2/9. – A puhítás

 Szóval akkor itt a következő rész ami tartalmazza a a versenyre beküldött egyik írást, amit pontosan a megjelölt (°°°°) részek között olvashattok.:) Ez egyben tartalmazza a szavazáson legtöbbet begyűjtött szemszöget is, vagyis a Louisat.:) Tervezem, hogy lesz még Harry és Patrik szemszög, mivel ők is elég sok szavazatot kaptak, azt viszont még nem tudom mikor.:)
Gratulálok a nyertes írónak, pontosabban íróknak, várnám a blog linket/keket, hogy megosszam, az oklevelet meg, majd hozom.:))

[Kincsem.:$♥]

Alig aludtam valamit az éjjel, reggel is nagyon korán felkeltem. Kimentem az konyhába, de kihalt volt minden, csoszogásomon és Liam szuszogásán kívül semmit nem hallottam. Úgy döntöttem készítek reggelit, ha már egyszer vendégül látnak, de teljesen üres volt a hűtő, a szekrények, minden. Gyorsba felkaptam valami cuccot, mikor kijöttem a szobából, Louisval futottam össze.
- Hova készülsz? –nézett végig rajtam kómás fejjel.
- Reggelit akartam csinálni, de nincs itt semmi, szóval boltba –ecseteltem.
- Várj, jövök én is –rohant be a szobájába.
Nem tudtam mást tenni, mint megvárni. Kimentem az előszobába, ott álldigáltam és közben figyeltem az alvó Liamet, még mindig ugyanolyan édesen bír, szunyókálni.
- Mit leselkedsz? –hallottam Lout.
- Csak téged vártalak –fordultam meg.
- Persze, persze –indult az ajtó felé.
A sétálás mellett döntöttünk, hisz kora reggel még senki sem volt az utcán, így rajongó veszély sem volt és legalább beszélgetni is tudtunk.
- Szóval, hogy-hogy mégis eljöttél? –húzogatta a szemöldökét.
- Mert jött Patrik is –mosolyogtam komiszan.
 

*Louis szemszög*

- Szóval az nem is volt tényező, hogy meglátogattalak? –durciztam.
- Dehogynem, tökfej –borzolta meg a hajam.
Eszembe jutott mindenegyes részlet, arról, hogy mi történt párnapja…°°°°Elegem van! Nem bírom tovább nézni, ahogy Liam szenved. Még a vak is látja, hogy szereti Jenit! Legalább is nekem teljesen egyértelmű.
A "tervem " megvan; elhozom ide Jenit. Az ötletem sikerében egyáltalán nem kételkedem, viszont lesz egy elég nagy probléma... Patrikot nem fogja otthagyni, de ha ő is jön, Paynonak semmi esélye. Ha kiküszöbölöm ezt az "apró" bökkenőt, Liamnek minden megadatik, ahhoz, hogy visszakapja szerelmét.
Szóval most úgy állunk, hogy egyenesen Magyarországra repülök. Ezt eldöntöttem, tehát meg is fogom tenni. Van két órám indulásig, egy óra alatt kiérek a reptérre és még Elel is leszek. Igaz, hogy egy kicsit, de az is valami!
-Szia! - megcsókolt, miután ajtót nyitott nekem.
-Szia, Eleanor. Figyelj, kicsim, el kell mennem két napra.
-Mi? Miért? Pedig most van egy kis időnk, hogy együtt legyünk!
-Ma elrepülök, puhítom Jenit, másnap megint, utána meg jövök is vissza hozzád. Meg kell értened, Liamnek szüksége van Jenire.
-Megértem. -sóhajtott szomorúan.
-Ne légy elkenődve, tényleg sietek, megígérem. De az biztos, hogy Jeni igenlő válasza nélkül nem megyek el onnan. Ne haragudj!
-Nem haragszom, mert igazad van. Liam így nem okés.
-Imádlak.
-Én is téged. Mikor indulsz?
-Fél óra múlva. -válaszoltam, az órámra pillantva.

***

-Louis? -összeráncolt szemöldökkel nyitott ajtót Jeni.
-Szia. Beengedsz? Köszönöm.
Bementem a házba, kikerülve Jenit, aki egy 'persze'-t motyogott, majd becsukta az ajtót.
-Itt van Patrik?-kérdeztem, miközben körül néztem.

-Nem tudok menni -rontott be Patrik. Annyira irritál ez a gyerek! A szeme, a haja, az egész teste csak a negatívumot árasztja magából. Szerintem elrontotta az egész napos jókedvem. Nem tetszik. Az, hogy Jeni ilyen hamar túllépett, mikor Liam még mindig emészti magát. Nem értem, nem is fogom. A gondolat is gáz: Liam örökké csak Jenin gondolkodik, Jeni meg leéli az életét úgy, hogy igazából Liam mellett lenne boldog. De jövök én, a vérbeli Superman és megmentem az érzéseiket.

