Nézzetek be ide!! http://best-friends-in-love.blogspot.hu/
ők nyerték még anno a versenyem, nagyon jó blog érdemes benézni!! ;)
(új rész ezen a hétvégén)

2./12.rész - Homokvár

- Hogy te mekkora érzéketlen bunkó vagy –löktem félre Liamet a könnyeimmel küszködve.
Körbe futottam a házban, sehol sem találtam Patrikot. Zokogva rogytam a kanapéra, hisz tudtam minden az én hibám. Ő hónapok óta mellettem van és szeret, ahogyan én is őt, csak hát nem úgy ahogy azt megérdemelné. És erre hazaüldözöm, úgy, hogy még csak meg sem szólalok. Elüldöztem az egyetlen embert aki mindvégig mellettem volt.
Már fekve bömböltem a kanapén mikor valaki aggódó hangon megszólított. Azt gondoltam csak képzelődöm, mert Patrik hangját hallottam, felültem, hogy meggyőződjek róla, biztosan megőrültem. De nem, ott állt és ijedten meredt rám.
- Jól vagy kicsim? Miért sírsz? –kérdezte.
- Patrik! –ugrottam fel- Hát te? De te nem…?
- Mi én? –húzta össze a szemöldökét.
- Nem mentél haza?! –kérdeztem és jelentettem ki egyszerre, miközben szorosan hozzásimultam.
- Dehogy mentem –nevetett fel- sosem hagynálak itt –szorított magához.
- Már úgy megijedtem.
- Honnan vetted, hogy elmentem? Csak sétálni voltam.
- Liam mondta… -és akkor leesett- az a szemét –szorítottam ökölbe a kezem.
- Jó, nyugodj meg, itt vagyok –csókolt meg.
És a világ körülöttem… Nem sajnos nem fordult meg, nem voltak pillangók sem a gyomromban és még a szívem is a helyén, normál tempóban dobogott. Viszont boldog voltam.
Liam sétált el mellettünk, ült le a kanapéra és tévézni kezdett. Elszakadtam Patriktól.
- Ó te szemét! –sétáltam elé.
- Megint mit tettem? –vetette oda, miközben felállt.
- Mekkora egy bunkó vagy –ajándékoztam egy pofonnal.
Felnevetett, felugrott a szemöldököm a meglepettségtől. Újabb pofonra emeltem a kezem, de elkapta.
- Kevés vagy te ehhez kis csillag –mondta és kacsintott.
- Ne beszélj így vele –termett mellettem Patrik és láttam rajta, hogy mindjárt neki megy Liamnek.
- Hagyd –szabadítottam ki a kezem Liam szorításából és visszatartásként Patrik elé tettem.
Otthagytuk Liamet, vagyis csak hagytuk volna, de utánunk szólt:
- Szóval a csajod mondja meg mit csinálj? –flegmázott és felnevetett.
Több nem is kellett Patriknak, rávetette magát. Felsikítottam, majd lényegében sokkot kaptam. A kanapén ütötték egymást, én pedig tehetetlenül álltam mellettük, zokogtam és üvöltöttem, hogy hagyják abba, de nem hallgattak rám, viszont a többiek meghallottak és kijöttek a szobáikból. Először nem értették mi a baj, de miután hangos csörömpöléssel tört darabokra az üveg előszobaasztal a verekedő fiúk alatt, leesett nekik. Ugrottak és nagy nehezen, de szétszedték őket. Liam szemöldöke felszakadt, Patrik szája vérzett és mindkettőjüket vörös foltok borították.
- Ti normálisak vagytok? –üvöltötte Zayn, aki Louisval együtt Liamet fogta le.
- Most már elengedhettek –szólt rá Patrik Niallre és Harryre, eleget tettek a kérésnek.
Még mindig a sokk hatása alatt álltam és bámultam őket.
- Jen –fordított maga felé Eleanor, a vállába fúrtam az arcom, úgy sírtam tovább.
- Kicsim én úgy, sajnálom.
- Én nem akartam Jeni.
Hallottam a két srác hangját egyszerre a hátam mögül, majd egy kéz csúszott a vállamra.
- Hagyjatok! –rántottam egyet a vállamon és kiszaladtam a bejárati ajtón.
Futottam ahogy csak bírtam, hogy mire kiérnek ne lássanak, fogalmuk se legyen merre vagyok. És sikerült is elérnem a célom, eleinte halkan, de hallottam ahogy a nevem kiabálják, aztán ez is egyre halkult, végül semmit se hallottam. Végül megálltam valahol. Egy rozsdás, használatlan fémből készült játékokkal teli játszótéren találtam magam. A csúszda ketté volt törve, csak úgy lógott a semmibe, gondolom a másik felét már valaki elvitte, a hintákat vagy leszerelték, vagy a felük leszakadt, a mászókákat ellepte a rozsda és a por. A játszótér mellett volt egy elkerített kosárpálya, kosár nélküli palánkokkal, és egy leeresztett kosárlabdával. Furcsa látvány volt az elhagyatott játszótér. Le akartam ülni valahova, de még a padok sem voltak olyan állapotban, hogy odaülhetnék. A homokozó volt az egyetlen, ami épnek mondható volt, így leültem a közepére. Miért is ne? Ha máskor nem is, de most hatalmas szükségem volt arra, hogy ismét kisgyerek lehessek, mikor semmi gondom nem volt. Félköröket alkotva kezeimmel belenyomtam őket az enyhén hűvös homokba, mialatt könnyeim lassan tócsát alkotva hullottak az ölembe. Két kezemet összehúztam magam előtt, egy homokbuckát alkotva, ezt még egypárszor megismételtem, így egyre nagyobb és nagyobb lett a buckám, amiből várat szándékoztam formálni.
Eszembe jutott pár emlék a gyerekkoromból. Mikor még nem volt se Patrik, se One Direction, tehát Liam se. Amikor nem voltak pasik se, csak Leila volt nekem. Amikor még velem volt, együtt futkároztunk az utcában, sötétedésig. Amikor kinevettük a fiúkat, milyen hülyék és nem szerelmesek voltunk beléjük, amikor csodálkoztunk, hogy képesek verekedni, és nem sírtunk, mert egymást püfölik.
Közben hatalmasra nőtt a kis buckám, ülve már a fejemig ért, már csak a szélességén kellett segíteni mielőtt formálni kezdeném.
Emlékszem, hogy Lei és én biciklivel kergettük egymást, aztán anyukája ránk szólt, hogy ideje lenne hazamenni, barátnőm odateker anyukájához, én pedig haza, úgy egy utcával arrébb, de ahol ők álltak onnan pontosan rálehetett látni a házunkra. Mikor betoltam a biciklit a kertbe, hátra néztem és ők még mindig ott álltak, várták, hogy biztonságban hazaérek-e. Leparkoltam a cangámmal és berohantam a házba, anya a konyhában épp vacsit készített.
