12.rész - Búcsú

Indultam egy versenyen a bloggal!! Nagyon szépen kérek mindenkit, hogy lájkolják ezt a képet és az oldalt is!! Nagyon fontos lenne, köszönöm!♥

http://www.facebook.com/photo.php?fbid=333913493370100&set=a.333906543370795.77531.227639353997515&type=1&theater

Liam elmondta, hogy a Toy Story közben bealudtam és nem volt szívük felébreszteni, Niall elment pár cuccomért és szólt, hogy miért nem megyek haza.

 A srácok kitalálták, hogy énekeljünk egyet közösen és bármennyire is ellenkeztem, nem adták fel. Felkerekedtünk, hogy összeszedjük Zaynt is, a szobájában megtaláltuk, de vele volt barátnője, ezért ő is velünk tartott. Mivel Niallnál volt gitár is, úgy beszéltük meg, hogy nála leszünk. Elhelyezkedtünk a szobában. Először a fiúk elénekelték a WMYB-t, majd Perrie a Cannonballt. Én következtem, nem volt menekvés.
- Tényleg szörnyű a hangom. Nem fogok énekelni! –jelentettem ki.
- De fogsz! –szólt rám Louis.
- Nem!
- És, ha énekelek veled? –ajánlotta Liam.
- Na jó, de én előre megmondtam.
Nialler a One Thing gitározásába kezdett, majd Liam éneklésbe, én meg némán ültem az ágy szélén.
- Na! –kiáltott Harry. Nagyon megijedtem és énekelni kezdtem. Teljesen alaphangon énekeltem, sőt inkább mondtam a szöveget. A dal végére viszont már elfelejtkeztem magamról és úgy énekeltem, mintha a posztereimnek és plüsseimnek nyomnám. Miután végeztünk mindenki üvöltözésben tört ki, majd Lou lépett oda hozzám:
- Tényleg nem tudsz énekelni! –nevetett.
- Én megmondtam –rántottam egyet a vállamon.
- Na, de hogy ennyire szar legyél! –röhögött ki Harry.
- Hé! Okosan, te barom! –szólt rá Perrie- Tényleg nem vagy a legjobb énekes, de azért nem is vagy olyan rossz. Ezekkel meg ne foglalkozz!
- Jól mondja –karolta át Zayn. Aranyosak együtt!
- Nem is vagy olyan rossz! –nyomott egy puszit az arcomra Liam.
- Ne hazudj!
- Én soha! –kacsintott.
Mindenki énekelt még pár dalt, én némán tátogtam a szövegeket. Louis az Up All Night alatt bevetette híres táncnak nem nevezhető mozdulatát, miszerint csípőjét nagy erővel a levegőbe nyomja. Élőben még viccesebb látvány. Niall is társult hozzá, ő ír tánctudását mutatta be. Harry is beállt és próbálta utánozni Lout, nem sok sikerrel. Nialler felhúzott minket és mind táncolni kezdtünk. Szeretek táncolni, ezt is mindig csak a szobám 4 fala között csináltam, de ez valahogy jobban ment, mint az éneklés. Vége lett a dalnak, amit már senki nem énekelt, csak az alapja ment Niall laptopjáról.
- Énekelni nem, de táncolni azt tudsz –tapsolt Niall.
- Egy kicsit –pirultam.
- Ez tényleg megy, jobban, mint nekem –jegyezte meg Zayn.
- Ebédidő! –üvöltötte Niall a szoba közepén rohangálva.
- Ez megőrült! –mutattam rá.
- Csak éhes –húzta fel jobb vállát Zayn.
- Elvisszük enni? –fordult felém Liam.
- Majd mi! –állt fel Perrie.
- Veletek tartunk –pattant fel Hazza és Lou.
- Nekünk is hozzatok valamit! A szobámban leszünk! –húzott az ajtó felé Liam.
Végre kettesben lehetünk. Amint becsukódott mögöttünk szobája ajtaja letámadott ajkaival. Ha akartam volna se tudtam volna ellenkezni. Percekig álltunk az ajtó mellett, miközben egymást átkarolva hagytuk, hogy ajkaink táncot járjanak egymással.
 A délután további részét beszélgetéssel töltöttük és rá kellet, hogy jöjjünk: alig tudunk egymásról valamit. Most viszont sikerült tágítani mindkettőnk tudását.
- Nem maradsz estére? –piszkálta pár tincsemet.
