13.rész – „Az én hibám”

Tényleg sajnálom, hogy ezzel b*szogatlak titeket, de kérlek, hogy az előző bejegyzésben lévő linken szavazzatok! Nagyon hálás lennék!(:♥
Ja, és már megvan az 5000látogatottság, sőt már az 5100 is.:D Nagyon köszönöm!((:

Pontosan 3 nap múlva lesz 2 hónapja, hogy nem láttam Liamet. Ígéretéhez híven minden nap hív és ha ráért videó chateltünk is. Mindez 1 héttel ezelőttig tartott, ugyanis mostanában nem tette ezt, én hívtam őt, de mindig hamar lerázott. Nagyon fájt. Most, hogy sokáig nem találkoztunk kezdtem kicsit átérezni Bella helyzetét, én is éreztem azt a tátongó lyukat a mellkasomon. Bár ez egy kicsit más, mivel Liam nem hagyott el, mint Edward Bellát, mégis szörnyű érzés volt. Elpanaszoltam Leilának is, hogy Liam mostanság nem igazán foglalkozik velem. Azt mondta, hogy biztos csak sok dolga van, de nem tudott megnyugtatni bármit is mondott.
 A suli előtt vártam Leit, hogy végezzen a németórával és végre mehessünk. Szélvészként viharzott le a lépcsőn:
- Nézd, ötös lett! –arcomba dugott egy lapot.
- Ügyes! –dicsértem meg. Nem sokszor kap németből ötöst, általában hármasokat visz haza, de néha becsúszik pár négyes is. Németül csak gimiben kezdett el tanulni, általánosban ő is angolos volt és a szülei is sokszor tanítgatták, így ő is elég jól beszél ezen a nyelven.
- És… -kezdett az óra elmesélésébe.
Nem indultunk még el, mert úgy hadart, hogy ha közbe megyünk is akkor megfullad. Figyelmesen hallgattam a történteket, miközben sikolyokat hallottam körülöttünk és páran szembe rohantak velem, valami történt mögöttem. Fordultam volna hátra, hogy megnézzem, de Lei nem hagyta:
- Figyelsz te rám? Figyelj már!
- Figyelek –ráztam a fejem és nem foglalkoztam azzal mi történhetett, mivel minden újra elcsendesedett. Barátnőm arcára hatalmas vigyor ült mesélés közben és ekkor valaki hátulról előre nyúlt és eltakarta a szemem. Felismertem az illatáról.
- Na ki vagyok? –torzította el a hangját, de így is tudtam ki ő.
- Öhm, Harry? –húztam az agyát.
- Nem talált.
- Akkor Louis! Vagy nem, Niall, ugye? –folytattam.
- Tudom, hogy tudod.
- Tényleg, akkor te Zayn vagy.
- Hülye! –továbbra is úgy álltunk, de én már nem bírtam tovább és örömkönnyek szöktek a szemembe.
- Te sírsz? -fordított meg Liam és csókot nyomott a számra.
- Talán –suttogtam. –De hogy kerülsz ide? –léptem hátra.
- Holnap koncertünk lesz Bécsben és meggyőztem a managementet, hogy előtte idejöhessek. Ezért is nem hívtalak mostanában, amikor volt egy kis szabadidőm győzködtem őket, sajnálom –ölelt át.
- Semmi gond –bújtam hozzá. –Te tudtad? –fordultam Lei felé.
- Talán?!
- Hé, na de megbocsájtom.
Nagyon boldog voltam, hogy újra láthatom a barátomat.
 Nem értettem miért mentek vissza Angliába, majd turnéztak tovább Európában és egy hatalmas kerülővel ideérkeztek a szomszédos országba. De a management tudja.
- Nincs kedvetek eljönni a holnapi koncertre? –kérdezte Liam a kocsiban ülve, amivel jött.
- Mehetünk –válaszoltam.
- Holnap suli, ledolgozónap vagy mi –szólt közbe Leila.
- Ráveszem anyuékat, hogy írjanak ki –vontam vállat.
- Viszont én biztos nem mehetek… a jegyeim –tört le.
- Azért kérdezd meg –parancsolta Liam. –Viszont, hogy ha te jössz akkor még ma oda kell mennünk, mivel reggel már próbálunk, ha csak nem jössz oda holnap, egyedül –fordult felém.
