17. rész – Könnyek

Bocsi, hogy csak most hoztam az új részt, de gólya táborban voltam.:) De mielőtt még elolvasnátok! Nagyon fontos lenne, hogy facebookon lájkoljátok ezt a képet és az oldalt is. Nagyon hálás lennék érte!:)♥http://www.facebook.com/photo.php?fbid=355059504570918&set=a.354032584673610.81452.348147198595482&type=1&theater 

Még azt szeretném elmondani, hogy nyár végéig megpróbálom max. 3 naponta hozni a részeket, de szeptembertől minimum majd 1 hetet kell várnotok, ha nem többet, mert suli kezdés plusz gólyaév, nem lesz időm annyit írni.:// De majd igyekszem!;)♥
És akkor itt a rész is.:D

- Ez igaz? –toltam Liam elé a laptopot.
- Már miért lenne az? Tudod jól, hogy nincs semmi köztünk –kezdett ideges lenni.
- Persze, hogy tudom. Csak úgy…
- Mi csak úgy? Nem bízol bennem? Tettem valamit amiért kételkedsz? –kiabált.
- Nem kételkedem, tudom, hogy nem igaz. Csak megkérdeztem –suttogtam.
- Ha tényleg tudnád, hogy csak pletyka nem kérdezted volna meg. Tiszta sor, hogy féltékeny vagy.
- Mi van? Már, hogy lennék féltékeny? Mondom, hogy csak megkérdeztem, de te er… -kezdtem én is felemelni a hangerőm, de közbe vágott.
- Persze, csak megkérdezted. Nem bízol bennem, ez minden.
- Tudod mit? Akkor ne hallgass végig és ne is hidd el, hogy bízok benned –üvöltöttem és kimentem a szobából becsapva magam után az ajtót.
Kint elvetődtem a kanapén és a karfát áztattam könnyeimmel. Párpillanat múlva mindenki kijött a szobájából kivéve Liamet és Zaynt –ő Perrievel találkozott.
- Mi ez a kiabálás? –kérdezte Harry.
Nem válaszoltam, csak sírtam ugyanúgy, mint eddig.
- Mi a baj? –simogatta a hátam Eleanor.
- Liam –zokogtam és elmeséltem a történteket.
- Beszélek vele –indult el Louis a szobája felé.
- Ne, nem kell –szóltam utána.
- De kell –mondta ellentmondást nem tűrően.
- Jó, akkor menj, de lécci hozd ki a telóm. És valaki nem tudna adni egy takarót meg egy párnát? –néztem körbe.
- Minek az neked? –döntötte meg a fejét Harry.
- Itt alszom a kanapén.
- Ennyire azért nem rossz a helyzet, meg tudjátok beszélni, bár én sem értem, hogy miért akadt ki ezen ennyire –magyarázta Eleanor.
- Épp ez az, még csak bocsánatot sem jött kérni.
- Valószínű, hogy nem is fog. Egyszerűen nem lehet vele beszélni, nagyon ideges lett. Nem teljesen értem, hogy mitől, de úgy nézem, hogy alapból is lehettet valami baja –jött felénk Louis.
- Nagyon jó. Akkor valaki adna alvós cuccokat?
- Nem aludhatsz a kanapén. Menj a szobámba, én meg majd megleszek itt –mondta Niall.
- Biztosan nem. Miattam nem fogsz kijönni.
- Tényleg ne aludj a kanapén, de egyedül sem akarlak hagyni. Gyere Louis szobájába és majd ő alszik itt –ajánlotta Eleanor.
- Hé –háborodott fel Lou.
- Rendes tőled, de nem akarok zavarni. Bár tényleg jó lenne, ha valaki velem maradna.
- Hát akkor menj Niall szobájába ő meg majd alszik a földön, van egy matracunk. Ilyen egyszerű –mondta Harry.
- Igaza van. Így nem kell a kanapén aludnod és egyedül sem leszel –bólogatott Niall.
