2/8. – Üdv ismét London!

Na meg is hoztam a részt.:)
Sorry, de most nem lesz kép, hosszú lenne kifejteni miért.:) És bocsi, hogy a nem megszokott betűtípusért.:)

Kilépett a reptérről, bőrén megcsillant a gyér, ám, de annál bódítóbb londoni napsütés, az enyhe szél játszott barna tincseivel és beszívta az ottani, általa oly rég érzékelt levegőt. A természeten kívül más érezés is átjárta, valami furcsa, szokatlan érzés, úgy érezte mintha most lenne otthon, mintha most tért volna igazán haza, aztán ezt az érzést felváltotta az izgalom. Annak ellenére, hogy 2 nappal ezelőtt semmiképp sem akart jönni, most mégis izgatottan várja, hogy meglephesse réglátott barátait.
- Patrik! –kiáltott Jeni, barátját keresve, egészen addig, míg megpillantotta egy taxi mellett állva, bőröndöket pakolva.
A lány izgatottan ugrált ülésén, mikor már csak egy sarok választotta el a háztól, amelyet 9 hónapja könnyek közepette elhagyott. Gördült egy utolsót az autó kereke és ezzel egyszerre kicsapódott az ajtaja. A barátaitól hónapokig elzárt lány szélsebesen rohant a ház felé, de visszakellett fordulnia, mert a kulcsa –ami még mindig meg volt- a taxiban lapuló táska mélyén bujdosott. Pillanatok alatt visszarohant érte és már ismét az ajtóban állt. Percekig tartott, míg sikerült kinyitnia a bejárati ajtót, annyira remegett. Óvatosan, lábujjhegyen belopódzott egészen a nappaliig, ami üres volt. Meglepődve állt a helyiség közepén, tanulmányozva annak apró változásait. Eközben legjobb barátnője és annak barátja hazaérkeztek a vásárlásból, Leila amint észrevette a pakolászó Patrikot és a nyitva hagyott bejáratot, rohanni kezdett.
- Jeni –kiáltotta barátnője után kutatva.
Egymásra néztek, majd könnyezve összeborultak, a zajra mindenki kijött szobájából.