-Mi? Miért nem? - Jeni kiakadt. Istenem, miért olyan nagy ügy, hogy ez a bájgúnár nem jön?

-A családommal kell mennem nyaralni. Azt mondták, hogy szigorúan csak család és senki más...

-Jó, akkor én sem megyek Londonba. -határozottan, mellkasa előtt összefont kezekkel reagált. 

-Sajnálom picim. -Patrik közelebb lépett hozzá és végig simított az arcán.

-Én nem. De mindegy, amúgy sem akartam menni. Semmi kedvem egy levegőt szívni Liammel.

Itt estem kétségbe és döbbentem meg. Sokkal nehezebb dolgom lesz, mint gondoltam. Akadt egy "kis" probléma, és? Megoldom! Remélem... 

Húsz percig nézhettem, ahogy "sírnak", amiért a kedves Patrikunk, nem tud jönni. Fel teszem a kérdést: Kinek fog hiányozni!?

Miután Jeni kikísérte a barátját, kérlelő tekintettel állt meg előttem.

-Louis, vigyáznál a húgomra, amíg elugrok a boltba? Sietek. 

-Persze. -bólintottam mosolyogva, majd Jeni már el is tűnt.

-Jeni! -kiabálta Nina, miközben a lépcsőn ugrált le.

-El kellett mennie, nem sokára jön. Azt mondta, hogy vigyázzak rád, szóval, szeretnél játszani valamit?

-Bújócskát! 

-Rendben. Számolok húszig, te addig bújj el!

Elbújt, megtaláltam és fordítva. Így ment ez addig, amíg nem nekem kellett elrejtőznöm. 

Tanácstalanul forgolódtam össze-vissza, hogy hova meneküljek. Egy szobába szaladtam, ahol láttam egy francia ágyat. Gondoltam bemászok alá, ami remek ötlet volt.

Miközben vártam, hogy Nina megtaláljon, a földet kémleltem és megláttam egy kinyílt könyvet. Kinyújtottam a karom, de nem értem el. Kicsit odébb másztam és ezúttal sikerült. Egy napló... mégpedig Jeni naplója.

Nem olvastam bele, csak azt a két oldalt, ahol egyébként is nyitva volt.

Kedves naplóm!

Igaz már rég nem írtam, de nem túl sok időm volt. Viszont ebben a helyzetben ki kell írnom magamból a dolgokat. Az a helyzet, hogy egyszerűen el akarom felejteni azt az időszakot amikor Liam is az életem része volt. De jött egy meghívás és a hangjából ítélve azt szeretné, hogy újra együtt legyünk. Szeretem, ez tény. Mégis azon filózom megadjam-e neki a lehetőséget vagy örlődjön még egy kicsit. Nagyon fájt az a hogy elküldött-itt úgy látszott, mintha egy kicsit hullámos lenne a papír, tehát sírt-Nagyon...ezek ellenére még mindig imádom. Ha egyet kívánhatnék az lenne, hogy meg sem történtté tegyem. Azt, hogy teljesen kitörlődjön. És ha összehozna az élet újra, akkor csak arra emlékeznénk, hogy együtt voltunk és vége lett. Az élet, persze nem ilyen egyszerű: csak fogod magad kívánsz és minden rendbe jön. Miért is lenne ilyen könnyű? Az emlékek mindig megmaradnak..ez a fájó pont. Nem lehet kiszedni az életből amit megéltél...Mi értelme annak, hogy két ember szakít és két boldog emberből két boldogtalan lesz. Miért jó ez akármelyikünknek? Miért jó ez nekem? Miért rossz? Nem tudom. Egyetlen egy dologban vagyok biztos: szeretem. Ezt pedig szívem szerint kikürtölném az egész világnak. Csomagolnék és utaznék a karjaiba, de nem teszem mert az eszem azt súgja, hogyha ő nem lépett elég hamar, akkor nekem sem kell. Ebből a feltevésből meg az következik..miért kell hozzá igazodnom? Mert az én életem körülötte forog. Tanácstalan vagyok..Ott van még egy zavaró tényező: Patrik. Őt is szeretem, de nem úgy mint Liamet. Azt nem tudom ő mennyire szeret, amiket tesz értem abból kiderül..imád. DE mi értelme annak, hogy ő szeret, én nem szeretem úgy, engem valahol szeretnek...Ahogy gondolkodom csak még jobban összezavarodok és nem akarok semmi másra gondolni csak a jelenre. Ennyi volt, nincs többé múlt, csakis jelen és jövő, ha megoldható...-itt pedig már csak az üres sorok és Jeni könnyeinek helyei voltak felfedezhetőek. A dátum tegnapi..