- Mehetünk ma, de Leila, te is jössz! –jelentettem ki.
 Otthon a cuccaimat pakoltam, miközben Liam az ágyamon ülve figyelt.
- Rendesek a szüleid, hogy most is igazolják a napod.
- Azok. Tudják, hogy ez fontos nekem. Csak kár, hogy Lei nem jöhet –megkérdezte a szüleit, de azt mondta, hogy csak ordítás lett a vége, így ő itthon marad.
- Mennyi ruhát vigyek? –emeltem ki vagy 5 pólót a szekrényemből.
- Vasárnap reggel hozlak vissza. Nem kell annyi –mutatott a kezemben lévő kupacra.
- Oké. Ez, hogy tetszik, jó lesz holnap estére? –fogtam magam elé egy türkizkék egybe ruhát.
- Tökéletes –kacsintott.
- Vagy inkább ez? –mutattam fel egy hasonló virágos ruhát.
- Teljesen mindegy –állt fel- a lényeg, hogy ott leszel. –most végre rendesen is megcsókolt, már nagyon hiányzott. A kezemben tartott ruhát rádobtam a táskára, amit magammal készülök vinni és szorosan hozzásimultam, mire ő elhúzta a fejét, felkapott és megpörgetett a levegőben.
- Hiányoztál –súgta a fülembe.
- Te is… nagyon.

 A bécsi szállodába érve sikítva rohantam a többiekhez és csoportos összeborulást tartottunk, ők is nagyon hiányoztak.
- Hogy vagy kislány? –borzolta meg a fejem Louis.
- Sokkal jobban. Perrie is itt van? –nyújtogattam a nyakam.
- Sajnos nem tudott jönni –húzta el a száját Zayn.
- De Eleanor itt van –kiáltotta Harry.
- Merre? Nem látom –néztem körbe.
- Fent a szobánkban, kipakol –válaszolt Louis- gyere bemutatlak. –húzott a lift felé.
Felérve El épp az egyik kipakolt bőröndjét cipzárazta be.
- Megjöttem –szorongatta Lou barátnőjét. –És Liam is meghozta Jenit.
- Tényleg? –nézett rám El. –Szia –ölelt magához.
- Szia –viszonoztam.
- Sokat hallottam rólad, Liam rengeteget mesélt, vártam már, hogy találkozzunk –magyarázta.
- Komolyan? Én is vártam.
- És nehéz volt ennyi ideig nem látni? –ült le az ágyra én is követtem.
- Igazából nem volt túl kö… -nem fejeztem be, mivel Lou előtt nem igazán akartam érzelgősködni.
- Boobear. Nem hagynál minket kicsit egyedül? –nézett rá ártatlan arccal.
- Nem –vágott durcás fejet. –Na jó, megkeresem az én Harrym –homlokon puszilta Elt és elviharzott.
- Bocsi, folytasd –fordult felém a lány.
Elmeséltem neki, hogy eléggé rossz volt így és, hogy mennyire fájt, hogy mostanság nem hívott, de most már megértettem. Jeleztem azt is, hogy most nagyon boldog vagyok, hogy itt van Liam.
- Értem, nálunk is van párszor, hogy sokáig nem találkozunk, nem könnyű, de meglehet szokni.
- Megpróbálok megbarátkozni a gondolattal.
- Na –állt fel- keressük meg a srácokat, végül is Liamhez jöttél, nem hozzám.
- Keressük, köszi a beszélgetést.
- Ugyan –ölelt át. Nagyon aranyos lány, pont, mint gondoltam, összeillenek Louval.
Megkerestük a srácokat és elbúcsúztunk, mindenki ment a maga dolgára. Mi Liammel a szobáját, vagyis szobánkat vettük irányba. Bár beszéltünk mindenegyes nap, mégis volt mit mesélnünk egymásnak, ezzel el is telt az idő. Kivételesen hamar elnyomott az álom, pedig nem is volt más dolgom, nagy csoda.