- Megjöttem! –üvöltöttem.
- Szia kicsim –mosolygott rám.
- Szia anya, szia húgi –öleltem át anyu gömbölyödő pocakját –na mikor jössz már ki onnan? –bökdöstem a pici lakhelyét.
- Nem sokára –mosolygott rám anya.
Most már nem a srácok verekedése miatt sírtam, nem, azt már lényegében el is felejtettem, most már az emlékek miatt folytak a könnyeim. Felálltam, hogy megcsodáljam a dombocskám.
- Hogy ebből, hogyan lesz vár? –mosolyra húzva számat kérdeztem magamtól, majd letöröltem egy könnycseppet.
Visszaültem és elkezdtem formálni a homokkupacot.
Most nem a gyerekkori emlékek törtek rám, hanem sokkal közelebbiek, amik egy valaminek voltak a következményei, annak, hogy hazarepültem. A rengeteg átsírt éjszaka, a magányosan eltöltött órák. Annyira befordultam, hogy sokáig senkit sem engedtem közel magamhoz, még a szüleimmel is alig kommunikáltam. Alig vártam, hogy Leila végre hazajöjjön és végre legyen valaki akinek kisírhatom minden bajom, mekkora pofára esés volt, mikor kiderül, hogy ez nem lesz így és ő kint marad. Innentől kezdve még inkább egyedül éreztem magam, olyan voltam, mint egy élettelen test, aki csak akkor beszél, ha nagyon muszáj. Emlékszem Virág volt az első és Patrikig az egyetlen akit közel engedtem magamhoz. Virág az osztálytársam és egyben a padtársam is volt, miután Leila már nem tudta betölteni ezt a posztot. Eleinte csak köszöntünk egymásnak, semmi több, de aztán együtt kellett készítenünk egy prezentációt angolra, ezért szinte minden nap nálunk volt. Először elviselte, hogy mindenre csak bólintottam vagy megráztam a fejem, aztán megunta.
- Figyelj Jeni, tudom, hogy nem vagyunk világi haverok, viszont látom rajtad, hogy baj van, mindenki látja és tudnod kell, hogy nekem elmondhatod. Persze megértem, ha nem tartozik rám, vagy csak nem akarsz beszélni róla, de hidd el sokkal könnyebb, ha valakinek eltudod panaszolni a gondjaid.
És én addig a pillanatig bírtam, minden kiszakadt belőlem és Virágra zúdítottam. Sokat köszönhetek neki, ha még sokáig elfojtom, beleroppanok.
Tényleg, fel kéne hívnom Virágot, mióta eljöttünk nem is beszéltem vele.
Felugrottam és a zsebeimet tapogatva kutattam a mobilom után, idő kellett mire rájöttem, hogy otthon hagytam, talán jobb is, mert így legalább a többiek sem tudnak zaklatni.
A homokbuckám kezdett hasonlítani egy várféleségre. Egy vékony bottal ablakokat és egy hatalmas kaput formáltam, kézzel kivájtam az árkot és kialakította 4 tornyot is. Végeztem, egész jóra sikerült, emiatt kicsit bántam, hogy nincs nálam a telóm és nem tudom megörökíteni. Közben szépen rám is sötétedett, csak a játszóteret körbevevő utcalámpák adtak egy kis halvány fényt. Így hát elindultam a srácok rezidenciája felé, csak az volt a gond, hogy fogalmam sem volt merre is kéne mennem. Kikeveredtem egy viszonylag gazdagnak tűnő utcába, hisz hatalmas kertes házakkal volt tele. Ismerősnek tűnt, de valahogy mégse, valószínűleg azért, mert a fiúk háza is hasonló környéken van, csak sajnos nem itt. Pénzem sem volt, hogy esetleg elmenjek taxival, vagy valami, ezért megpróbáltam kikeveredni a város életteltelibb részére, hát ha valaki útba igazít. Sikerült is kitalálnom a nyüzsgő utcákra, de nem tudtam a címet, így a kérdésemre, hogy „Elnézést, nem tudja merre lakik a One Direction?” a nem rajongóktól általában olyasmi válaszokat kaptam, mint az „Őrült rajongóként akarja őket zaklatni?” vagy „Ilyen mocskos ruhában akar odaállítani?” utaltak a homoktól koszos ruháimra. A Directionerek pedig lényegében szemberöhögtek, vagy lenéztek mivel „én dobtam Liamet.” Ó, ha tudnának mindent, talán túl se éltem volna az utat.
Már kezdtem volna feladni, hogy valaha is visszatalálok és már a kétségbeesés szélén jártam, mikor sikításra lettem figyelmes. Éreztem, hogy megmenekültem. Elindultam a hang irányába, de mielőtt megláthattam volna a lány csapatot valaki belém jött, amitől a földre zuhantam.
- Hééj –kiáltottam utána.
Fellökőm megfordult, majd miután felismert fel is segített.
- Jól vagy? –nézett végig rajtam.
- Most már nem –lenézően végigmértem Liamet.
- Mi bajod? –kérdezte, mialatt berángatott egy kisebb utcába a rajongók elől.
- Szerinted? –dőltem neki a falnak.
- Patrik jött nekem –védekezett.
- Tudom, rá is dühös vagyok, de mondjuk ha normálisan viselkedsz nem megy neked.
- Ch –forgatta a szemeit.
- Hát oké. És ő most hol van? –érdeklődtem.
- Téged keres, ahogy én is azt tettem, és ahogy mindenki más is –emelte a füléhez mobilját.
- Értem. Kit hívsz?
- Harryt, szólok, hogy megtaláltalak.
Bólintottam.
Lassan elindultunk a kocsija felé.
- Egyébként mitől lettél ilyen koszos? –kérdezte, kinyitva nekem az anyósülés felőli ajtót.
- Hosszú történet –szálltam be.
Megkerülte a kocsit és beült mellém.
- Időm, mint a tenger.
És elmeséltem neki mindent. Na jó, nem mindent, csak azt amit csináltam, azt már nem, hogy zokogva törtek rám az emlékek. Éppen mutattam mekkorára sikerült a váram, rám pillantott a volán mögül és hatalmasra nyíltak a szemei.
- Azonnal vedd le a kötést! –utasított.
- Minek? –meredtem a csuklómra.
- Tiszta mocsok, elfertőződik a sebed.
- Igazad lehet –tekertem le a nem is olyan rég még fehér textil darabot, szabaddá téve az áthúzott tetoválásomat.
Megpillantva lesütöttem a szemem és elfordítottam a kezem, hogy ne látszódjon.

