzem jogosnak a kérdőre vonást. –anya frappáns választ adott.
- Csak lejöttem megnézni hazaérte-e már nagyobbik lányom, és ha már erre jártam megkavartam a kaját.
- Apu! Nem kell a szép körítés, tudjuk, hogy csak megéheztél. –anyuval együtt nevettünk.
Apa összeszűkült szemeivel haragos pillantást vetett rám. Felmentem a szobámba, megfürödtem, bepakoltam holnapra. Már készültem berakni az alvós cd-m, amikor eszembe jutott, hogy be sem csomagoltam Nina ajándékát. Rendeltem neki Niall babát, ezt és a köszöntő kártyát készültem becsomagolni. 5 perc alatt végeztem, sajnáltam, hogy ilyen hamar, mivel tudtam, hogy sokáig ébren leszek még. Gyanúm beigazolódott, még a cd hatására is vagy 2-3 órát ébren forgolódtam ágyamban. Egyértelmű, hogy mi volt ennek kiváltója: a holnapi nap. Hisz LIAM PAYNE és a ONE DIRECTION a MI házunkba jön holnap, és persze elmém újból elkezdte megszokott rituáléját; sztorikat gyártott. A beszélgetésen és Liam szimpatizálásán is sokat agyaltam, de inkább erre nem gondoltam sokat, mivel újabb elméletek szállták meg a fejem. Végül csak sikerült álomra hajtani a fejem, ami nem teljesen igaz, mivel nem álmodtam.

 Izgatottan nyomtam ki ébresztőm. Kikeltem az ágyból és átrohantam Ninához. Még aludt, így halkan belopóztam az ágyáig, közel hajoltam a füléhez és bele ordítottam:
- HAPPY BIRTHDAY!
Ijedtében sikítva felült. Mivel közel hajoltam hozzá, a felülés lendületével jól le is fejelt, szerintem párnapig még meg fog látszani. Egy hosszú lecseszés után, azért megköszönte én pedig visszamentem a szobámba készülődni a suliba. A buszon elmeséltem Leilának mit beszéltem meg Liammel. Persze a válasza most is –mint mindig- egy hosszú, hangos sikoltás volt. A suli nagyon unalmas volt és borzasztó lassan telt. Ha valamit nagyon vársz, hátrafele megy az idő, ha pedig valamit nagyon nem vársz, tuti, hogy pár percnek tűnik az elmúlt idő. Ez törvény, mindig így van. Amint kicsengettek az utolsó óráról Leilával, rekordsebességgel indultunk hozzánk. Negyed kettőre már nálunk is voltunk, a fiúkat fél négyre rendeltem ide, mivel a többi vendég –vagyis pár 8-9 év körüli kislány- háromra jött. Barátnőmmel hamar felpakoltuk a girlandokat. Épp a lufikat fújogattuk, amikor csengettek. Nem tudtam kilehet az, mivel anyu munka után egyből Nináért megy, tehát nekik is kb. 3 fele kéne megérkezniük. Apa pedig a tortáért ment, ő sem lehetett az ajtónál. Kinyitottam a bejárati ajtót, de nem állt ott senki. Ekkor Harry, Louis, Zayn, Niall és nem utolsó sorban Liam beugrott elém. Hatalmas csoda, hogy nem kaptam szívinfarktust, nagyon megijedtem. Sikítással köszöntem meg a hirtelen jött meglepetést. Leila üvöltését hallottam:
- KI AZ, MI TÖRTÉNT? –ijedten rohant oda az előszobából. Amikor meglátta kik állnak az ajtóban, egyszerűen elájult. Az 5 srác nem várta meg míg behívom őket, kikerültek és odasiettek Leilához.
- Jól vagy? –emelte fel barátnőm fejét Harry.
- Hahó! –Louis megfogta Harry kezeit és elkezdte rázni Lei fejét.
- Jól vagyok, csak hagyd már abba. –a hirtelen választól Louis és Harry is megijedt, eldobták a tartott fejet, így az halk koppanással földet ért.
- Áúcs –simogatta meg fejét Leila.
- Jobban vagy ájulóska? –simogatta meg vállát Niall.
- Jobb lenne, ha nem nagyon „tapiznátok” –idézőjelet mutattam ujjaimmal –még a végén újból elájul.
- Bocsi. –jött Niall sajnálkozó válasza.
- Sajnálom ájulós csajszi. –mondta Louis bűnbánó arccal barátnőmnek. Nincs olyan lány, aki ennek az arcnak, ne bocsájtana meg.
- Semmi gond, nem direkt volt. –mosolygott válaszul az ájulós. Eközben Liam felállt a térdelésből, oda sétált hozzám és becsukta az ajtót. Én pedig csak figyeltem mit csinál. Hatalmas szemekkel, szájtátva bámultam a földön fekvő Leilára és a körülötte térdelő 4 srácra. Leesett, hogy a legjobb barátnőm éppen most ájult el én meg itt állok, és csak bámulok. Oda mentem hozzá -közben persze majdnem pofára estem valaki lábában- letérdeltem mellé.
- Jól vagy? –aggódtam, hogy valami baja lehet.
- Persze semmi gond, csak had álljak fel –próbált feltápászkodni, de megszédül és majdnem elesett. Niall szerencsére pont megfogta, így nem a földön kötött.
- Le kéne feküdnöd, mondjuk a kanapéra. –biccentettem az előszoba felé. Megpróbált elindulni, de Zayn nem hagyta. Mielőtt egyet is léphetett volna az ölébe kapta és oda vitte a kanapéra. Mindenki követte őket.
- Mondtam, hogy semmi tapi, de most az egyszer elnézem.
- Nem tapiztam, csak idehoztam. –nézett rám Zayn hatalmas, extra édes szemeivel.
- Tudom, jelképesen mondtam. –és megeresztettem egy vigyort. Leila megpróbált felülni, de Louis finoman visszanyomta.
- Fekve maradsz ájulóska! –mondta egy hihetetlen aranyos mosoly keretében.
- Héj, nem vagyok ájulós, de azért maradok. –vágott durcás képet Leila.
- Merre van a konyha? Hozni kéne neki egy kis vizet. –biccentett Liam a kanapén fekvőre.
- Arra –mutattam fejemmel a konyha felé- de majd én hozok. –indultam el vízért.
- Veled megyek. –lépett mellém. Otthagytam Leilát ezzel a 4 hülyével, de csak boldogul.
Kivettem a szekrényből egy poharat és a csaphoz indultam, hogy vizet töltsek.
- Hagyd, majd én. –vette ki a kezemből Liam és engedett bele egy kis H2O-ot.
- Én vagyok itthon, de sebaj. –mosolyogtam rá.
- Tudom, de akkor is. –válasza mellé kaptam egy olvadós mosolyt is.
- Amúgy én tisztán úgy emlékszem, hogy fél négyet mondtam.
- Én is úgy emlékszem. –egy újabb mosoly, ha így folytatja, tényleg az orra előtt fogok szétfolyni.
- Akkor mit kerestek itt ilyenkor? –húztam fel a szemöldököm.
- Hát, tudod… -nem tudta folytatni, mert felkiáltottam.