23.rész - Management

Remélem ez a rész is tetszeni fog. Jó olvasást!!:)♥

- Mi történt? –rontott be a szobába Liam.
- Csak filmezünk –mutatott Lei a képernyőre.
- Azt hiszem mégsem bírom az ilyeneket –ingattam a fejem és könnyeztem.
- Nyugi, ez csak mese –karolt át Liam.
- Tudom, de akkor is –vacogtam- maradj itt kérlek.
- Nem akarok zavarni.
- Megtudunk mi védeni –nevetett Lei.
- Nem zavarsz Liam, és ti meg nem tudtok megvédeni. Maradj kérlek –könyörögtem.
- Nem akarok zavarni –szabadkozott.
- Akkor nem mehetnék át egy picit, csak amíg vége –pislogtam rá.
- Itt hagysz minket? –háborodott fel Claire.
- Bocsi, de nem bírom végignézni.
- Oké, akkor gyere –húzott fel Liam.
Átkarolta a vállamat és úgy mentünk be Niall szobájába, ahol senkit sem találtunk.
- Jobban vagy? –ültetett Liam az ágyra.
- Kicsit, de van valami amitől még jobb lenne –vigyorogtam.
- Ez megfelel? –puszilt arcon.
- Én erre gondoltam –csókoltam meg.
Valahogy odáig jutottunk, hogy már az ágy közepén feküdtünk, csókolózva és Liamről már lekerült a pólója.
- Ezt nem kéne –toltam arrébb- mégis csak Niall szobája és itt vannak a többiek is.
- Niall Harrynél néz meccset vagy mit –puszilgatta a nyakam- mi meg majd halkak leszünk.
- Liam! –szóltam rá.
- Olyan ünneprontó vagy –nyúlt a fölsőjéért.
- Ugyan nem, inkább te vagy kanos –jegyeztem meg.
- Meglehet.
- Nem meglehet, hanem így van. Amúgy Niall miért Harrynél van és nem itt? Talán megint kiakadtál? –húztam fel a szemöldököm.
- Dehogyis. Én is velük voltam, csak a sikítást meghallva hozzátok rohantam.
- Értem, de sikerült megbeszélnetek a dolgokat? Már egy hónap telt el az óta –utaltam a veszekedésünkre.
- Sikerült, bocsánatot kértem tőle, megint. Sajnálom, hogy még most is kiakaszt, pedig nem vagyok féltékeny ember -magyarázta.
- Vettem észre –nevettem- azt hiszem visszakellene mennem –álltam fel.
- Rendben, de előbb igyál valamit, szerintem még mindig félsz egy picit –indultunk a konyhába.
Kiérve egy beszélgetés ütötte meg a fülemet és felismertem Claire és Niall hangját.
- Állj! –suttogtam és Liam elé tettem a karom.
A sarok mögül óvatosan kidugtam a fejem és meglestem, hogy mi folyik ott. A szöszke és Claire a pult mellett ülve beszélgettek és nevettek.
- Most inkább hagyjuk őket –fordultam meg, hatalmas vigyorral az arcomon.
Megtudtam, hogy Claire wc-re indult, de úgy néz ki, hogy máshol lyukadt ki. Mindannyian izgatottan vártuk, amíg visszaér.
- Mi volt? –kiáltottam amikor Claire belépett az ajtón.
- Csak beszélgettünk és még mindig olyan aranyos –csillogott a szeme- kezdek beleszeretni –terült el az ágyon.
- Azért ne siesd el ennyire –mondta Gemma.
- Igaza van, még csak alig ismered –helyeseltem.
- Nem érdekel –ingatta a fejét vigyorogva.
- Ez a gyerek teljesen elvarázsolta –lóbálta a kezét előtte Lei.
- Úgy néz ki –bólintott El.
Az este jól sikerült, megnéztünk még pár csajos filmet, beszélgettünk, nevettünk. Reggel csodás ébresztőben volt részünk; az 5 srác beállt a szobába és az I wantot énekelték. Lassan kezdtek, majd áttértek a dal rendes ütemére. Mellettünk ugráltak és énekeltek, pontosabban Liam mellettem, Louis Eleanornál, Harry Gemmának és Leinek dalolt, Zayn körbe-körbemászkált, Niall pedig Claire mellé állt. Végig Liamet figyeltem, ahogy nekem énekel, de a szemem sarkából néha Niallékra pillantottam. Látszott, hogy Claire teljesen odáig van, viszont Niallról tükröződött, hogy szimpla baráti gesztus, de eldöntöttem, hogy ezt nem kötöm a lány orrára. Közben Liam felhúzott az ágyból és lassúzni kezdtünk, a nem épp erre kitalált dalra. Eközben is néha az előbbi párosra sandítottam és azt vettem észre, hogy Niall már messzebb áll Clairetől és valami mást énekel vagy mondogat magában, de nem tudtam leolvasni, hogy mi lehet az.