 A reggeli próbát végig nevettük Ellel, a srácok tették a fejüket 2 személyes közönségüknek. Délután is ugyanaz volt a program, de most takarékra tették magukat, hogy a koncerten újból produkálhassanak valamit. Hamar elment az idő és már a turné következő állomásának helyszínén voltunk. Tömve volt a helység rajongókkal én csak ámultam a tömegen. A srácok kicsi késéssel kezdtek az estébe, de ez a fanokat egyáltalán nem zavarta. Már színpadon álltak a fiúk és pár számon már túl is voltak. Eleanor is magamra hagyott, volt valami fontos hívása. A Stand up közben rezegni kezdett a zsebem, anyu hívott, de nem vettem fel. Írtam egy sms-t, hogy később visszahívom. Nem telt bele pár másodpercbe és válaszolt: „Nagyon fontos!”
Nem tudtam mi lehet a gond, de lehet, hogy valami baj van, ezért visszahívtam. Igazam volt!
- Szia, mi olyan fontos? –egyik kezemmel befogtam a fülem, hogy megpróbáljam kiszűrni a koncert zajait. Nem mentem ki, nem akartam otthagyni az éneklő fiúkat.
- Szia –hangja szomorú volt- Amint tudsz haza kell jönnöd.
- De miért? Mi történt? Baj van? –nem bírtam a tudatlanságot.
- Hallgass végig. –nagyon megijedtem. –Ma apáddal dolgoztunk és nem tudtunk elmenni Nináért, ezért Leilát kértük meg rá… -habozott.
- Folytasd! –szinte üvöltöttem.
- Haza fele jövet összeakadtak pár rajongóval…
- És? –ismét kiabáltam.
- Mindenfélének elmondtak téged és a húgodat is. Leila pedig nem hagyta, hogy tovább bántsák, visszaszólt nekik. Válaszként lökött rajt egyet az egyik lány, nem volt túl erős lökés, de elég volt ahhoz, hogy Leila a mögötte lévő ház falába verje a fejét, ami ettől megrepedt. Most kórházban van.
Némán hallgattam végig. Idegesség és düh cikázott végig rajtam, aminek következtében teljes erőmből a színpad oldalához vágtam a telefonom és a földre rogytam. Kegyetlen zokogás tört rám. Minden az én hibám. Ha én nem vagyok, vagy ha nem járok Liammel nem történt volna mind ez. Én tehetek róla. Teljesen megfeledkeztem arról, hogy hol is vagyok. Csak az járt a fejemben, hogy ártottam Leilának. Valaki felkapott a földről, könnyeimen keresztül nem sikerült kivennem ki lehet az. Szólongatott, milliószor megkérdezte mi történt és a hangjából rájöttem, hogy Liam cipel. A backstageben letett a kanapéra és továbbra is faggatott, de nem jöttek ki a szavak, továbbra is csak sírtam. Pár perc múlva még 4 alak jelent meg. Louis, Harry, Niall és Zayn némán figyeltek minket. Kis idő után sikerült vállalható szintre csökkentenem a sírást.
- Jeni. Jeni. Mi történt? –Liam aggódó arcát pillantottam meg.
- Leila… kórházban van… miattam –nehezen, de kipréseltem a szavakat.
- De miért? Mi történt? –faggatott. Hallotta amit mondtam, de nem értette.
- Fiúk, visszakell mennetek –jelent meg az ajtóban egy férfi.
- Biztos nem –jelentette ki Liam.
- De visszamész –szóltam rá- megleszek.
- De… Oké, Louis El hol van? –fordult hátra.
- Itt vagyok, mi a baj… - jelent meg az ajtóban, aztán elhallgatott.
- Vigyázz rá kérlek, amíg végzünk –mondta neki Liam és homlokon csókolt.
- Persze –guggolt mellém Eleanor.
A koncert ideje alatt végig a kanapén fekve, összegömbölyödve bőgtem. Elpanaszoltam Elnek, hogy minden miattam történt, hogy csak is az én hibám, készségesen, szó nélkül végighallgatott. Szörnyű érzés volt bennem. Nem csak, hogy nem vagyok mellette, amikor kórházban fekszik, hanem még az én hibámból is került oda.

