2/10.- "Sosem fogod úgy szeretni ahogy én szeretem..."

Magyarázattal tartoznék, viszont mentegetőzni nem akarok. Tény, hogy marha régen volt rész, és nagyon sajnálom is. Nem akarlak titeket untatni az okkal, úgyis csak az érdekel, hogy hoztam részt.:) Szóval irány olvasni, és tényleg SAJNÁLOM!♥

*Patrik szemszög*

Mikor felkeltem nem feküdt mellettem senki, gondoltam Jeni megint korán felébredt. A reggeli rutinok után a konyha felé vettem az irányt, senkit sem találtam, leültem a kanapéra, amiről már elvolt pakolva az ágynemű, ezek szerint már Liam is ébren van. Kockulni kezdem a telefonom, pillanatok múlva megjelent Liam is.
- Nem akarsz arrébb menni? –vetette oda flegmán.
A kanapé szélére csúsztam.
- Még –huppant le mellém.
- Jobban nem tudok –válaszoltam.
- Úgy gondoltam, hogy el innen, messze Londontól.
- Ha el mennék, Jeni akkor is az enyém maradna –közöltem az egyértelműt.
- Igen a te barátnőd, de a szíve még mindig az enyém –vigyorodott el.
- Csak szeretnéd, de még ha netalán így is lenne, akkor sem menne vissza hozzád.
- Már miért ne jönne?
- Végül is csak hónapokat szenvedett miattad…
Erre már nem mondott semmit, nem tudott mit mondani, aztán mégis kinyögött valamit:
- Sosem fogod úgy szeretni ahogy én szeretem és sosem fogod tudni megadni neki azt amit én! –morogta, rám sem nézve, maga elé meredve.
Gondolkoztam valami frappáns válaszon, miközben összehúzott szemekkel méregettem, ekkor érkezett meg Jeni és Louis, nevetve. Egészpontosan addig nevettek míg be nem léptek a feszültéggel teli előszobába.
- Ööö, sziasztok –nézett körbe Jeni, kicsit rémült volt a tekintete.
Louis is hasonlóan üdvözölt minket.
- Sziasztok –mondtuk egyszerre Liammel, érdekesen hangzott kettőnk ideges, feszült hangja együtt.
Oda sétáltam barátnőmhöz, megcsókoltam, elmondhatatlan érzés volt Liam dühös, féltékeny fejét látni.
- Merre jártatok? –érdeklődtem a konyhába menet.
- Vettünk valami reggelit, gondoltam meglepem őket, ha már egyszer elviselnek 3 hónapig.
- Segítek –álltam a pult mellé.
- Héj –szólt rá Jeni a hűtőbe bepakoló Louisra, aki ettől megrezzent és kiestek a zöldségek a kezéből.
- Mi az? –szedegette a paradicsomokat.
- MI csináljuk a reggelit, ne pakolgass!
- Én csak…
- Nem! –szólt rá, amitől ismét eldobta ami kezében volt.
- Jól van, jól van –sietett ki a konyhából.
- És Liam –nézett az ajtóban álló srácra- te is, hess!
Ő is lelépett.
- Oké, akkor én sütök palacsintát, te meg tojást főzöl. Oké? –tette elém a tojásokat.
- Rendben –mosolyogtam rá.
  Most is ügyetlen volt, mint mindig, de éppen ezt szeretem benne, meg persze mindent… Ahogyan nevet, sír, hogyha szomorú, ha boldog, mindenhogy. Hisz sírva, szomorúan szerettem belé és csak ezek után láttam tényleg boldogan nevetni. Mikor megismertem teljesen maga alatt volt…
A suli elé érve Virág egy nagyon szép barátnőjével beszélgetett.
- Sziasztok –léptem oda hozzájuk.
- Na végre itt vagy –boxolt vállba kishúgom.
- Szia –mosolyodott el Jeni.
De csak szája mosolygott, tekintette üres, átfagyott volt, szemei vörösek és enyhén duzzadtak, az álmosoly mögött is látszott a fájdalom, és ez érdekessé tette őt.
- Jen, ő a bátyám, Patrik. Patrik, ő a barátnőm Jeni –mutatott be minket Virág.
Nagyon kíváncsivá tett ez a lány, hogy mi fájhat neki ennyire.
Onnantól kezdve egyre sűrűbben mentem el a húgom elé, és mindig beszéltem Jenivel, még ha csak pár szót is, de beszéltünk. Aztán többször összefutottunk az utcán, egyre jobban megismertük egymást. Készítenie kellett egy interjút angolul és engem kért meg, hogy legyek az alany, természetesen vállaltam. Beültünk egy hangulatos kis kávézóba, közben ismerkedtünk, nevettünk, persze az ő részéről még mindig nem volt őszinte. A rádióból halkan szólt a zene, minden jó volt egészen addig, míg nem egy One Direction szám ment. Jeni először beleharapott a szájába, majd egyre sűrűbben pislogott és a lámpába nézett, de ez sem akadályozta meg az előtörő sírást. Kirohant, utána mentem. Egy padon ült előre hajolva, térdein támaszkodott és a tenyerébe zokogott. Leültem mellé, próbáltam vigasztalni, de inkább csak vártam, hogy lenyugodjon és mikor ez megtörtént mindent elmesélt, elejétől a végéig.
  Nem bírtam nézni, hogy már az 5. palacsinta landol a földön.
- Nézd –vettem át a serpenyőt és feldobtam a tésztát- ennyi az egész.
- De nekem nem megy –durcázott.
- Ennyi baj legyen, majd én megcsinálom a palacsintákat.
- Köszönöm –pattant a tojások mellé.
Annyira belemerültem a palacsinta elkészítésébe, hogy észre se vettem, hogy eltűnt, egészen addig míg vissza nem tért.
- Nézd mit találtam –pörgött egyet a virágos kötényében- Jól áll? –nézegette magát.
- Minek ez neked?
- Hogy ne legyen koszos a ruhám. Na milyen? –lépett közelebb.
- Nem rossz, de fölösleges tojásfőzéshez.
- Akkor leveszem –fordult meg.
- Ne –kaptam el a karját és magamhoz húztam- csodás vagy benne.
Megcsókoltam, és ez eszembe juttatta az első csókunkat.
- Most ez, vagy ez? –tolt az arcomba két ruhát.
- Legyen a fekete.
Percekre eltűnt a próbafülkébe, majd kijött az általam választott ruhában. Káprázatosan mutatott.
- Na, milyen? –forgott.
- Gyönyörű vagy –csúszott ki.
Meglepődött és majdnem elesett forgás közben.
- Túl nagy benne a hasam –közelebb ment a tükörhöz.
- Milyen hasad? –léptem mellé.
- Szerinted jól áll? –simítgatta magán a ruhát.
- Csodálatosan nézel ki.
Felém fordult, felnézett rám, én pedig kaptam az alkalmon, és megcsókoltam. Viszonozta. Szóval így történt meg az első csókunk.
- Kész a palacsintám? –hallottam Niall hangját.
- Baszki! –dobtam el ijedtemben a serpenyőt.
- Bocsi –vette fel.
Mindenki örült a reggelinek. A kaja végeztével átbeszélgettük és lustultuk a napot. Egyre jobban megismertem mindenkit, már nem voltak olyan távolságtartóak, mint eleinte, kivéve egyetlen személyt.
Kicsit beborult az ég, úgy tűnt elég nagy viharnak nézünk elébe.
- Skacok! –ugrott Leila a kanapéra –Tudjátok mit hagyunk ki? –nézett körbe.
Fogalmunk sem volt, hogy mire gondolhat.
- Ne mondjátok, hogy nem tudjátok, pedig alapdolog. Szóval… kimaradt az „Üdvözlünk Jen és Patrik” party. Tehát ma elmegyünk bulizni, valaki ellenvetés? Oké, senki! –vágta rá a választ saját kérdésére.
Szóval megünnepeljük, hogy eljöttünk, pontosabban azt, hogy Jeni itt van, én meg csak kíséret lennék.
Figyeltem, ahogy Jeni készülődik, miközben zuhogni kezdett az eső ugyanúgy fülledt maradt.
- Jesszus, de meleg van –mondta Jeni, miközben futkosott a kidobált ruhakupacok között.
- Nyitok ablakot –jeleztem.
- Köszi –dobta a sarokba az egyik felsőjét.