2/11. – „- Szeretlek –súgta a fülembe.

*Jeni szemszög*

Már mindenki készen állt, hogy indulhassunk bulizni, de Harry és Leila eltűnt. Összevissza hívogattuk őket, de nem vették fel, már kezdtünk pánikba esni, amikor nevetve estek be a bejárati ajtón. Észrevették, hogy mind kérdőn bámuljuk őket és sűrű bocsánatkérések közepette indultak átöltözni.
 A buli nagyon jól sikerült. Rengeteget nevettünk, baromkodtunk, beszélgettünk, táncoltunk, mint egy átlagos buliban, eltekintve attól a ténytől, hogy a One Directionről a Little Mix egyik énekesnőjéről van szó. Így tehát volt egy kisebb közönségünk és az italokért se nagyon kellett fizetnünk, mert általában megjelentek egy-két piával. Persze ezek ellenére se ittuk magunkat a sárosföldig, de természetesen mindenkinek megártott egy kicsit, Liam és Eleanor voltak akik még normálisan viselkedtek.
Éppen Louis egyik hatalmas poénján nevettünk, miközben El a bejárattal küzdött. Végre elfordult a kulcs, kinyílt az ajtó és egyből vissza is csapódott, valószínűleg a huzatnak köszönhetően. Mindenki mondogatni kezdte, hogy „de hát én becsuktam az ablakokat,” „melyik hülye hagyta nyitva ekkora viharban?” És beugrott, Patrik nyitotta ki Liam szobájának ablakát, mert megsültem a rohangálástól.
- Basszus –rohantam be a házba és félve konstatáltam, hogy igazam volt.
A szobaajtó tárva, az egyik ablak, pedig kitört. Csodás.
Zayn rendezett korareggelre egy… egy ablakost?! Fogalmam sincs mi a szakkifejezés erre, na mindegy, a lényeg, hogy holnap már rendben lesz az ablak.
A srácok nem akadtak ki, azt mondták ez bárkivel, előfordulhat, viszont ezek ellenére sem volt hol aludnunk.
- Hát ott a kanapé- húzta ki magát Niall büszkén a fantasztikus ötlettől.
- Ott Liam alszik, te majom! –csapta fejbe Claire.
- Áucs –simogatta az ütés helyét.
- Egyébként nem rossz ötlet, mert elég nagy a kanapé három embernek –agyalt Harry.
- Hogyne majd pont ezt a hármast hagyjuk együtt egy egész éjszakára –most Lei csapta fejbe barátját.
- Kösz, hogy hagytad, hogy befejezzem. Én arra gondoltam, hogy majd mi kint alszunk Liammel, Jenék meg a mi szobánkban.
- De okos vagy –ölelte át barátnője.
Így történt, hogy Harryék szobájában kötöttünk ki. A huzatos szoba ajtaja elé a srácok odatoltak egy éjjeli szekrényt, hogy az éjszaka közepén ne csapja ki a szél és ne legyen fagyos idő a házban is.
Egy kicsit mindannyian becsíptünk, így rosszul is éreztük magunkat, szóval mihamarabb aludni tértünk. Természetesen nem sikerült elaludnom, nem akartam felébreszteni Patrikot, tehát a tv-t és a laptop előkutatását kilőttem. Úgy döntöttem elmegyek wc-re és iszok valamit hátha elálmosodom. A konyából láttam, hogy a nappaliban megy a tv, egyáltalán nem voltam álmos, így amellett döntöttem, hogy csatlakozom párpercre a tvzőkhöz. Természetesen volt akkora szerencsém, hogy csak egy valaki volt ott, és persze nem Lei és nem is Hazza.
- Megint nem megy az alvás? –kérdezte Liam fel sem nézve valami sorozatból.
- Nem igazán, mit nézel? –ültem a kanapé karfájára.
- Fogalmam sincs –mosolygott- ülj már le normálisan –mutatott maga mellé.
- Jó itt. Egyébként merre jár a két jómadár? –érdeklődtem.
- Nem tudom, pislogtam egyet és eltűntek, de gyere már –rántott le maga mellé, szinte az ölébe.
Mélyen a szemembe nézett és elmosolyodott, én pedig majdnem elájultam. Megráztam a fejem és felültem, még szélesebb lett a mosolya.
- Szóval merre vannak Leiláék? –néztem rá egy másodpercre, mielőtt ismét elvarázsolna.
- Mint mondtam; nem tudom, eltűntek.
- Oké –bólintottam.
Valami értelmetlen műsort adtak arról, hogy általában hol a legcsikisebb az ember. Máskor egyből elkapcsolnék, de jelenleg nem tudtam odakoncentrálni, mivel Liam folyton bámult.
- Mi van már? –fordultam felé.
- Csak kíváncsi vagyok, hogy még mindig ugyanolyan csikis vagy-e.
- Ha tudni akarod, igen, ugyanolyan csikis vagyok.
- Jobb lenne megbizonyosodni róla –bökte meg az oldalam amitől egy aprót visítottam.
- Látod, csikis vagyok, hagyj- ütöttem el a kezét.
- Nekem ez nem elég bizonyíték –nyúlt ismét felém, de ezúttal nem csak megbökött, hanem maga mellé húzott és kegyetlen csikizésbe kezdett.
Próbáltam nem hangosan visítani, nehogy felébresszek mindenkit, de elég nehéz művelet volt.
- Hagyd abba –fogtam le a kezét.
Persze egy mozdulattal kiszabadult szorításom alól és a hajamba túrt. Szeme helyett próbáltam a tvre koncentrálni, de elég nehéz volt.
- Jeni! –súgta a fülembe, amitől megborzongtam és nem tudtam tovább ellenállni, elvesztem a tekintetében.
És elkövettem egy hatalmas hibát, hagytam, hogy megbabonázzon, hogy elvarázsoljon és, hogy megcsókoljon. Hosszú, szenvedélyes csók volt, pont olyan, mint mikor együtt voltunk. Aztán kapcsolt az agyam és rájöttem, hogy hatalmas hibát követek el. Könnyek csordultak ki a szememből és eltoltam magamtól.
- Szeretlek –súgta a fülembe.