- Legyen, de enyém a föld –adtam meg magam.
- Nem. Tied az ágy –jelentette ki a szöszi.
 Az ágy széléről néztem ahogy Niall az alvóhelyét csinálja. Miután végzett hozott be kaját, de egyáltalán nem volt étvágyam.
- Nem értem. Miért húzta fel magát ennyire? –meredtem magam elé.
- Én sem tudom, de biztos volt rá oka. Nem szokott ilyen lenni –mondta Niall teli szájjal.
- De miért? Talán valami rosszat mondtam –temettem kezeim közé az arcom és sírni kezdtem.
- Nyugi –simította meg a vállam, aminek következtében az előttünk lévő matracra esett a kajája.
- A francba –állt fel, fellökve a lábánál lévő kólát, ami szintén az alvóhelyén landolt.
- Ügyes vagy –nevettem ki könnyes szemmel.
- Az lehet, de így a kanapén kell aludnom –emelte fel a takaróját, amiről folyt az üdítő.
- Kérlek, ne hagyj most egyedül –ismét könnyezni kezdtem.
- Nem hagylak, alszom akkor simán a földön.
- Ne, miattam ne. Itt az ágyad, elég nagy, hogy elférjünk ketten –mutattam franciaágyára.
- Érdekesen venné ki magát és ott van Liam is…
- Most legkevésbé érdekel Liam. Csak kérlek, nem akarok egyedül lenni –kérleltem.
- Legyen, de nem igazán örülök neki.
- Köszönöm –mosolyodtam el.
Kiterítettük az összekoszolt cuccait, megegyeztünk, hogy majd másnap kimossuk. Némi győzködés után sikerült rávennie, hogy egyek valamit, de párszem keksznél többre nem futotta. Beszélgettünk kicsit mindenféléről, kivéve a Liam témát, így már nem is nagyon gondoltam a veszekedésünkre. Éjféltájt aztán lefeküdtünk aludni és újból egyedül voltam a gondolataimmal. Mi történhetett, hogy ennyire kiborult? Mondtam volna valamit, ami ennyire zavarta? Nem tudom. Szörnyű érzés volt bennem ezek miatt és sírni kezdtem, elég rendesen.
- Ne sírj, majd megbeszélitek. Nem lesz semmi baj –simogatta meg Niall a felkaromat.
Kicsit megnyugtatott, hogy valaki mellettem áll és vígasztal, így nemsokára sikerült elaludnom.
 Reggel kiabálásra ébredtem. Az ajtón keresztül szűrődött be Liam és Niall veszekedése.
- Azt hittem, hogy barátok vagyunk, de te az első adandóval kapsz az alkalmon –ordította Liam.
- Nem történt semmi, csak nem akartam, hogy a kanapén aludjon és kellett valaki aki mellette van, miközben a barátja ilyen apróságon kiakad –mondta Niall teljesen nyugodt hangon.
- Valaki aki mellette volt? Nem úgy néz ki, hogy csak szimplán mellette voltál. A barátnőmmel aludtál –kiabált továbbra is.
Nem bírtam tovább hallgatni, hogy így kiosztja Niallt, mikor ő csak tényleg segíteni akart nekem.
- Nem történt semmi –csaptam ki az ajtót.
- Te is kezded. Láttam amit láttam –mondta Liam.
- Mit láttál? Annyit, hogy egymás mellett alszunk, MONDOM ALSZUNK –próbáltam visszafogni a kiabálást, kevéske sikerrel.
- És mivel bizonyítod, hogy nem történt semmi? –fonta össze maga előtt kezeit.
- Még te gondolod azt, hogy nem bízok benned, mikor te nem bízol bennem, sőt, Niallban sem –nem bírtam tovább hallgatni és elindultam a konyhába.
- Jeni –kiabált utánam.
- Hagyjad most –hallottam Niall hangját a hátam mögül.
- Ne te mondd meg, hogy mit csináljak –válaszolta arrogánsan Liam.