Később megkerestem Niallt, mert hajtott a kíváncsiság meg aggódtam is, hogy valami baj van.
- Kopp, kopp –álltam az ajtaja előtt.
- Gyere be.
- Hali –ültem le mellé az ágyára- van valami baj, történt valami?
- Nincs semmi, miért lenne? –nézett rám.
- Reggel kicsit furcsa voltál.
- Ja, hogy az. Csak eszembe jutott valami, amit elfelejtettem és ismételgettem magamban, hogy most megmaradjon –magyarázta.
- Oh, értem, csak aggódtam, hogy történt valami –mondtam.
- Nem, tényleg semmi –óvatosan elmosolyodott, nem hittem neki.
- Niall, látom rajtad, hogy nyomaszt valami. Nekem nyugodtan elmondhatod –simítottam meg a karját.
- Jól vagyok, nehezen aludtam el és most álmos vagyok, ez minden.
- Hát jó, akkor pihenj egyet –jöttem ki a szobájából.
Nekem nem stimmel valami és, ha belebetegszem, akkor is kiszedem belőle, de azért élőbb megkérdezem Liamet, hátha ő tud valamit.
- Mi ez a gondterhelt… öhm, nem is tudok pontos kifejezést arra amilyen most vagy –ölelte meg a derekam valaki hátulról.
- Nem tudod, hogy mi baja Niallnek? –fordultam meg és elmélyedtem Liam gyönyörű szemeiben.
Hogy én mennyire, de mennyire szeretem ezt az embert. Ez teljesen érthető, viszont ő is hasonlóképpen érez irántam, amit sem megérteni nem tudok, sem pedig felfogni. Millió, de millió lány közül válogathatna és ő mégis engem szeret. Érthetetlen. Vegyük sorra, hogy miért is. Tökéletes test, a világ leghelyesebb arca, az ehhez passzoló séróval és a gyönyörűséges barna szempárjával. Hibátlan ember, csodás a hangja, táncolni is tud, önzetlen, törődik másokkal és még rengeteg minden. Na ez volt Liam, emellett pedig én. Egy átlagos lány Európa egyik kis országából. Átlagos, semmilyen, barna haj, ehhez tökéletesen illő átlagos arc és nem meglepő, hogy a szemeimet is az átlagos jelzővel illetem, az alakom pedig, ezt inkább nem is említem. Bár rossz embernek nem nevezném magam, de mégsem teszek világmegváltó dolgokat, a hangom szörnyű, táncolgatni még úgy, ahogy tudok, az emberekkel mindig kedves vagyok és, hát nagyjából ennyi. Ezek felsorolása után méginkább nem értem, hogy mit eszik rajtam a világ legtökéletesebb pasija és ettől csak mégjobban szeretem Őt. Belegondolva, hogy majdnem itt hagytam egy félreértés miatt, szörnyű. Az lett volna életem legeslegnagyobb hibája, ez tagadhatatlan.
- Jeni, hahó, itt vagy még? –lóbálta előttem a kezét Liam- te sírsz?
- Bocsi, csak eszembe jutott valami.
- Mi volt az? –ráncolta a szemöldökét.
- Te. Én. Mi. És életem majdnem legnagyobb hibája –fúrtam vállába az arcom.
- Jaj, te –simogatta a fejem.
- Niallnak mi baja? –néztem fel rá.
- Ezt ecsetelgettem neked egy ideje -rázta meg a fejét.
- Sajnálom, elmondanád még egyszer? –próbálkoztam húgom jól bevált módszerével; kiskutya szem.
- Eddig azt hittem, hogy a srácok mellett immunissá váltam erre, de úgy néz ki, hogy mégsem –nevetett fel- Na, szóval. Igazából fogalmam sincs, hogy mi a baja, nem mondja el, de látom rajta, hogy nyomasztja valami. Akárhányszor rákérdezek azzal jön, hogy csak keveset aludt, ezért olyan amilyen.
- Hát, kösz, ezzel kisegítettél –nevettem- ennyit én is tudtam.
- Nincs mit –borzolta meg a hajam.
- Szívesen! –javítottam ki.
- A nincs mit miért nem jó? –nézett rám furán.
- Anyu mindig arra tanított, hogy szívesent mondjak, mert az udvariasabb és kedvesebb –magyaráztam.
- Hogy mi? –nevetett- Hát legyen, tartsuk be a szokásokat. Tehát szívesen.
- Köszi –mosolyogtam- de már elfelejtettem, hogy miről van szó.
- Alapba Niallről –komolyodott el- azt hiszem hagynunk kell amíg vagy megoldja magától a problémáját vagy végre hajlandó lesz elmondani.
- Igazad lehet –bólogattam és közelebb hajoltam, mire Ő megcsókolt.
Harry kiáltása szakított szét minket.