- Nem is tudom. Tegnap sem mentem haza, és anyuék… De tudod mit? Maradok! –feljebb kúsztam mellkasán egészen a szájáig és adtam neki egy puszit. Visszacsúsztam volna, de nem hagyta és megcsókolt. Most is hosszabb ideig csatáztunk, míg el nem fogyott a levegőnk.
- Viszont akkor fel kell hívnom a szüleim. Oda adod a telód?
- Persze –nyomta a kezembe.
Mondtam, hogy maradok és a szüleim ekkor szembesítettek azzal, hogy másnap suli. 5 perc könyörgés és érzelgős „…de holnap elmegy és valószínű sokáig nem látom stb., stb.” szöveggel elértem, hogy írjanak nekem igazolást. Letettem a telefont és a vizes, boxeres barátommal találtam szembe magam.
- Gyorsan lefürödtél –legeltettem szemeim hasán- Megyek én is így teszek –ráztam meg egy picit a fejemet.
- De siess. Várj!
- Igen? –fordultam vissza.
- Nincs pizsid, adok egyet.
- Tényleg, köszönöm.
A kezembe nyomta egy pólóját és az egyik nagyobb boxerét. A fürdőből kilépve az ágy végében megpillantottam egy összehajtott takarót a tetején egy párnával és egy lepedővel. Előbbieket még megértettem, de az utóbbit nem, mivel az ágyon már volt lepedő.
- Ma is átmenjek Niallhoz? Vagy elég, ha a földön alszom? –emelte fel a kupacot.
- Egyik sem!
- Hát akkor? –értetlenkedett.
- Azt akarom, hogy az ablakban aludj! Hülye! Nem kell sehova menned, maradsz az ágyban - magyaráztam.
- És te?
- Szerintem elférünk ketten –nevettem.
- De... nem akarok… tolakodni! -bökte ki.
- Mondtam volna, ha tolakodás lenne? Nem dől össze a világ, ha egy ágyban alszunk –kacsintottam.
- Legyen –adta meg magát, bár nem láttam rajta, hogy nagyon ellene lenne.
Megint a mellkasán feküdtem, úgy néztük a tv-t, semmi érdekes nem ment benne, így Ő hamar bealudt, viszont rólam ez nem volt elmondható. Ha elakarok aludni sosem megy, de ha nem akkor egyből.  Nem tudtam mit kezdeni magammal, így arra jutottam, hogy teszek egy sétát a Hotel udvarában, még amúgy sem voltam. Halkan felöltöztem és kilopództam. Nem igazán udvarnak nevezném a kinti részt, mivel volt medence, egy egyszerű csúszda, hasonlók. Éjszakára letakarták a medencét, „pedig úszni akartam az éjszaka közepén,” jegyeztem meg magamban ironikusan. Kicsit távolabb érve a kertben, megpillantottam egy szőke fejet. Gondoltam megnézem magamnak a másik elmebeteget aki az éjszaka közepén sétára indult. Leültem mellé a padra és csak ekkor tűnt fel kihez telepedtem le.
- Szia! –üdvözöltem.
- Hello –nézett fel piros, könnyes szemmel.
- Mi történt? Mi baj? –bámultam Perrire.
- Zayn –szemezett a földdel.
- Megbántott? Mit csinált? –faggattam.
- Kicsit összekaptunk –gördült le egy könnycsepp az arcán –Nem bírja már a titkolózást, viszont én nagyon félek a rajongóktól. Most is sokszor bántanak, nem ha még kiderül.
- Én is ezt éreztem, velem is ugyanez volt. De meglepetésemre egész jól fogadtak. Veled se lenne másképp, aranyos lány vagy –vigasztaltam.
- Köszönöm, rendes tőled.
- Ugyan –öleltem meg.
Sok mindenről beszélgettünk és a végére már teljesen eltűnt Perrie szomorúsága.
- …Louis 3 lépcsőfokot esett. Mind megijedtünk, hogy valami baja esett, de felpattant és tovább rohant! –nevetett.
- Annyira előttem van! –képzeltem el.
- Lassan mennünk kéne. Liam már biztos mindenhol keres téged.
- Ahogy téged Zayn –jeleztem.
- Perszee…
- Azért azt is megértheted, hogy nem akar titkolózni, hogy világgá akarja kürtölni: Igen, én Zayn Malik együtt járok Perrie Edwardsal! –világosítottam fel.
- Így már is jobban hangzik –látta be.
- Értek én ehhez –szerénykedtem.
Egy emeleten vannak srácaink szobái, így Zayn ajtaja előtt búcsúztunk el. Halkan végig mentem a folyosón, míg el nem értem a célom. Hangtalanul belopóztam, visszaöltöztem pizsibe és óvatosan bebújtam az ágyba.