Na ez már tényleg sok volt. Egyre több könnycsepp szökött ki. Felálltam és elindultam… Valamerre.  Remegni kezdtem, amitől szinte kiestem a bejárati ajtón (tippem sincs miért pont odamentem.) Lerogytam a párfokos, kicsi lépcsőre. Remegtem, zokogtam, fulladoztam, a fejem majd’ felrobbant, görcsölt a gyomrom, hányingerem volt és a szívem ezerrel dobogott, csoda, hogy nem szakította át a mellkasom. Nem kellett sok idő és valaki követett, a hangjából kivéve valószínűleg Liam volt, merthogy a könnyeimtől semmit nem láttam. Leült mellém és pár percig csak csendben nézett, de persze ez sem tartott sokáig.
- Nyugodj meg –próbált átkarolni, de nem hagytam.
Ahogy arrébb csúsztam, majdnem leestem a lépcsőről, de Liam visszahúzott, a derekamnál fogva. Mekkora mázli…
- Sajnálom –húzott magához.
Jelenesetben nem voltam olyan állapotban, hogy tovább tiltakozzak, így a vállába temetett arccal szenvedtem tovább, ő pedig egyik kezét a derekamon pihentette, a másikkal a fejemet simogatta.
Semmi sem érdekelt, az sem, hogy a lassan elülő vihar miatt marha hideg volt, az sem, hogy hajnalodott; csiripeltek a madarak, kezdett világosodni. Sőt még az sem zavart, hogy valakik elhaladtak mellettünk mire Liam egy halk „shhh, kérlek”-kel reagált. Valószínűleg Hazzáék tértek haza a… nem tudom hol voltak.
Jött egy erősebb és egyben hidegebb szél fuvallat, mire Liam ösztönösen magához szorított. Nem tudom miért csak most, fogalmam sincs, hogy az órák óta kint üldögelés miatt, miért ilyen későn, de rádöbbentem, hogy még mindig hatalmas hülyeséget csinálok. És (ha ez egyáltalán lehetséges) az előbbinél is nagyobb sírógörcs tört rám. Most viszont nem maradtam ott, nem bújtam szorosabban Liamhez, egyszerűen felálltam és berohantam a házba, egyenesen Louisék szobájába remélve, hogy nem csinálnak semmi olyat amit megzavarnék. Hát nem csináltak, sőt, El félig alva laptopozott, Lou pedig mellette horkolt, persze csak amíg meg nem érkeztem, utána már mindketten engem néztek az ajtóban zihálva. Leültem az ágy szélére és bőgtem, mire odakúsztak mellém és némán nyugtattak, nem kérdeztek semmit, hisz tudták, hogy mi a bajom, ebben a házban mindenki tisztában van azzal mit érzek, egyedül én nem. Hátradőltem az ágyon, majd a hasamra fordultam és áztattam a takarót. Rúgkapáltam, püföltem az ágyat, hasonlók, gondolom Louék kicsit arrébb is mentek mielőtt őket találom el. Aztán, valamikor fél 11 tájt El mellett ébredtem, barátja pedig a fotelben szuszogott. Úgy néz ki elaludtam.
Elindultam kávézni ébresztő gyanánt, de a konyhába érve megbizonyosodtam arról, hogy álmodom. Patrik és Liam beszélgettek. Nem, nem veszekedtek, nem szidták egymást, sőt a másik édes anyukája hogy léte felől sem érdeklődtek. Ott beszélgettek, mintha soha semmilyen konfliktus nem lett volna köztük. Miután egy hatalmas pofonnal ajándékoztam meg magam, rákellett jönnöm, hogy nem álmodom.
- Mi a franc…? –álltam meg a konyhaajtóban.
Mindketten oldalra sandítottak, ahol Zayn, Harry és Niall figyelte őket enyhén fenyegetést sugallva tekintetükkel. Bár Niall és Hazza nem volt valami ijesztő, ugyanis előbbi egy táncoló kacsás fölsőben feszített, míg utóbbi egy nyuszis papucsban, viszont Zayn elég tekintélyt parancsolóan hatott a rosszfiúsan kócos hajával, a gyűrött melegítő szettjében és nem enyhén fenyegető nézésével.
- Így már értem –bólintottam és töltöttem kávét, majd otthagytam őket.
Nem hallgatózta, hisz ha olyanról beszélnek amit tudnom kell, valamelyikőjük úgyis elmondja. És igazam volt, vagyis csak abban, hogy az egyik srác elmondja miről volt szó, csak hát én Patriktól vagy Liamtől vártam volna, hogy odajön, de nem. Helyettük Niall és Harry rohant hozzám, miközben épp elmélyültem az ablakász munkájának bámulásában.
- Mi van már???? –szóltam rájuk, amikor már percek óta csak rángattak és hol belekezdtek a mondandójukba, hol abbahagyták.
- Csak az, hogy tudod. Liam, Patrik –mutatott mérleget kezeivel Niall- és Patrik bevallotta. És Liam örült, gonoszan örült. Aztán veszekedtek, aztán Zayn, és abbahagyták –lihegte.
- Mi a…? –nem értettem semmit.
- Szóval –kezdte Harry- Patrik bevallotta, hogy tujda, még mindig Liamet szereted és tudja, hogy vele lennél boldog, ahogyan azt is, hogy mégse mennél vissza Liamhez. Aztán ezen összevesztek, Zayn majdnem lecsapta őket, abbahagyták. Liam pedig amolyan „úgyis én nyerek” vigyorral otthagyta Patrikot.
Tátott szájjal bámultam a hadaró Harryt. Legbelül tudtam, hogy Patrik is tisztában van az érzéseimmel, mégis sokként hatott.
- Hol van most Patrik? –kérdeztem idegesen.
- Öhm, passz?! –mondták egyszerre.
Kirohantam a szobából, hogy megkeressem, helyette Liambe botlottam.
- Patrik? –néztem körbe, majd vissza Liamre.
- Elment –felelte halálnyugodtan.
- Hogy mi? –pislogtam rá hatalmasakat.
- Elment, tudod menni, nem itt lenni, ilyenek –húzta pimasz vigyorra a száját.