- Elég már –fordultam vissza- ne beszélj így vele. Ő egyszerűen csak mellettem állt amikor te nem hittél nekem. Most meg még meg is gyanúsítasz? Meggyanúsítod a legjobb barátodat és engem is? Mit gondolsz ki vagy? –kiabáltam vele.
Nagyon rossz volt így beszélni hozzá, a lehető legrosszabb érzés, de nem tudtam magamban tartani és még a könnyeim is kifolytak.
- Én… Én sajnálom –simította meg az arcom.
- Hagyj –löktem el a kezét és beviharoztam a szobájába.
A lehető leggyorsabban összeszedtem pár cuccomat, mielőtt még bejönne. Felöltöztem és leléptem a házból. Nem tudtam merre menjek, még mindig nem ismertem ki magam Londonban, de ez most egy csöppet sem érdekelt. Megéheztem, de sikeresen pénzt, azt nem hoztam magammal, így csak bolyongtam a városban, amíg el nem értem egy kisebb parkig. Nagyon aranyos és csendes hely volt egy játszótérrel. Úgy néztem nem sokan járnak oda játszani, pedig nagyon szép. Beültem egy hintára és elővettem a mobilom. Mindenki hívott már mióta eljöttem, köztük Liam és Leila. Visszahívtam a barátnőmet, vele talán tudok másról is beszélni.
- Te meg mi a francot csinálsz? És hol vagy most? Azonnal menj vissza a fiúkhoz –mondta aggódóan.
- Megvagyok, semmi bajom. Itt vagyok egy aranyos kis parkban, de nem fogok visszamenni. És te meg honnan tudod, hogy eljöttem?
- Harry felhívott, hátha nekem elmondod merre vagy.
- Ne szólj neki, kérlek. Most nem akarok beszélni senkivel. Bocsi, de leteszem. Szia.
Nem vártam meg a válaszát, kinyomtam. Tudtam, hogy egyből szól Hazzának, de gondoltam csak nem talál meg, hisz biztosan van még jó pár park Londonban. Maradtam és lassan lökni kezdtem magam a hintában. Ismét előszedtem a telóm, hogy zenét hallgassak, de eszembe jutott, hogy még mindig nincs rajta semmi. Viszont rájöttem, hogy van netem, így a Youtube-on hallgattam dalokat. Automatikusan a One Directionre kerestem rá, de ehhez most valahogy nem volt hangulatom. Helyettük ezeket hallgattam: Taylor Swift-Mine, Fifteen, Last Kiss, You’re Not Sorry stb., Selena Gomez-Ghost of you és még rengeteg Children of Distance számot is. Taylorra a húgom szoktatott rá, Selenát pedig Leila szokott hallgatni, a CoD-ot meg imádom. Épp az utóbbi banda Hajnal c. számát hallgattam, mikor Harry göndör fejét pillantottam meg a távolból. Semmi kedvem nem volt beszélgetni, főleg nem visszamenni. Kiugrottam a hintából és gyors léptekkel elindultam az ellenkező irányba. Hazza a nevemet kiabálta egyre közelebbről, ezért futni kezdtem, nem akartam bunkó lenni, de egyedül akartam maradni. Egy épület mögé futottam és hallgattam, hogy követ-e, de nem. Sikerült elbújnom, elég gyerekes tett volt, de nem tudtam mást csinálni. Hívogatni kezdett, nem vettem fel. Közben a többiek is rákezdtek, ezért zenét sem tudtam hallgatni, folyton félbe szakítottak. Egy darabig még az épület aljában álltam, aztán elindultam. Nagyon megéheztem, már épp azon gondolkoztam, hogy eladom a telefonom, hogy ehessek valamit, mikor belementem valakibe.
- Elnézést –néztem fel a személyre.
- Semmi gond. Áh, szia Jeni –köszöntött.
- Perrie! –ugrottam a nyakába –rég találkoztunk.