- Te meg merre jártál? –hallottam Liam álmos hangját.
- Nem tudtam aludni, ezért elmentem sétálni és lent összefutottam Perrievel –meséltem.
- Oké, de most már aludj! –parancsolt rám még mindig álmos hangon.
- Igenis kapitány! Aludj jól! –pusziltam meg.
- Jó éjt! –ölelt át.
Nem telt bele 2 percbe és már szuszogott is engem ölelve. Próbáltam követni a példáját, de ismét sikertelenül. Végig azon járt az agyam, hogy holnap utaznak vissza Angliába, én pedig maradok itt és ki tudja, hogy meddig nem látjuk egymást. Könnyek gyűltek a szemembe, de megfékeztem a zokogást, nem akartam felébreszteni Liamet.
Reggel suttogásra lettem figyelmes:
- Én maradok! –ismertem fel Liam hangját.
- De nem maradhatsz! Értem, hogy mi a gondod, de tudod jól, hogy be vagyunk táblázva, kis millió koncert… –mondta Zayn.
- Tudom, de nem bírom itt hagyni…
- Hé, azok könnyek?! –szólalt meg Perrie. A szívem szakadt meg, hogy Liam sír… miattam. Legszívesebben odarohantam volna megvigasztalni, de hülyén jött volna ki, ha rájön, hogy lehallgattam őket.
- És mi lenne, ha ő jönne velünk? –vetette fel Zayn.
- Suliba jár még te okos. Még 3 hónapig nem jöhet –okította Perrie, Zayn nagyot sóhajtott.
Nem bírtam tovább, mocorogni kezdtem. 5 másodperc múlva barátom édes hangja szólongatott:
- Jó reggelt! Ébresztő!
- Ébren vagyok, jó reggelt! Sziasztok! –ültem fel.
- Jó reggelt! –köszöntött Perrie és Zayn egyszerre.
- Hát ti? Ilyen korán mit csináltok? -néztem körbe, mindenütt ruha és bőrönd.
- Segítünk bepakolni Liamnek –válaszolt Perrie.
- Amúgy meg nincs korán. Már háromnegyed 10 van! –jelentette ki Zayn.
- Jól aludtál? –simogatott Liam.
- Nagyon is. Tényleg! –ugrott be- Látom sikerült megbeszélni a dolgokat! –néztem Perrieékre.
- Sikerült! –bólogatott.
- És mire jutottatok? - döntöttem meg a fejem.
- Úgy csinálunk, mint egy pár…- kezdte Zayn.
- …és majd csak leesik a tantusz, hogy együtt vagyunk! –folytatta Perrie.
- Örülök, hogy sikerült tisztázni! –mondtam.
- Mi is! –ölelte át Zayn a barátnőjét.
- Hánykor is megy a gépetek? –fordultam Liamhez.
- 15.50!
Miután végeztem a kinézetem rendbe hozásával segítettem Liamnek pakolni. Nem tartott sokáig, mivel amúgy is mindent rendben tartott, meg Zaynék segítségével a nagy részével már kész volt. Viszont volt egy szőkeségünk, akinek a szobájába bomba robbant, így az ő szobáját is elrendeztük. Negyed 1kor már a Hotel előterében vártuk a kisbuszt, ami kivisz a reptérre. Értelemszerűen én is velük tartottam.
A reptéren nagy volt a nyüzsgés; pakolgatták a bőröndöket, Hazza, Louis és Niall pedig rohangásztak -nem tudom miért. Zayn és Perrie beszélgettek, ugyanúgy, mint Liam és én. Gyorsan teltek a percek és már el is érkezett a búcsú ideje.
- De muszáj menned! –mondtam vállába temetett arccal.
- Tudom, de..
- Nincs de! –folytak ki könnyeim- Majd minden nap beszélünk és ha vége a sulinak meglátogatlak titeket! –ígértem.
- Az még soká lesz...
- Hamar elrepül! –néztem fel rá. Arcán pár kósza könnycsepp gördült le.
- Remélem! –csókolt meg. Próbáltam minimálisra csökkenteni a sírást, legalább addig amíg elmennek.
- Most mi jövünk! –húzott szét minket Harry és átölelt.
- Majd találkozunk –lépett hátra.
- Ahogy mi is –szorított magához Louis.
- És velem is találkozol –tett ugyanígy Zayn.
- Mi is összefutunk még –jött oda Perrie is.
