2.évad/1.rész - Fájó múlt

A nappaliban ültem tetőtől talpig felöltözve és türelmetlenül várakozva egészen addig, míg egy hangos dudálást nem hallottam. Felpattantam a kanapéról és kiszáguldottam a házból egyenesen barátom karjaiba. Nagyon jó érzés volt újra a karjaiban lenni, hisz már lassan egy hónapja nem találkoztunk.
- Hiányoztál –néztem fel rá.
- Te is hiányoztál, nagyon –csókolt meg- de most már itt vagyok.
- Tudom és ennek nagyon örülök –szorítottam az ölelésemen- te levágattad a hajad? –borzoltam meg a párcentivel rövidebb barna tincseket.
- Csak egy picit –nézett hosszasan a szemembe és én majdnem elájultam attól a gyönyörű szempártól.
- Huu –ráztam meg a fejem.
- Mi az? –nevetett.
- Semmi, semmi –szabadkoztam.
- Te tudod –vigyorgott- merre menjünk? –kérdezte beszállva a kocsiba.
- Fagyizzunk –csillant fel a szemem.
- Oké –indította el az autót.
Az úton rengeteget beszélgettünk, meséltünk egymásnak és nevettünk. Épp fulladoztam a nevetéstől amikor elkezdett rezegni a telóm és előkaptam. Jött egy üzenetem a Facebookon, Leila írt, hogy muszáj lesz beszélnünk, majd este hív. Nem tudtam mire vélni, de gondoltam, hogy este majd úgyis megtudom. Kiléptem az üzenetekből és a Kezdőlapon egy képen akadt meg a szemem. Liam volt rajta, mosolygott. Ismertem ezt a mosolyt, ez akkor volt az arcán mikor boldog volt. Szóval most is boldog. Nélkülem. Felnéztem a mellettem vezető barátomra, akit szerettem. Lehet, hogy Liam boldog, de a fenébe is, én is az vagyok. Elmondhatatlanul, leírhatatlanul, kifejezhetetlenül boldog, hisz itthon vagyok a családommal, a barátaimmal és nem utolsó sorban a pasimmal, aki szeret.
- Mi az? –fordult felém Patrik.
- Csak annyi, hogy szeretlek.
- Tudom –mosolyodott el.
- Á, Oppa Gangam Style –kiáltottam fel mikor a rádióban megszólalt Psy slágere.
- Csak ezt ne –sóhajtott, de már késő volt.
Végig üvöltöttem a dalt, persze a szövegnek azt a részét, amit tudtam, értettem. Patrik nagy szerencséjére nem tartott örökké a dal.
- Még mindig szörnyű ez a szám és a hangod sem javult, egy cseppet sem –mondta gonoszul.
- He, kabbe! –öltöttem rá nyelvet.
- És akkor most következzen a One Direction új slág… -kezdte a műsorvezető, de barátom egyből átkapcsolt.
- Na, kapcsold vissza, kíváncsi vagyok –szóltam rá.
- De…
- Már nem zavar, nyugodj meg –kértem.
Visszakapcsolt és némán hallgattuk végig a srácok új számát. Meglehet hazudtam, mikor azt mondtam, hogy már nem zavar, ugyanúgy éreztem belül azt a szúró fájdalmat, azt a kitölthetetlen űrt. Sűrűn pislogva bámultam ki az ablakon, nehogy elsírjam magam, tudom, hogy Patriknak mennyire rosszul esik, ha Liamre gondolok. De nem bírtam megállni, annyi emlék, jó és rossz egyaránt, annyi minden. Legördült egy könnycsepp.
”És én még megakartam bocsátani, hülye voltam” –csengtek fülemben fájdalmas szavai.
”Liam várj, ez az én hibám, Jeni nem csinált semmit” –szólalt meg belül Niall is, utolsó londoni napomon.
Hiábavaló volt minden szó, bárki mondhatott bármit, tehettem bármit, nem bocsátott meg.
 Fejem az üvegnek támasztottam és hagytam, hogy elárasszon a fájdalom, bármennyire is jól tudtam, hogy ezzel fájdalmat okozok Patriknak.