- Fellépés! –üvöltötte boldogan, ezért mindenki a hang irányába indult, az az a konyhába.
- Hol, mikor stb.? –kérdezte Zayn.
- Sss –tartotta Harry a mutatóujját a srác szája elé. –Igen, értem –szomorodott el,- de miért pont ő? Nem magyarázzák meg? Mi az, hogy nem kapok magyarázatot? Értem én, de akkor miért nem én vagy valamelyik másik srác, miért pont ő? A rajongók? A RAJONGÓK? Most komolyan szívat? Ugyanannyira és ugyanúgy szeretnek mindannyiunkat. Hogy nyugodjak le? NEM NYUGSZOM! Így nem vállaljuk… Fölösleges ezt megbeszélnem velük, tudom, hogy egy a véleményünk. Ja, hogy már ki van fizetve, hát adják vissza a pénzt….Olyan nincs, hogy nem lehet visszaadni… Jól van, tudja mit? Mind bekaphatják! –csapta le a telefont.
 Mind hatalmas szemekkel bámultunk rá és egy szót sem értettünk az egészből. Harry az idegesség, a szomorúság és a csalódottság keverékével az arcán mászkált fel-alá a konyhában, szemébe még könnyek is szöktek.
- Mi a baj? –ugrott mellé Leila aggódva.
- Hihetetlen. Utálom, gyűlölöm a managementet. Azt mondják, hogy a fellépés szervezők 4 tagot kértek a pénz keret miatt, amit már meg is kaptunk. A management döntötte el, hogy ki nem jöhet… -habozott.
- Ne is folytasd –mondta Niall elhalt hangon.
- Niall –simítottam meg a hátát.
- Sajnálom –ölelte meg Claire fájdalmas arccal.
A szöszke viszonozta a gesztust, de csak maga elé meredt üres tekintettel, kifejezéstelen arccal. Összeszorult a szívem, hogy megint ő szívjak meg és azért is, hogy így kell őt látnom.
- Holnap este lesz Birminghamben valami rendezvény és arra kell mennünk –szinte suttogta Hazza a földet bámulva.
Az egész nap hasonló hangulatban telt, próbáltunk  vidámabbak lenni Niall kedvéért, de valahogy ez senkinek sem ment. Amúgy is szar volt a kedve, ez pedig rátett belőle még egy hatalmas lapáttal. Ma sajna mindenki elhagyott minket. Clairenek dél környékén indult a vonata, Elnek dolga volt és azt mondta, hogy most párnapig nem is biztos, hogy eltud jönni. Sajnos Gemma is hazament, azt mondta, hogy elkell intéznie valamit, de szerintem a társaság hangulata is közrejátszott az indulásában. Megértem. A srácok megállás nélkül hívogatták a managementet, hogy cseréljenek Niallel és ők maradjanak itthon, de minden hasztalan volt. Egy idő után már elérni sem tudták őket, gondolom vagy letiltották őket az összes számról vagy egyszerűen kikapcsolták a mobilokat. A szöszi szótlan zombiként mászkált össze-vissza a házban, a többiek szomorúak, idegesek és mérhetetlenül dühösek voltak, plusz még szerintem bűntudatuk is volt. Leiel mi is hasonlóan éreztünk és aggódva figyeltük őket, de egy idő után már túlcsordult a pohár. Felálltam a kanapéra és elkiáltottam magam.
- Elég már! –hangom hallatán mindannyian körém gyűltek- Ti –mutattam a 4 srácra- nem tehettek erről az egészről, ne legyen bűntudatotok. Elmentek Niall nélkül, jól érzitek magatokat és visszajöttök. Te pedig –mutattam az ír fiúra- itthon maradsz. Nagyon sajnálom, hogy így alakult, de ez van, nem tudunk mit tenni. DE! –tartottam ki a mutatóujjam, majd úgy csináltam mintha dobolnék- Én sem megyek sehova. Itt maradok veled és, most figyelj, most jön a lényeg –doboltam tovább, eközben Niall arcán változást vettem észre, megjelent rajt egy apró mosoly- TARTUNK EGY „ITTHON MARADTUNK!” PARTYT –kiáltottam, mire nevetni kezdett.
- Jeni –emelt le Liam mosolyogva a kanapé tetejéről.
- Nagyon szépen köszönöm, rendes tőled –ölelt át Niall- de nem kérhetem, hogy maradj itt velem, amikor a barátod fellépni készül.
- Liam már nagyfiú, kibír nélkülem egy napot –vigyorogva az említettre néztem- neked pedig szükséged van valakire.
- Tényleg köszönöm –szorított az ölelésen.
- Szívesen. Na, akkor te elhívod pár haverod, én senkit sem ismerek. Addig én meg beszerzek valami kaját és egy kis piát –kezdtem szervezkedni.
- Oké –rohant Niall a szobájába, most már ragyogó arccal.