A srácok elköszönése után amilyen gyorsan lehetett elindultunk Pestre. A srácokat nem engedték el, csak Liam tudta elintézni valahogy, hogy eljöhessen. Neki kellett vezetnie (valahonnan szerzett egy kocsit) ezért Eleanor is elkísért minket. Valamennyire sikerült megnyugtatniuk, így a zokogásom áttért folyamatos könnyezésbe, ami egy picivel jobb helyzet. Az úton Liam telójáról felhívtam anyut, hogy megtudakoljam Lei melyik kórház, melyik részén, hányas termében van. Elmondta én meg átadtam Liamnek a célt. Anya nagyon aggódott miattam, mivel mire végzett már letettem és amikor hívott nem ért el, ezért elmondtam neki mi lett a mobilommal. Elmondta, hogy barátnőm ébren van, komolyabb baja nem történt, nem esett kómába vagy hasonlók. A repedés nem túl nagy, de párnapig még biztosan bent tartják. Kifaggattam Nina hogylétéről is. Ő megvolt, nem vette a szívére amiket hozzávágtak, anyu elmondása alapján, inkább az dühítette amiket rám mondtak, emellett ő is nagyon aggódott Leiért.
A városba érve az ablakra tapadtam és amint leparkoltunk a kórház előtt kicsaptam az autó ajtaját és berohantam. Este volt már, ilyenkor nincs látogatás. Egy 20 év körüli nővér akadályozott meg abban, hogy túlmenjek a recepción.
- Órák óta vége a látogatásnak, sajnálom –állta utamat.
- De muszáj bemennem –próbáltam kikerülni, de nem hagyott.
- Mi a baj? –jött Liam kérdése a hátam mögül. A nővér tátott szájjal elém fagyott. Kihasználva a helyzetet megkerültem és megkerestem a szobát. Kopogtattam.
- Tessék?! –szólalt meg barátnőm.
Annak reményében, hogy egyedül van a szobában és nem ébresztek fel senkit belöktem az ajtót.
- Leila! –rohantam ágyához és a lehető legóvatosabban magamhoz szorítottam. Nem volt szobatársa, épp a tv-t nézte.
- Jeni. Mit keresel itt? –ölelt ugyanolyan erősséggel.
- Anyu elmondta, hogy mi történt és amilyen gyorsan tudtam jöttem –vezettem le, miközben kibuggyant pár könnycsepp.
- Hé, te sírsz? Jól vagy? –tolt el.
- Megvagyok, de te hogy vagy? Remélem nincs komoly bajod. Úgy sajnálom –hadartam.
- Semmi komoly, csak egy kis repedés. És te meg mi a francot sajnálsz? –ütött fejbe.
- Az egész az én hibám. Ha én nem vagyok akkor nem szólnak be nektek.
Lei lecseszésre nyitotta a száját, de Liam viharzott be:
- Halkabban, kintről hallani mindent. Mi a tárgya a zajnak? –jött Lei ágya mellé. Ha hallotta is, hogy beszélgetünk érteni, nem értette, mivel magyarul tettük ezt.
- Csak az, hogy mindenről én tehetek.
- Miért tehetnél te róla?
- Hogy, ha én nem vagyok, nem támadnak rájuk a rajongók.
- Ha ezt a vonalat követjük akkor inkább az én hibám, mint a tied.
- Mi van? –förmedtem rá.
- Az én barátnőm vagy…
- Egyikőtök sem tehet róla! –szólt ránk Lei.
- Igaza van –helyeselt El az ajtóból.
- Eleanor? –döbbent le barátnőm.
- Igen, szia. Te pedig Leila, ugye? –csatlakozott hozzánk.
- Igen…
- Hogy-hogy beengedett a nővér titeket? –jártattam rajtuk a szemem.
- Kép és autogram mindkettőnktől –vont vállat Liam.
Még maradtunk egy jó darabig, de Leila kezdett ásítozni és El távozásra ítélt minket.
- Menj picit arrébb! –löködtem Leit az ágyán.
- Minek? –bámult rám Liam, miközben barátnőm helyet szorított nekem.
- Nem gondolod, hogy itt hagyom, de ahogy nézem nem férünk el –ráztam meg a fejem. Odamentem az egyik üres kórházi ágyhoz és megpróbáltam közelebb húzni Leiéhez.
- Mi a francot művelsz? –húzott el tőle barátom.