- Kicsim –simogatta meg a hátam, miközben letért az útról- minden rendben?
- Persze, csak tudod… Eszembe jutottak a srácok, London és Leila, már nagyon hiányzik –hazudtam hamis mosollyal az arcomon, közben könnyeimet törölgettem.
- Igen, Leila –sóhajtott, tudta, hogy nem mondok igazat.
Nagyon is jól tudta miért sírok, pontosabban ki miatt.
- Sajnálom. Tudod, hogy szeretlek, csak, csak… Én csak… Nem tudom megmagyarázni…
- Tudom és nem is kell megmagyaráznod. Nem haragszom, csak nem értem.
- Mit? –néztem fel rá.
- Hogy miért nem volt elég 9 hónap, hogy túl legyél rajt.
- Én túl vagyok rajta, csak az emlékeken nem.
- Hát persze –bólintott.
- Nagyon sajnálom –öleltem szorosan.
Barátom válla fölött a semmibe meredtem, vagyis csak meredtem volna, mivel pontosan szembe velem volt egy park. A PARK! Liammel való első randink helyszíne. Végleg eltört a mécses, zokogni kezdtem. Eltoltam Patrikot, ölembe húztam a táskám és kiszálltam a kocsiból, hazaindultam.
- Jeni –próbált követni barátom.
- Kérlek, egyedül akarok maradni. Hihetetlenül sajnálom –mondtam meg sem fordulva, nem akartam látni az arcáról tükröződő fájdalmat.
Hogy lehet az, hogy hónapok múltán is képes vagyok így kiborulni? Hogy miatta változik meg a hangulatom egyik percről a másikra? Hogy vagyok képes megbántani azt, akit szeretek?
Elővettem a mobilom, azt a mobilom, amit Liamtől kaptam. Megnyitottam a lejátszót és lepörgettem, véletlenszerűen elindult egy szám, ami a Coming Home volt. Még egy könnycsepp. Rengeteget hallgattam ezt a számot, még tavaly szeptemberben és persze sokat sírtam rajta. Bár itthon voltam a családommal, barátaimmal és mégsem éreztem azt, hogy hazaérkeztem. Az a nyár után az én otthon már London volt, annak az 5 srácnak a háza. Most is hallgattam a számot és tudtam, hogy még mindig nem érzem teljesen otthon magam. Mert hát, tény, hogy a mindennél jobban imádott családommal élek és van egy tökéletes pasim, ezenkívül rengeteg barátom, mégsem teljes az életem. A második családom Angliában, a legfontosabb barátaim szintén, és habár a mostani barátom itt van, életem első nagy szerelmét sosem fogom elfelejteni. Ezzel csak egy hatalmas gond van; hogy Patrik mindezt nagyon is jól tudja. Tudja, hogy még mindig szeretem Liamet és, hogy sosem fogom őt annyira szeretni, mint exbarátomat a legrosszabb pillanatokban. De ő mindezek ellenére mégis szeret, mellettem áll és segít túl lenni rajta. És én is szeretem őt, hiszen neki köszönhetem, hogy már nem abból áll mindenegyes napom, hogy a szobám sötétjében bőgök. Emlékszem ő volt az, aki habár csak akkor ismert meg, mégis próbált segíteni felejteni, mikor Leila itt hagyott. Persze megértem és egyáltalán nem haragszom rá,  nagyon szerelmes Harrybe, mégis bennem van, hogy kiköltözött mikor a legnagyobb szükségem volt rá.
Megérkeztem a házunkhoz. Senki nem volt otthon, Nina suliban, anyuék dolgoztak. Élvezve a végzősöknek kijáró szabad hetet, -míg mások suliban ülnek- huppantam a kanapéra, Niall ugrott az ölembe.
- Hát szia –simogattam meg kutyusunk édes, kis fejét.