2/10.- "Sosem fogod úgy szeretni ahogy én szeretem..."

Magyarázattal tartoznék, viszont mentegetőzni nem akarok. Tény, hogy marha régen volt rész, és nagyon sajnálom is. Nem akarlak titeket untatni az okkal, úgyis csak az érdekel, hogy hoztam részt.:) Szóval irány olvasni, és tényleg SAJNÁLOM!♥

*Patrik szemszög*

Mikor felkeltem nem feküdt mellettem senki, gondoltam Jeni megint korán felébredt. A reggeli rutinok után a konyha felé vettem az irányt, senkit sem találtam, leültem a kanapéra, amiről már elvolt pakolva az ágynemű, ezek szerint már Liam is ébren van. Kockulni kezdem a telefonom, pillanatok múlva megjelent Liam is.
- Nem akarsz arrébb menni? –vetette oda flegmán.
A kanapé szélére csúsztam.
- Még –huppant le mellém.
- Jobban nem tudok –válaszoltam.
- Úgy gondoltam, hogy el innen, messze Londontól.
- Ha el mennék, Jeni akkor is az enyém maradna –közöltem az egyértelműt.
- Igen a te barátnőd, de a szíve még mindig az enyém –vigyorodott el.
- Csak szeretnéd, de még ha netalán így is lenne, akkor sem menne vissza hozzád.
- Már miért ne jönne?
- Végül is csak hónapokat szenvedett miattad…
Erre már nem mondott semmit, nem tudott mit mondani, aztán mégis kinyögött valamit:
- Sosem fogod úgy szeretni ahogy én szeretem és sosem fogod tudni megadni neki azt amit én! –morogta, rám sem nézve, maga elé meredve.
Gondolkoztam valami frappáns válaszon, miközben összehúzott szemekkel méregettem, ekkor érkezett meg Jeni és Louis, nevetve. Egészpontosan addig nevettek míg be nem léptek a feszültéggel teli előszobába.
- Ööö, sziasztok –nézett körbe Jeni, kicsit rémült volt a tekintete.
Louis is hasonlóan üdvözölt minket.
- Sziasztok –mondtuk egyszerre Liammel, érdekesen hangzott kettőnk ideges, feszült hangja együtt.
Oda sétáltam barátnőmhöz, megcsókoltam, elmondhatatlan érzés volt Liam dühös, féltékeny fejét látni.
- Merre jártatok? –érdeklődtem a konyhába menet.
- Vettünk valami reggelit, gondoltam meglepem őket, ha már egyszer elviselnek 3 hónapig.
- Segítek –álltam a pult mellé.
- Héj –szólt rá Jeni a hűtőbe bepakoló Louisra, aki ettől megrezzent és kiestek a zöldségek a kezéből.
- Mi az? –szedegette a paradicsomokat.
- MI csináljuk a reggelit, ne pakolgass!
- Én csak…
- Nem! –szólt rá, amitől ismét eldobta ami kezében volt.
- Jól van, jól van –sietett ki a konyhából.
- És Liam –nézett az ajtóban álló srácra- te is, hess!
Ő is lelépett.
- Oké, akkor én sütök palacsintát, te meg tojást főzöl. Oké? –tette elém a tojásokat.
- Rendben –mosolyogtam rá.
  Most is ügyetlen volt, mint mindig, de éppen ezt szeretem benne, meg persze mindent… Ahogyan nevet, sír, hogyha szomorú, ha boldog, mindenhogy. Hisz sírva, szomorúan szerettem belé és csak ezek után láttam tényleg boldogan nevetni. Mikor megismertem teljesen maga alatt volt…
A suli elé érve Virág egy nagyon szép barátnőjével beszélgetett.
- Sziasztok –léptem oda hozzájuk.
- Na végre itt vagy –boxolt vállba kishúgom.
- Szia –mosolyodott el Jeni.
De csak szája mosolygott, tekintette üres, átfagyott volt, szemei vörösek és enyhén duzzadtak, az álmosoly mögött is látszott a fájdalom, és ez érdekessé tette őt.
- Jen, ő a bátyám, Patrik. Patrik, ő a barátnőm Jeni –mutatott be minket Virág.
Nagyon kíváncsivá tett ez a lány, hogy mi fájhat neki ennyire.
Onnantól kezdve egyre sűrűbben mentem el a húgom elé, és mindig beszéltem Jenivel, még ha csak pár szót is, de beszéltünk. Aztán többször összefutottunk az utcán, egyre jobban megismertük egymást. Készítenie kellett egy interjút angolul és engem kért meg, hogy legyek az alany, természetesen vállaltam. Beültünk egy hangulatos kis kávézóba, közben ismerkedtünk, nevettünk, persze az ő részéről még mindig nem volt őszinte. A rádióból halkan szólt a zene, minden jó volt egészen addig, míg nem egy One Direction szám ment. Jeni először beleharapott a szájába, majd egyre sűrűbben pislogott és a lámpába nézett, de ez sem akadályozta meg az előtörő sírást. Kirohant, utána mentem. Egy padon ült előre hajolva, térdein támaszkodott és a tenyerébe zokogott. Leültem mellé, próbáltam vigasztalni, de inkább csak vártam, hogy lenyugodjon és mikor ez megtörtént mindent elmesélt, elejétől a végéig.
  Nem bírtam nézni, hogy már az 5. palacsinta landol a földön.
- Nézd –vettem át a serpenyőt és feldobtam a tésztát- ennyi az egész.
- De nekem nem megy –durcázott.
- Ennyi baj legyen, majd én megcsinálom a palacsintákat.
- Köszönöm –pattant a tojások mellé.
Annyira belemerültem a palacsinta elkészítésébe, hogy észre se vettem, hogy eltűnt, egészen addig míg vissza nem tért.
- Nézd mit találtam –pörgött egyet a virágos kötényében- Jól áll? –nézegette magát.
- Minek ez neked?
- Hogy ne legyen koszos a ruhám. Na milyen? –lépett közelebb.
- Nem rossz, de fölösleges tojásfőzéshez.
- Akkor leveszem –fordult meg.
- Ne –kaptam el a karját és magamhoz húztam- csodás vagy benne.
Megcsókoltam, és ez eszembe juttatta az első csókunkat.
- Most ez, vagy ez? –tolt az arcomba két ruhát.
- Legyen a fekete.
Percekre eltűnt a próbafülkébe, majd kijött az általam választott ruhában. Káprázatosan mutatott.
- Na, milyen? –forgott.
- Gyönyörű vagy –csúszott ki.
Meglepődött és majdnem elesett forgás közben.
- Túl nagy benne a hasam –közelebb ment a tükörhöz.
- Milyen hasad? –léptem mellé.
- Szerinted jól áll? –simítgatta magán a ruhát.
- Csodálatosan nézel ki.
Felém fordult, felnézett rám, én pedig kaptam az alkalmon, és megcsókoltam. Viszonozta. Szóval így történt meg az első csókunk.
- Kész a palacsintám? –hallottam Niall hangját.
- Baszki! –dobtam el ijedtemben a serpenyőt.
- Bocsi –vette fel.
Mindenki örült a reggelinek. A kaja végeztével átbeszélgettük és lustultuk a napot. Egyre jobban megismertem mindenkit, már nem voltak olyan távolságtartóak, mint eleinte, kivéve egyetlen személyt.
Kicsit beborult az ég, úgy tűnt elég nagy viharnak nézünk elébe.
- Skacok! –ugrott Leila a kanapéra –Tudjátok mit hagyunk ki? –nézett körbe.
Fogalmunk sem volt, hogy mire gondolhat.
- Ne mondjátok, hogy nem tudjátok, pedig alapdolog. Szóval… kimaradt az „Üdvözlünk Jen és Patrik” party. Tehát ma elmegyünk bulizni, valaki ellenvetés? Oké, senki! –vágta rá a választ saját kérdésére.
Szóval megünnepeljük, hogy eljöttünk, pontosabban azt, hogy Jeni itt van, én meg csak kíséret lennék.
Figyeltem, ahogy Jeni készülődik, miközben zuhogni kezdett az eső ugyanúgy fülledt maradt.
- Jesszus, de meleg van –mondta Jeni, miközben futkosott a kidobált ruhakupacok között.
- Nyitok ablakot –jeleztem.
- Köszi –dobta a sarokba az egyik felsőjét.