*Jeni szemszög*

Nem tartott sokáig ez az érzelgős pillanat. Patrik, Harry segítségével bepakolták a cuccunkat és Hazza egyből ránk vetette magát, a többiek is követték példáját. Amikor már vagy a negyedik ember ugrott ránk, nem bírtuk és a földre rogytunk, ezután már nem egy ölelkezős csoport voltunk hanem egy kisebb ember-kupac. Csak Liam és Patrik nem csatlakozott, ők mosolyogva néztek minket oldalról, persze tartva egymástól a tisztes távolságot.
- Skacoook! Úgy hiányoztatok –mondtam a kupac aljáról.
Mikor már Leiel kezdtünk megfulladni és apróra nyomódni, lemásztak a többiek. Aztán mindenkivel ölelkeztem egy sort, már csak Liam maradt hátra, a történtek és Patrik jelenléte ellenére is úgy éreztem megkell ölelnem, bunkóság lett volna, ha nem teszem, meg… Akármennyire nem akarom, hogy így legyen, de legbelül nagyon hiányzott.
Magához húzott, átölelt és a fülembe súgta: „Végre”
Nem tudtam mire vélni.
Elváltunk egymástól és bemutattam a barátomat is, normálisabban fogadták, mint amire számítottam, kivéve egy embert. Kezet fogtak Liammel, az egész szobában érezni lehetett a feszültséget a szemük pedig hatalmas szikrákat szórt a másikra.
- Úgy hiányoztál hugicám! –kapott fel Louis és megpörgetett.
Manővere közben felcsúszott pólóm ujja a kötésről.
- Jézusom, veled meg mi történt? –kerekedett el Perrie szeme.
- Csak egy kis baleset –húztam rá a fölsőm.
- Baleset –hallottam Liam gúnyos, halk megjegyzését.
- Nem vészes, nyugalom –mondtam, látva a többiek ijedt tekintetét.
Rengeteget röhögtünk a megérkezésünket követően, egy embert kivéve mindenki szimpatizál Patrikkal, bár kicsit látszott rajtuk, hogy sosem fogják teljesen elfogadni, végül is érthető. Kezdett besötétedni én pedig fáradni.
- Na jó skacok aludni kéne –tápászkodtam fel a kanapéról, nyújtózkodtam egyet és automatikusan elindultam Liam szobája felé.
- Hova indulsz? –kérdezte Zayn.
Mindenki engem nézett és elég érdekes fejet vágtak.
- Öhm –néztem körbe vörös fejjel- csak wc-re.
- Az még mindig erre van –mutatott az ellenkező irányba, mint ahol álltam.
Égő fejjel elindultam a slozi irányába, visszaérkezésemet követően jött a nagy kérdés Niall szájából:
- És hol fogtok aludni?
Tényleg fogalmunk sem volt mit kezdjünk, mert a csajok mostanság mindig itt alszanak, szóval Liamen kívül mindenkinek akad partnere. Mi vállaltuk volna a kanapét is, de a többiek nem mentek bele, végül is vendégek vagyunk.
- Hát akkor, majd mi alszunk itt kint Harryvel –mondta mosolyogva Lei.
Harry bólogatott, majd kicsit késve, de leesett neki.
- Hogy mi? –fordult felé.
- Majd én kijövök a kanapéra –szólalt meg Liam.
Meglepődtem.
- Biztos? –néztem rá.
- Persze, nyugodtan aludjatok a szobámban –eresztett el nagyon édes mosolyt.
- Köszönjük –hálálkodtunk egyszerre Patrikkal.
Beágyaztunk, bepakoltunk a szobába és végre mehettünk aludni, fárasztó egy nap volt. Viszont akármennyire is hulla voltam, nem jött álom a szememre, persze barátom már 10 perc után benyomta a szunyát. Halkan kiosontam, hogy igyak valamit, kezdtem kiszáradni. Még ment az előszobai tv, de nem hallottam mocorgást, Liam is bealudt, vagyis reméltem, hogy bealudt. Töltöttem egy pohár ásványvizet és a pohár társaságában leültem a pultra, nagyon hiányzott minden, egész London és most annyira jó, hogy ismét itt vagyok. Nem tudom mióta ülhettem ott csöndben, szinte mozdulatlanul, mikor valaki leült mellém.
- Kimegy az összes buborék.
- Nem baj, úgyis túl szénsavas volt –néztem Liamre, majd belekortyoltam a vizembe.
- Nem tudsz aludni? –érdeklődött.
- De, csak megszomjaztam –füllentettem.
- Akkor miért ülsz itt nagyjából másfél órája? –ráncolta homlokát.
- Nagyon szomjas voltam –köröztem ujjammal a pohár peremén, sajnos pont a fáslis kezemmel.
- Mi az, már nem tetszik? –nézte a kötést.
- Még mindig csak baleset volt –emlékeztettem.
- Ja igen, persze.
- Ne perszézz itt nekem –förmedtem rá, leszedtem a kötést és az arcába nyomtam a csuklóm.
- Miért vágdostad magad? –pislogott ijedten.
- Nem vágdostam, hányszor mondjam, hogy csak baleset? Egyszerűen megcsúszott a kés a kezemben.
- Pont a tetkóra –bökte ki flegmán.
- Jó, higgy amit akarsz –álltam fel és visszaindultam a szobába.
A kezem után kapott és magához húzott, pár centire volt az arcunk egymástól, pármásodpercig elkalandoztunk a másik szemében.
Visszaültem a székre és elfeküdtem a pulton.
- Minden rendben?
- Persze, csak ez a szörnyű szomjúság –mormogtam.
- Hát persze –kuncogott- le kéne feküdnöd.
- Kéne –ismételtem.
Nem láttam semmit, de hallottam, hogy mocorog és, hogy megcsikordul a szék a padlón.
- Hová mész? –emeltem fel a fejem.
- Csak nem akarlak zavarni.
- Nem zavarsz.
Visszaült. Végighúztam a karom a pult tetején, a fásli nélkül eszméletlenül fájt, felszisszentem.
- Add ide, bekötöm –nyúlt a karomért.
Félve, de hagytam, hogy megcsinálja.
- Nem túl szoros? –forgatta a csuklóm.
- Egyáltalán nem, köszönöm. De azt hiszem aludnom kéne –álltam- szóval én mentem, aludj jól.
- Szép álmokat.
Elindultam a szoba, a fordulónál pedig egy kisebb szívrohamot kaptam.
- Eleanor, a fenébe is, szívbajt kaptam.
- A rossz lelkiismeret teszi –fonta össze maga előtt karjait.
- Mire gondolsz?
Köhintett egyet.
- Mióta álltál itt? –rágcsáltam a számat.
- A lényeget láttam.
- Nem történt semmi, beszélgettünk.
- Vettem észre.
- Tényleg –bólintottam.
Megszorította a 2 vállam.
- Jeni! Jobban izzott köztetek a levegő, mint mikor együttvoltatok!
- Milyen levegő? –löktem le kezeit- Már túl vagyok rajta, rég és Patrikkal járok.
- Nem mindegy, hogy kit szeretsz és kivel jársz.
- Patrik a barátom és őt szeretem.
- Jól van, hazudj csak, még magadnak is, de ott bent –bökött a szívem felé- tudod, hogy mi az igazság.
Megöleltem. Igaza volt.