*Harry szemszög*

- Jézusom, fogalmam sincs mit vegyek fel –hisztizett Leila.
- Szerintem…
- De nem, ez sem jó –gyűrt össze egy felsőt, nem is figyelve rám.
- Kicsim, figyelj –léptem közelebb.
- Ez meg már szakad szét –meredt egy ruhára.
Elegem lett. Csuklón ragadtam és kivonszoltam a szobából.
- Harry, mit csinálsz? Engedj el! Hova megyünk? Harold, engedd el a karom –nyavajgott barátnőm.
A kocsihoz érve eleresztettem.
- Na végre. Hova akarsz pont most menni? –nézett rám.
- Szállj be!
Egész úton nem szóltam semmit, annak ellenére sem, hogy Lei végig faggatott és nem hagyott békén.
- Mit keresünk itt? –nézett körbe a bevásárlóközpontban.
- Úgy tűnt nem tudsz mit felvenni, hát elhoztalak ruhát venni.
- Komoly? –bambult a szemembe.
- Komoly –nevettem fel.
Kerestünk egy szimpatikus üzletet, ahol Leila rengeteg ruhát felpróbált, de elmondása szerint „ezekben undorítóan néz ki,” miközben mindegyik ruha mesésen mutatott rajta.
- Uuh –hallottam hangját az öltözőfülkéből- ez nagyon tetszik, imádoooom –pörgött benne.
- Csodálatos vagy! –jelentettem ki.
- Mindre ezt mondtad.
- Mivel így is gondoltam.
- Hát oké –vigyorgott- viszont ez tényleg nagyon, nagyon tetszik. Hol az ára? –botlott el majdnem a címkét keresve- huh, megvan. Najó, ez tuti, hogy marad, nincs ennyi pénzem ruhára.
- Majd én megveszem.
- Biztosan nem.
- De igen!
- Harold Edward Styles, nem azért jöttem ki Londonba, hogy eltartassam magam a barátommal, képes vagyok egyedül is megoldani –kelt ki kicsit magából.
- Leila…
- Cssss –fojtotta belém a szót.
- De ki…
- Mondom cssss.
Na szép. Befogtam a száját.
- És, ha esetleg kapnál mellé még valamit?
Összehúzta a szemöldökét, nem értette, mire megcsókoltam.
- Most már megvehetem azt a ruhát? –merültem el tekintetében.
- Ha kapok még egyet az előbbiből –pirult el.
Eleget tettem a kérésének.