*Harry szemszög*

- Jézusom, fogalmam sincs mit vegyek fel –hisztizett Leila.
- Szerintem…
- De nem, ez sem jó –gyűrt össze egy felsőt, nem is figyelve rám.
- Kicsim, figyelj –léptem közelebb.
- Ez meg már szakad szét –meredt egy ruhára.
Elegem lett. Csuklón ragadtam és kivonszoltam a szobából.
- Harry, mit csinálsz? Engedj el! Hova megyünk? Harold, engedd el a karom –nyavajgott barátnőm.
A kocsihoz érve eleresztettem.
- Na végre. Hova akarsz pont most menni? –nézett rám.
- Szállj be!
Egész úton nem szóltam semmit, annak ellenére sem, hogy Lei végig faggatott és nem hagyott békén.
- Mit keresünk itt? –nézett körbe a bevásárlóközpontban.
- Úgy tűnt nem tudsz mit felvenni, hát elhoztalak ruhát venni.
- Komoly? –bambult a szemembe.
- Komoly –nevettem fel.
Kerestünk egy szimpatikus üzletet, ahol Leila rengeteg ruhát felpróbált, de elmondása szerint „ezekben undorítóan néz ki,” miközben mindegyik ruha mesésen mutatott rajta.
- Uuh –hallottam hangját az öltözőfülkéből- ez nagyon tetszik, imádoooom –pörgött benne.
- Csodálatos vagy! –jelentettem ki.
- Mindre ezt mondtad.
- Mivel így is gondoltam.
- Hát oké –vigyorgott- viszont ez tényleg nagyon, nagyon tetszik. Hol az ára? –botlott el majdnem a címkét keresve- huh, megvan. Najó, ez tuti, hogy marad, nincs ennyi pénzem ruhára.
- Majd én megveszem.
- Biztosan nem.
- De igen!
- Harold Edward Styles, nem azért jöttem ki Londonba, hogy eltartassam magam a barátommal, képes vagyok egyedül is megoldani –kelt ki kicsit magából.
- Leila…
- Cssss –fojtotta belém a szót.
- De ki…
- Mondom cssss.
Na szép. Befogtam a száját.
- És, ha esetleg kapnál mellé még valamit?
Összehúzta a szemöldökét, nem értette, mire megcsókoltam.
- Most már megvehetem azt a ruhát? –merültem el tekintetében.
- Ha kapok még egyet az előbbiből –pirult el.
Eleget tettem a kérésének.

2/9. – A puhítás

 Szóval akkor itt a következő rész ami tartalmazza a a versenyre beküldött egyik írást, amit pontosan a megjelölt (°°°°) részek között olvashattok.:) Ez egyben tartalmazza a szavazáson legtöbbet begyűjtött szemszöget is, vagyis a Louisat.:) Tervezem, hogy lesz még Harry és Patrik szemszög, mivel ők is elég sok szavazatot kaptak, azt viszont még nem tudom mikor.:)
Gratulálok a nyertes írónak, pontosabban íróknak, várnám a blog linket/keket, hogy megosszam, az oklevelet meg, majd hozom.:))

[Kincsem.:$♥]

Alig aludtam valamit az éjjel, reggel is nagyon korán felkeltem. Kimentem az konyhába, de kihalt volt minden, csoszogásomon és Liam szuszogásán kívül semmit nem hallottam. Úgy döntöttem készítek reggelit, ha már egyszer vendégül látnak, de teljesen üres volt a hűtő, a szekrények, minden. Gyorsba felkaptam valami cuccot, mikor kijöttem a szobából, Louisval futottam össze.
- Hova készülsz? –nézett végig rajtam kómás fejjel.
- Reggelit akartam csinálni, de nincs itt semmi, szóval boltba –ecseteltem.
- Várj, jövök én is –rohant be a szobájába.
Nem tudtam mást tenni, mint megvárni. Kimentem az előszobába, ott álldigáltam és közben figyeltem az alvó Liamet, még mindig ugyanolyan édesen bír, szunyókálni.
- Mit leselkedsz? –hallottam Lout.
- Csak téged vártalak –fordultam meg.
- Persze, persze –indult az ajtó felé.
A sétálás mellett döntöttünk, hisz kora reggel még senki sem volt az utcán, így rajongó veszély sem volt és legalább beszélgetni is tudtunk.
- Szóval, hogy-hogy mégis eljöttél? –húzogatta a szemöldökét.
- Mert jött Patrik is –mosolyogtam komiszan.
 

*Louis szemszög*

- Szóval az nem is volt tényező, hogy meglátogattalak? –durciztam.
- Dehogynem, tökfej –borzolta meg a hajam.
Eszembe jutott mindenegyes részlet, arról, hogy mi történt párnapja…°°°°Elegem van! Nem bírom tovább nézni, ahogy Liam szenved. Még a vak is látja, hogy szereti Jenit! Legalább is nekem teljesen egyértelmű.
A "tervem " megvan; elhozom ide Jenit. Az ötletem sikerében egyáltalán nem kételkedem, viszont lesz egy elég nagy probléma... Patrikot nem fogja otthagyni, de ha ő is jön, Paynonak semmi esélye. Ha kiküszöbölöm ezt az "apró" bökkenőt, Liamnek minden megadatik, ahhoz, hogy visszakapja szerelmét.
Szóval most úgy állunk, hogy egyenesen Magyarországra repülök. Ezt eldöntöttem, tehát meg is fogom tenni. Van két órám indulásig, egy óra alatt kiérek a reptérre és még Elel is leszek. Igaz, hogy egy kicsit, de az is valami!
-Szia! - megcsókolt, miután ajtót nyitott nekem.
-Szia, Eleanor. Figyelj, kicsim, el kell mennem két napra.
-Mi? Miért? Pedig most van egy kis időnk, hogy együtt legyünk!
-Ma elrepülök, puhítom Jenit, másnap megint, utána meg jövök is vissza hozzád. Meg kell értened, Liamnek szüksége van Jenire.
-Megértem. -sóhajtott szomorúan.
-Ne légy elkenődve, tényleg sietek, megígérem. De az biztos, hogy Jeni igenlő válasza nélkül nem megyek el onnan. Ne haragudj!
-Nem haragszom, mert igazad van. Liam így nem okés.
-Imádlak.
-Én is téged. Mikor indulsz?
-Fél óra múlva. -válaszoltam, az órámra pillantva.

***

-Louis? -összeráncolt szemöldökkel nyitott ajtót Jeni.
-Szia. Beengedsz? Köszönöm.
Bementem a házba, kikerülve Jenit, aki egy 'persze'-t motyogott, majd becsukta az ajtót.
-Itt van Patrik?-kérdeztem, miközben körül néztem.

-Nem tudok menni -rontott be Patrik. Annyira irritál ez a gyerek! A szeme, a haja, az egész teste csak a negatívumot árasztja magából. Szerintem elrontotta az egész napos jókedvem. Nem tetszik. Az, hogy Jeni ilyen hamar túllépett, mikor Liam még mindig emészti magát. Nem értem, nem is fogom. A gondolat is gáz: Liam örökké csak Jenin gondolkodik, Jeni meg leéli az életét úgy, hogy igazából Liam mellett lenne boldog. De jövök én, a vérbeli Superman és megmentem az érzéseiket.