Én úgy tudtam! Annyira tudtam! Ha nem lennék még mindig az ágy alatt, lehet, hogy sikítozva ugrálnék, mint egy tinilány.

-Louis! Tudom, hogy ide bent vagy! -Nina hangjára összerezzentem és villám gyorsan visszaraktam oda a naplót, ahol találtam. Apró lábak közeledését hallottam, amint felém rohantak. 

-Megtaláltalak! Gyere ki az ágy alól!

-Megérkeztem! -hallatta Jeni a hangját.

Gyorsan akartam felkelni a földről, de elfelejtettem, hogy az ágy felettem van. Így fájó fejjel másztam el Jenihez, aki éppen a konyhában pakolta ki a szatyrokat. 

-Jeni, beszélhetnénk?

-Persze. Mondd!

-Mi barátok vagyunk, ugye? És a barátok őszinték egymással, nem?

-De. Mégis mire akarsz kilyukadni?

Az ajtófélfának dőltem, keresztbe font karokkal.

-Azt mondtad, hogy nem akarsz Liammel lenni. Ez hazugság. 

-Ezt mégis honnan veszed?

-Sehonnan, csak beszélgetni akarok és ezt a témát választottam. Na, szóval ez hazugság, igaz? 

-Nem, nem az!

-Oké te tudod. Akkor ezt pihentessük egy kicsit. Összegezzük! Nem szereted Liamet, nem érzel iránta semmit. Akkor miért nem jössz Londonba? Hiszen a barátnőd rád vár! Ha tényleg úgy érzel, ahogy mondtad, ne törődj vele! Visszavárunk. 

-De én eldöntöttem, hogy nem megyek! Kész! Egyébként meg hogy kerültél ide?

-Repültem és jössz. Kérlek!

-De nem bírnám...-pakolt tovább.

-Aha! Tudtam! Hidd el, hogy bírnád! Kérlek! Ha nem érzed jól magad, haza jöhetsz, csak adj egy esélyt!

-Ha oda megyek esélyt adok és szépen félreérti és mivel Patrik sem jön, még rosszabb lenne. Persze vágyom arra, hogy mindegyikőtöket átöleljem, de.. -nem hagytam hogy végigmondja.

-Istenem, már megint Patrik! Mintha nem Liamet szeretnéd jobban! -kiszakadt belőlem, pedig nem akartam- Vagyis.. gondolom őt szereted jobban, mert.. -motyogtam. Próbáltam menteni a menthetőt. A sápadt arcát látva gondolom rájött, hogy nem csak kitaláltam. Elrohant a szobája irányába. Hogy lehetsz ilyen hülye! Csapkodtam a fejem az ajtófélfának. Gyerünk! Segítened kell rajta! Megyek és megpróbálom rendbe hozni...

Utána siettem, a szobája küszöbénél megálltam. Jeni az ágyán ült, kezében a kis könyvecskével és sírt. 

-Jeni, sajnálom! -leültem mellé- Én csak... elbújtam és ott volt és én csak...

-Semmi gond. Végül is csak megtudtad az igazat. 

-De tényleg nem volt szándékos.. -ültem le mellé.

-Mondtam már, nem baj. Most már érted, hogy miért nem akarok menni? Egyébként Patrik majd csatlakozik hozzánk. Felhívott, amikor a boltban voltam.

-Fu, komolyan hanyagold már azt a fiút! Paynoval lennél igazán boldog! Őt érdemled, aki tiszta szívével szeret! Csak azért, mert akkor fájt neki, igazán nem azt jelenti, hogy nem érdekled!

-Tudom.

-Akkor mi ezen a nehéz? Elmagyarázod neki mi a helyzet és eljössz hozzánk nyárra.

-Ez nem ilyen egyszerű! 

-De, ilyen egyszerű! -ordítottam. Teljesen kiakadtam. Mi lehet annyira nehéz ebben!? Nem értem.

Mély levegőt vettem, lenyugtatva ezzel magam- Sajnálom, hogy kiabáltam veled, csak fogalmad sincs milyen rossz így látni Liamet. 

-Neked meg, fogalmad sincs arról milyen rossz volt feldolgozni azt, hogy elküldött! Még mindig az utolsó szavai csengenek a fülemben! Fájna visszamenni!- ordított -Most menj! Nem akarlak látni!

*Másnap*

Nos... a tegnapi nap... azt hittem, hogy minden el van veszve. Ma délelőtt még puhítottam és -nem tudom, hogy azért-e mert idegesíthettem- azt mondta, hogy 'Talán..' 

Jelenleg a repülőn ülök, vigyorogva. Alig várom, hogy elmondhassam a többieknek.°°°°
És most itt van Jeni is, sikerült a hadművelet.