Benyomtam a tvt, kapcsolgattam párat, de meguntam. Nem tudtam mit kezdeni magammal, így kitakarítottam az egész házat, majd mikor már ezzel is végeztem lehuppantam az ágyamra és a plafont bámultam. Forgolódni kezdtem és a falakat nézegettem, hiányoztak a posztereim, de imádtam az új színeket. Hatalmas dühöt, csalódottságot és fájdalmat éreztem a szakítás első hónapjaiban és ezt a posztereim bánták. Egyik nap már nem bírtam nézni, hogy rám vigyorognak a srácok és letépkedtem őket a falról, minden egyes képpel együtt. Szükségem volt a változásra is, így a falak most már a kedvenc színemben pompáznak, az egész szobám mentol zöld. A hajam sem úszta meg a festetést, mondjuk csak egy-két neonzöld tinccsel gazdagítottam fejem színskáláját, mégis jobban éreztem magam tőle. Telefonom üzenetjelző hangja szakított meg az agyalásban.
”Videochat csajszi ” – írta Leila.
Felcsaptam a laptopom tetejét és már videózásba is kezdtem Leiel.
- Mizu? –vigyorgott a kamerába.
- Megvagyok, Patrik ma jött végre vissza.
- És, hogy-hogy nem vele vagy? –húzta fel a szemöldökét.
- Hosszú történet –súhajtottam.
- Gondolom megint elsírtad magad, ugyanazért mint mindig. És most a: vagy kidobott, b: te dobtad őt, c: összevesztetek, d: passz.
- Jól gondolod és csak annyi, hogy hazajöttem.
- De tedd már túl magad Liamen az Isten szerelmére. Van egy nagyon szexi pasid, aki
- Hé –hallottam Harry hangját.
- Aki szeret téged –fejezte be barátnőm.
- Neked csak én lehetek szexi –mászott be a képbe Hazza- cső Jen –vigyorgott rám.
- Harry –bólintottam- Na miről is akartál beszélni?
- Uh, tényleg. Tudod, izé, most kezdődik a nyár meg minden. És nagyon hiányzol meg ilyenek és van egy nagy hírem.
- Hazajössz a nyárra? –csillant fel a szemem
- Dehogyis –nevetett- te jössz ki Angliába.
- Hogy mi? –döbbentem le.
- Jól hallottad. Mindannyiunknak nagyon hiányzol és örülnénk neki, ha kijönnél.
- De Liam.
- Nincs, de Liam kisasszony –vetődött be Niall is a képbe- kibírtok egy légtérben 3 hónapot.
- És ha mégsem? –kérdeztem.
- Mi az, hogy ha mégsem? –kiáltott Zayn.
- Jeni, tényleg hiányzol –szólalt meg Eleanor.
Lassan annyian kezdtek ek egyszerre beszélni, hogy egy árva szót sem hallottam. Viszont azt sikerült leszűrnöm, hogy mindenki ott van, Louis, Perrie és Claire is mondott pár szót. Vagyishogy majdnem mindenki, az Ő hangját nem hallottam.
- Srácok nyugi van –kiáltottam a kamerába hajolva- most komolyan mind ott vagytok?
- Persze, nézd –emelte fel Lei a kamerát és körbeforgatta.
Zayn Perrie vállán pihentette a fejét és rám mosolygott. Claire Niall mellett foglalt helyet , Louis és El vadul integetek az egyik fotelről, és mellettük ott ült Liam. A telefonját nyomkodta mindaddig, míg valaki halkan a nevét mondta és El oldalba bökte, ekkor felnézett, egyenesen a kamerába, majd elmosolyodott. Leila elkapta a laptopot, amiért abban a pillanatban mérhetetlenül dühös voltam. Hónapok óta csak képeken néztem meg néha, hogy mi van vele, eszméletlen érzés volt újra így látni őt.
- Csukd be a szád –suttogta Harry.
Megráztam a fejem és pislogtam párat. Szóval végig ott ült, mindent hallott és végig nevetett, vagy nem is érdekelte az egész.
- A nyáltócsát is mosd fel –kiáltotta Niall.
- Niall! –szóltam rá és vágtam rá valami hülye fejet.
”Egyébként mindent hallott?” –írtam le a chat részbe.
Harry hangosan elismételte a kérdésem, majd bólogatva mondta:
- Igen, mindent hallott.
Az én fejem pedig már rák vörös volt.
- Nézd, mind a kettő milyen vörös lett –vihogott Niall, amitől még jobban elpirultam.
Valaki kopogott az ajtómon és Patrik lépett be.