-Mi? Miért nem? - Jeni kiakadt. Istenem, miért olyan nagy ügy, hogy ez a bájgúnár nem jön?

-A családommal kell mennem nyaralni. Azt mondták, hogy szigorúan csak család és senki más...

-Jó, akkor én sem megyek Londonba. -határozottan, mellkasa előtt összefont kezekkel reagált. 

-Sajnálom picim. -Patrik közelebb lépett hozzá és végig simított az arcán.

-Én nem. De mindegy, amúgy sem akartam menni. Semmi kedvem egy levegőt szívni Liammel.

Itt estem kétségbe és döbbentem meg. Sokkal nehezebb dolgom lesz, mint gondoltam. Akadt egy "kis" probléma, és? Megoldom! Remélem... 

Húsz percig nézhettem, ahogy "sírnak", amiért a kedves Patrikunk, nem tud jönni. Fel teszem a kérdést: Kinek fog hiányozni!?

Miután Jeni kikísérte a barátját, kérlelő tekintettel állt meg előttem.

-Louis, vigyáznál a húgomra, amíg elugrok a boltba? Sietek. 

-Persze. -bólintottam mosolyogva, majd Jeni már el is tűnt.

-Jeni! -kiabálta Nina, miközben a lépcsőn ugrált le.

-El kellett mennie, nem sokára jön. Azt mondta, hogy vigyázzak rád, szóval, szeretnél játszani valamit?

-Bújócskát! 

-Rendben. Számolok húszig, te addig bújj el!

Elbújt, megtaláltam és fordítva. Így ment ez addig, amíg nem nekem kellett elrejtőznöm. 

Tanácstalanul forgolódtam össze-vissza, hogy hova meneküljek. Egy szobába szaladtam, ahol láttam egy francia ágyat. Gondoltam bemászok alá, ami remek ötlet volt.

Miközben vártam, hogy Nina megtaláljon, a földet kémleltem és megláttam egy kinyílt könyvet. Kinyújtottam a karom, de nem értem el. Kicsit odébb másztam és ezúttal sikerült. Egy napló... mégpedig Jeni naplója.

Nem olvastam bele, csak azt a két oldalt, ahol egyébként is nyitva volt.

Kedves naplóm!

Igaz már rég nem írtam, de nem túl sok időm volt. Viszont ebben a helyzetben ki kell írnom magamból a dolgokat. Az a helyzet, hogy egyszerűen el akarom felejteni azt az időszakot amikor Liam is az életem része volt. De jött egy meghívás és a hangjából ítélve azt szeretné, hogy újra együtt legyünk. Szeretem, ez tény. Mégis azon filózom megadjam-e neki a lehetőséget vagy örlődjön még egy kicsit. Nagyon fájt az a hogy elküldött-itt úgy látszott, mintha egy kicsit hullámos lenne a papír, tehát sírt-Nagyon...ezek ellenére még mindig imádom. Ha egyet kívánhatnék az lenne, hogy meg sem történtté tegyem. Azt, hogy teljesen kitörlődjön. És ha összehozna az élet újra, akkor csak arra emlékeznénk, hogy együtt voltunk és vége lett. Az élet, persze nem ilyen egyszerű: csak fogod magad kívánsz és minden rendbe jön. Miért is lenne ilyen könnyű? Az emlékek mindig megmaradnak..ez a fájó pont. Nem lehet kiszedni az életből amit megéltél...Mi értelme annak, hogy két ember szakít és két boldog emberből két boldogtalan lesz. Miért jó ez akármelyikünknek? Miért jó ez nekem? Miért rossz? Nem tudom. Egyetlen egy dologban vagyok biztos: szeretem. Ezt pedig szívem szerint kikürtölném az egész világnak. Csomagolnék és utaznék a karjaiba, de nem teszem mert az eszem azt súgja, hogyha ő nem lépett elég hamar, akkor nekem sem kell. Ebből a feltevésből meg az következik..miért kell hozzá igazodnom? Mert az én életem körülötte forog. Tanácstalan vagyok..Ott van még egy zavaró tényező: Patrik. Őt is szeretem, de nem úgy mint Liamet. Azt nem tudom ő mennyire szeret, amiket tesz értem abból kiderül..imád. DE mi értelme annak, hogy ő szeret, én nem szeretem úgy, engem valahol szeretnek...Ahogy gondolkodom csak még jobban összezavarodok és nem akarok semmi másra gondolni csak a jelenre. Ennyi volt, nincs többé múlt, csakis jelen és jövő, ha megoldható...-itt pedig már csak az üres sorok és Jeni könnyeinek helyei voltak felfedezhetőek. A dátum tegnapi..

Én úgy tudtam! Annyira tudtam! Ha nem lennék még mindig az ágy alatt, lehet, hogy sikítozva ugrálnék, mint egy tinilány.

-Louis! Tudom, hogy ide bent vagy! -Nina hangjára összerezzentem és villám gyorsan visszaraktam oda a naplót, ahol találtam. Apró lábak közeledését hallottam, amint felém rohantak. 

-Megtaláltalak! Gyere ki az ágy alól!

-Megérkeztem! -hallatta Jeni a hangját.

Gyorsan akartam felkelni a földről, de elfelejtettem, hogy az ágy felettem van. Így fájó fejjel másztam el Jenihez, aki éppen a konyhában pakolta ki a szatyrokat. 

-Jeni, beszélhetnénk?

-Persze. Mondd!

-Mi barátok vagyunk, ugye? És a barátok őszinték egymással, nem?

-De. Mégis mire akarsz kilyukadni?

Az ajtófélfának dőltem, keresztbe font karokkal.

-Azt mondtad, hogy nem akarsz Liammel lenni. Ez hazugság. 

-Ezt mégis honnan veszed?

-Sehonnan, csak beszélgetni akarok és ezt a témát választottam. Na, szóval ez hazugság, igaz? 

-Nem, nem az!

-Oké te tudod. Akkor ezt pihentessük egy kicsit. Összegezzük! Nem szereted Liamet, nem érzel iránta semmit. Akkor miért nem jössz Londonba? Hiszen a barátnőd rád vár! Ha tényleg úgy érzel, ahogy mondtad, ne törődj vele! Visszavárunk. 

-De én eldöntöttem, hogy nem megyek! Kész! Egyébként meg hogy kerültél ide?

-Repültem és jössz. Kérlek!

-De nem bírnám...-pakolt tovább.

-Aha! Tudtam! Hidd el, hogy bírnád! Kérlek! Ha nem érzed jól magad, haza jöhetsz, csak adj egy esélyt!

-Ha oda megyek esélyt adok és szépen félreérti és mivel Patrik sem jön, még rosszabb lenne. Persze vágyom arra, hogy mindegyikőtöket átöleljem, de.. -nem hagytam hogy végigmondja.