- És én? –nyomorgatott össze Nialler, azzal a híres ’arc a vállba’ ölelésével.
- Hiányozni fogtok! –mondtam és csináltunk egy gyors csoportos ölelést, majd visszatértem Liamhez.
- Főleg te! –fontam karjaim nyaka köré.
- Te is… - száját az enyémre tapasztotta.
Mikor már mind olyan távol értek, hogy biztosan nem látnak őrült zokogásban törtem ki. Csak álltam kezembe temetettel arccal és sírtam. Valaki a hátamat kezdte el simogatni.
- Hát te? –néztem fel rá könnyes szemmel.
- Ezt elfelejtettem felpakoltatni –emelt fel egy táskát. –Ne sírj! –szorított magához Louis.
- De… Elmentek és… sokáig nem látom. Ezért nem akartam többet… - zokogtam.
- Ezek szerint megbántad? –kérdezte.
- Kicsit sem!
- Hát akkor? Találkoztok még, megoldjátok valahogy! –vigasztalt.
- Remélem, de neked nem kéne menned?
- Basszus, tényleg! –ugrott el tőlem. –Vigyázz magadra és ne sírj! –rohant el.
Kicsit segített, hogy Louis vigasztalt, de továbbra is szomorú voltam. Nem volt kedvem hazamenni ezért elmentem Leiláékhoz.
- Szia –hatalmas mosollyal nyitott ajtót, de hamar letört lelkesedése. –Már elmentek, ugye?
- Igen –tört rám újból a sírás.
- Nyugi! –indultunk a szobája felé.
Miután kellően kisírtam magam és mindent elmeséltem a hétvégéről, akkor jutott csak eszembe, hogy Leiel azóta sem beszéltem, mégis tudta, hogy merre járok.
- És honnan tudtad, hogy ott vagyok? –kérdeztem.
- Hát… Harrytől! –bökte ki.
- Mikor beszé… várjunk csak. Veled videó chatelt, ugye? És veled volt, amikor rávártunk a twitcamnél! –esett le.
- Meglehet.
- Meglehet? –üvöltöttem –És még csak most mondod? Mesélj! Mi volt? Jártok? –faggattam.
- Nem járunk. Csak találkoztunk… mint barátok –láttam rajta, hogy nincs megelégedve a helyzettel.
- Értem –kicsit letört, de lehet ebből még több is!
Lei elmesélte, hogy a suliban egésznap én voltam a téma, rengetegen nézték a „bejelentést”. Ezenkívül semmi érdekes nem történt.
Egész este olyan voltam, mint egy zombi, csak mászkáltam összevissza, házit csináltam és tanultam. De a fejemben végig a hétvégét pörgettem le újra és újra, míg végül el nem értem a búcsúig és ekkor mindig könnyek gyűltek a szemembe. Mindent letudtam, amit elhanyagoltam ebben a 2 napban és már nem tudtam mit kezdeni magammal, így már 22.20-kor az ágyamban feküdtem. Az álom elkerült, de ez a sírásról nem mondható el. Gondolat elterelésként bekapcsoltam a tv-t, kapcsolgattam és az egyik adón épp a Showder Klub ment. Amúgy is szoktam nézni és most legalább leköt egy kicsit. Röhögtem a sok hülyeségen, mikor az I wish kezdett el szólni a szoba másik végéből. Odaugrottam, letéptem a töltőről és felvettem.
- Ugye nem ébresztettelek fel? –szólt bele Liam.
- Nem, dehogy, még fent voltam.
- Akkor jó. És, hogy vagy? –érdeklődött.
- Jól, köszi –hazudtam- és te? Sikerült hazaérni?
- Megvagyok. Igen, de nem volt sok időnk pihenni, mert rádióztunk –válaszolta. –Mit csináltál ma?
- Voltam Leinél, te tudtad, hogy Harry vele találkozott a twitcam előtt?
- A repülőn mesélte, kár, hogy nem járnak.
- Kár, de még bármi megtörténhet. Amúgy, most jut eszembe: Perrie miért volt itt? –ugrott be.
- Nem volt semmi dolga, úgyhogy elkísérte Zaynt. Eleanor is jött volna, de nem tudott.
- Pedig jó lett volna őt is megismerni.
- Majd megfogod, nyugi.
Még beszélgettünk egy ideig, de kezdett elfogni az álmosság. Próbáltam leplezni, de egy ásítás alkalmával Liam úgy döntött, hogy alvásra ítél. Szót fogadtam és aludni tértem. Megígérte, hogy mindennap beszélni fogunk.