- Mondtam, hogy nem hagyom itt. Ezen fogok aludni –mutattam végig a tárgyon.
- Ugyan nem maradsz itt –jelentette ki Eleanor.
- Nincs is rajt ágynemű. Szépen hazamész –szólt rám Leila is.
- De..
- Nincs, de. Megleszek, majd holnap bejössz.
- Legyen. El sem alszol mire visszaérek.
- Azért neked is kéne aludnod valamennyit –mondta Liam.
- Meglehet, de a lényeg, hogy korán itt leszek.
- Ajánlom is –nevetett Lei.
Elbúcsúztunk és ott kellett hagynom, egyedül.
- Melyik szálloda a legjobb a környéken? –fordult felém El a kocsiban ülve.
- Öhm, azt hiszem a… várjunk csak. Minek neked az? –húztam össze a szemöldököm.
- Valahol nekünk is aludni kell –nevetett Liam a kormány mögül.
- Nálunk is van ágy –jeleztem.
- Nem akarunk zavarni –mondta Eleanor.
- Ha zavarnátok nem mondtam volna. Már csak apuékat kéne meggyőzni, de menni fog.
Hazaérve apu épp tv-zett a kanapén ülve, anyu a konyhában csinált valamit, Nina pedig valószínűleg már aludt.
- Sziasztok! –üdvözöltem őket.
- Jó estét –tett ugyanígy 2 vendégem.
- Sziasztok, ki a barátod? –kérdezte apu, ahogy beértünk az előszobába.
- Ő itt Eleanor, Louis barátnője. Ő pedig az én egyetlen apukám –mutattam be őket egymásnak, miközben egy fojtogató ölelést adtam apunak.
- Nagyon örülök –mondta apu.
- Szintén.
- Apuu… Itt maradhatnának estére? –könyörögtem.
- Persze, hogy maradhatnak –jelent meg anyu is.
- És hol alszanak? Csak 1 vendégszobánk van –emlékeztetett apa.
- Hát El ott aludna, Liam meg nálam –magyaráztam.
Apa szúrós tekintettel méregette a barátomat, ezért ő hozzátette:
- Persze én a földön aludnék.
- Felőlem maradhatnak –mosolygott apu, jellemző.
Beágyaztunk a vendégszobában Eleanornak és Liam helyét is megcsináltuk a szobámban. Mindenki aludni tért mi pedig az ágyamon ülve kerestünk valami nézhető műsort. Csak magyarokat találtunk, ezért Liam rám hagyta, hogy mit nézünk. Én a Showder Klub mellett döntöttem, ismét. Ismétlés ment, de nagyon szeretem, úgyhogy megnéztem. Láttam, hogy Liam szenved az unalomtól, ezért odaadtam neki a laptopom.
- Aludnod kéne –csukta le a gép tetejét fél óra használat után.
- De még nincs vége –mutattam a tv-re.
- Nem volt könnyű napod, feküdj le –simogatta az arcom, ezzel elérve, hogy ne érdekeljen a képernyő.
- Ez így nem ér.
- Ó, dehogyis nem –kapcsolta ki a tv-m és feküdt le a földön lévő matracra.
Forgolódtam az ágyban, a ma történtek nem hagytak aludni. Egy óra múlva megelégeltem és arra jutottam, hogy Liam mellett biztos könnyebben megy majd, ezért befeküdtem mellé.
- Te meg mit csinálsz? –kérdezte.
- Jöttem hozzád, meg aludni sem tudok.
- De apukád…
- Amit nem tud, az nem fáj nekünk –kacsintottam.
- Menj vissza az ágyra –parancsolt rám.
- Én itt maradok –fontam össze magam előtt karjaim.
- Oké, akkor én megyek az ágyra –állt fel.
- Hé, na jó. Menj csak, de én is jövök –kaptam fel a párnáját.
- Nem adod fel, mi? –fonta derekamra a kezeit.
- Soha –csókoltam meg. Visszacsókolt, de hamar el is tolt. –Ezt most miért?
- Ha már egyszer ébren vagy, oda kell adnom valamit –kutatott a sporttáskájában. –A koncert után akartam, de nem volt rá esélyem –nyújtott át egy borítékot.
Feltéptem a tetejét. A benne lévő ajándék nagyon meglepett.