2/3. - Ajándék

Skacok! Ez egy igen rövid rész lett, mivel a hétvégén nem volt időm írni, és csak ennyit tudtam összehozni. Mivel megígértem, hogy minden hétvégén hozok részt, úgy döntöttem, hogy ma lesz ez a rövidke és a héten hozok még egyet!:) Remélem ne bánjátok!♥

*Jeni szemszög*

- Sajnálom -csuktam le a laptopom.
- Nem kell –mosolygott Patrik.
- De igenis, bocsi, hogy a srácok így viselkedtek.
- Megértem.
- És sajnálom, ahogy én viselkedtem délután –hajtottam le a fejem.
- Semmi gond kicsim, teljesen megértem.
- Tudtad, hogy szeretlek? –öleltem át.
- Persze, hogy tudtam –kitűrt egy tincset az arcomból és hosszan megcsókolt, majd keze a derekamra tévedt.
Csikizni kezdett.
- Neee, nagyon jól tudod, hogy utálom –visítottam.
- Persze, hogy tudom –vigyorgott pimaszul.
Ahogy rugdosódtam szépen, lassan mindent sikerült lelöknöm az ágyról, kivéve Patrikot.
- Na már, hagyd abba, kérlek –könyörögtem.
- Mit kapok? –fogta le a kezem.
- Semmit?!
- Nem tetszik ez az alku.
- Oké, ha elengedsz megmutatom mit kapsz –próbálkoztam.
- Elfogsz menekülni? –engedett a szorításon.
- Meglátod –öltöttem nyelvet rá.
- Legyen –engedett el, leült mellém és megtámaszkodott karjain.
- Szóval megcsikiztél? –másztam az ölébe.
- Így történt –vigyorgott.
- Oké, ezt visszakapod –súgtam és csókot nyomtam a füle mögé, megborzongott.
Lassan haladtam, végig az egész nyakán, az állán, arca minden egyes pontján, kerülve a száját.
- Jeni! –szólt rám.
- Igen? –leheltem vállába.
- Elég lesz.
- Szóval nem bírod, mi?
- Őszintén? Nem! –jelentette ki és megcsókolt.
Magára húzott, szorosan mellkasához nyomott, hosszan csókolt.
- Szeretlek –súgta csókunkba.
- Én is, nagyon.
Csörögni kezdett egy telefon, ami nem az enyém volt.
- Oh, basszus –halászta elő Patrik a mobilját –Csá. Most? De most nem jó! Dev, értsd meg, hogy nem jó és nem életbevágó, hogy kajás vagy. Hogy a tv-met, te normális vagy? Jó, nem sokára ott vagyok –beszélt a telefonnak, aztán letette.
- Na mi van? –kérdeztem.
- Dev elcseszte a tv-m, próbálta megcsinálni, erre lelökte, ja és kajás, szóval mennem kéne. Az a szerencsétlen –szidta lakótársát.
- Az úgy ügyes, add át gratulációmat.
- Basszus, nem akarlak itt hagyni –mászott le az ágyról.
- Én se akarom, hogy elmenj, de úgy nézem másnak nagyobb szüksége van rád –kuncogtam.
 - Sajnos. Na, de holnap találkozunk, vigyázz magadra! –bökte meg a homlokom.
- Úgy lesz –csókoltam meg.
Kikísértem, visszaérve a szobám úgy nézett ki, mintha az ágyamra bombát dobtak volna. Az összes párna, a plüssök, a takaróm, minden a földön hevert. Felpakoltam őket a heverőre, de kedvenc alvósmacimat sehol sem találtam, elhasaltam a földön és benyúltam az ágy alá. A macit nem, de mást találtam. Kihúztam a hatalmas plakátot és leporoltam, elég régóta ott van, nagyjából féléve. Minden egyes képet alaposan áttanulmányoztam. Összeilletünk, tagadhatatlan. De rég volt, elmúlt…
A plakát egyik sarkában volt egy szakadás. Jaj, Harold. A tavalyi karácsony volt életem leg érzelem dúsabbja, hisz az volt az a különleges időszak, mikor nem tudtam, hogy mit érzek és úgy tűnt ezzel Liam is így van. Leila hazalátogatott az ünnepekre, természetesen Harryt is hozta, bemutatni a családjának, viszonylag jól fogadták, bár haragudtak rá, amiért miatta költözött el Lei. Karácsony másnapját nálunk töltöttük, hármasban, már nagyon hiányoztak. Nem érkeztek üres kézzel, miután mindketten átadták az ajándékukat, de azután is hevert ott egy… egy valami.
- Öhm, Jen. Lenne itt még neked valami. Tőle van, azt mondta nem kell elfogadnod vagy megtartanod, csak legalább nézd meg –adta át Harry a plakátot.
- Nem vagyok rá kíváncsi –toltam el az ajándékot.
- Kérlek –mondta Leila.
- Nem –makacskodtam.
- Jenifer –nyomta kezembe Hazza és sikeresen beleszakított az egyik sarkába.
- Legyen –vettem el tőle.