- Igen és mi van veled azóta? -érdeklődött.
- Semmi -hajtottam le a fejem egy has korgás kíséretében.
- Persze, semmi mi? És ez a semmi miatt vagy ilyen búskomor, plusz éhes is. Gyere együnk valamit –húzott maga után.
Ettünk egy szendvicset, közben pedig mindent elmeséltem neki. Hogy őszinte legyek Zaynnek igaza volt: Perrie egy kicsit tényleg megváltozott. Bár kedvesen végig hallgatott és próbált segíteni, de a beszédén hallani lehetett, hogy más lett, nem tragikus változás, de nem is ugyanolyan, mint volt. Majd meglátjuk, hogy lesz-e rosszabb is.
- Nagyon sajnálom, hogy veszekedtetek, de majd kibékültök. Viszont én most kimegyek a mosdóba –állt fel.
Percek múlva visszajött, de telefonja a kezében volt és nem a táskájában, amit furcsállottam. Beszélgettünk még egy darabig, mikor Zayn jött be a kajáldába.
- Perrie –húztam össze a szemem.
- Bocsi.
- Hát itt vagy. Már mindenhol kerestünk. Tudod te, hogy aggódik érted mindenki? Főleg Liam –hadarta Zayn.
- Oh, hát persze, hogy aggódik –mondtam cinikusan. –Ezért is jött ő megkeresni helyettetek –folytattam ironikusan.
- Aggódik, és ő is keresett, csak éppen nem ő talált meg.
- Persze, ez egyértelmű –álltam fel.
- Most meg hova mész? –néztek rám.
- El. Köszönöm a kaját Perrie –indultam ki az ajtón.
- Várj egy kicsit –tartott vissza Zayn-  ha Liamnek nem is, legalább valamelyikünknek vedd fel a telefont, tényleg mind aggódunk. Én megértem, hogy most egyedül akarsz maradni, de ha baj van, hívj és időben gyere haza. És itt van ez, ha kellene valami –nyomott a kezembe egy kis pénzt.
- Köszönöm, hogy megérted. Majd lejelentkezem és ha baj van hívlak. Időben visszamegyek, de ez nem kell –adtam vissza neki a pénzt.
- De kell. Ha esetleg megszomjaznál vagy valami. Maximum majd visszaadod.
- Oké, köszi. Majd találkozunk –jöttem ki az ajtón.
Fura volt, hogy Zayn ilyen könnyen elengedett, ahogy az is, hogy a többiek keresnek. Viszont azt, hogy Liam aggódik, most nem igazán hittem el. Visszamentem ahhoz a kis parkhoz, nagyon megtetszett. Időközönként lejelentkeztem valakinél, hogy jól vagyok, ezért nem kerestek tovább. Egy idő után arra jutottam, hogy ha már egyszer ráérek, inkább körbenézek a városban. Vettem egy-két ajándékot, amit majd hazaküldök apuéknak és Leilának –Zayn rengeteg pénzt adott. Húgomnak különböző plüssöket vettem, mivel még mindig imádja őket. Anyunak brit zászlós dísztárgyat, imádja az ilyeneket. Apunak valami itteni bort akartam venni, de koromnál fogva nem tudtam, majd egy hónap múlva megint megpróbálom. Leila ékszereket kapott, ezekből egypárral magamat is megajándékoztam. Már kezdett egyre hűvösebb lenni, közeledett az este és a többiek is egyre sűrűbben hívogattak, ezért elindultam haza. Valahogy sikerült odatalálnom. Belépve az ajtón szokatlan csönd fogadott, senkit sem láttam. A bevásárolt cuccokat ledobtam az előszobába és körbe indultam a házban. Se az előszobában, sem a konyhában nem találtam senkit, ezért gondoltam megnézem a kertet. Amit kint láttam teljesen lesokkolt és keserves érzést árasztott el bennem.
Az udvaron épp Liam és Eleanor állt egymásba fonódva, szájuk a másikén.