-Istenem, már megint Patrik! Mintha nem Liamet szeretnéd jobban! -kiszakadt belőlem, pedig nem akartam- Vagyis.. gondolom őt szereted jobban, mert.. -motyogtam. Próbáltam menteni a menthetőt. A sápadt arcát látva gondolom rájött, hogy nem csak kitaláltam. Elrohant a szobája irányába. Hogy lehetsz ilyen hülye! Csapkodtam a fejem az ajtófélfának. Gyerünk! Segítened kell rajta! Megyek és megpróbálom rendbe hozni...

Utána siettem, a szobája küszöbénél megálltam. Jeni az ágyán ült, kezében a kis könyvecskével és sírt. 

-Jeni, sajnálom! -leültem mellé- Én csak... elbújtam és ott volt és én csak...

-Semmi gond. Végül is csak megtudtad az igazat. 

-De tényleg nem volt szándékos.. -ültem le mellé.

-Mondtam már, nem baj. Most már érted, hogy miért nem akarok menni? Egyébként Patrik majd csatlakozik hozzánk. Felhívott, amikor a boltban voltam.

-Fu, komolyan hanyagold már azt a fiút! Paynoval lennél igazán boldog! Őt érdemled, aki tiszta szívével szeret! Csak azért, mert akkor fájt neki, igazán nem azt jelenti, hogy nem érdekled!

-Tudom.

-Akkor mi ezen a nehéz? Elmagyarázod neki mi a helyzet és eljössz hozzánk nyárra.

-Ez nem ilyen egyszerű! 

-De, ilyen egyszerű! -ordítottam. Teljesen kiakadtam. Mi lehet annyira nehéz ebben!? Nem értem.

Mély levegőt vettem, lenyugtatva ezzel magam- Sajnálom, hogy kiabáltam veled, csak fogalmad sincs milyen rossz így látni Liamet. 

-Neked meg, fogalmad sincs arról milyen rossz volt feldolgozni azt, hogy elküldött! Még mindig az utolsó szavai csengenek a fülemben! Fájna visszamenni!- ordított -Most menj! Nem akarlak látni!

*Másnap*

Nos... a tegnapi nap... azt hittem, hogy minden el van veszve. Ma délelőtt még puhítottam és -nem tudom, hogy azért-e mert idegesíthettem- azt mondta, hogy 'Talán..' 

Jelenleg a repülőn ülök, vigyorogva. Alig várom, hogy elmondhassam a többieknek.°°°°
És most itt van Jeni is, sikerült a hadművelet.

2/8. – Üdv ismét London!

Na meg is hoztam a részt.:)
Sorry, de most nem lesz kép, hosszú lenne kifejteni miért.:) És bocsi, hogy a nem megszokott betűtípusért.:)

Kilépett a reptérről, bőrén megcsillant a gyér, ám, de annál bódítóbb londoni napsütés, az enyhe szél játszott barna tincseivel és beszívta az ottani, általa oly rég érzékelt levegőt. A természeten kívül más érezés is átjárta, valami furcsa, szokatlan érzés, úgy érezte mintha most lenne otthon, mintha most tért volna igazán haza, aztán ezt az érzést felváltotta az izgalom. Annak ellenére, hogy 2 nappal ezelőtt semmiképp sem akart jönni, most mégis izgatottan várja, hogy meglephesse réglátott barátait.
- Patrik! –kiáltott Jeni, barátját keresve, egészen addig, míg megpillantotta egy taxi mellett állva, bőröndöket pakolva.
A lány izgatottan ugrált ülésén, mikor már csak egy sarok választotta el a háztól, amelyet 9 hónapja könnyek közepette elhagyott. Gördült egy utolsót az autó kereke és ezzel egyszerre kicsapódott az ajtaja. A barátaitól hónapokig elzárt lány szélsebesen rohant a ház felé, de visszakellett fordulnia, mert a kulcsa –ami még mindig meg volt- a taxiban lapuló táska mélyén bujdosott. Pillanatok alatt visszarohant érte és már ismét az ajtóban állt. Percekig tartott, míg sikerült kinyitnia a bejárati ajtót, annyira remegett. Óvatosan, lábujjhegyen belopódzott egészen a nappaliig, ami üres volt. Meglepődve állt a helyiség közepén, tanulmányozva annak apró változásait. Eközben legjobb barátnője és annak barátja hazaérkeztek a vásárlásból, Leila amint észrevette a pakolászó Patrikot és a nyitva hagyott bejáratot, rohanni kezdett.
- Jeni –kiáltotta barátnője után kutatva.
Egymásra néztek, majd könnyezve összeborultak, a zajra mindenki kijött szobájából.

*Jeni szemszög*

Nem tartott sokáig ez az érzelgős pillanat. Patrik, Harry segítségével bepakolták a cuccunkat és Hazza egyből ránk vetette magát, a többiek is követték példáját. Amikor már vagy a negyedik ember ugrott ránk, nem bírtuk és a földre rogytunk, ezután már nem egy ölelkezős csoport voltunk hanem egy kisebb ember-kupac. Csak Liam és Patrik nem csatlakozott, ők mosolyogva néztek minket oldalról, persze tartva egymástól a tisztes távolságot.
- Skacoook! Úgy hiányoztatok –mondtam a kupac aljáról.
Mikor már Leiel kezdtünk megfulladni és apróra nyomódni, lemásztak a többiek. Aztán mindenkivel ölelkeztem egy sort, már csak Liam maradt hátra, a történtek és Patrik jelenléte ellenére is úgy éreztem megkell ölelnem, bunkóság lett volna, ha nem teszem, meg… Akármennyire nem akarom, hogy így legyen, de legbelül nagyon hiányzott.
Magához húzott, átölelt és a fülembe súgta: „Végre”
Nem tudtam mire vélni.
Elváltunk egymástól és bemutattam a barátomat is, normálisabban fogadták, mint amire számítottam, kivéve egy embert. Kezet fogtak Liammel, az egész szobában érezni lehetett a feszültséget a szemük pedig hatalmas szikrákat szórt a másikra.
- Úgy hiányoztál hugicám! –kapott fel Louis és megpörgetett.
Manővere közben felcsúszott pólóm ujja a kötésről.
- Jézusom, veled meg mi történt? –kerekedett el Perrie szeme.
- Csak egy kis baleset –húztam rá a fölsőm.
- Baleset –hallottam Liam gúnyos, halk megjegyzését.
- Nem vészes, nyugalom –mondtam, látva a többiek ijedt tekintetét.
Rengeteget röhögtünk a megérkezésünket követően, egy embert kivéve mindenki szimpatizál Patrikkal, bár kicsit látszott rajtuk, hogy sosem fogják teljesen elfogadni, végül is érthető. Kezdett besötétedni én pedig fáradni.
- Na jó skacok aludni kéne –tápászkodtam fel a kanapéról, nyújtózkodtam egyet és automatikusan elindultam Liam szobája felé.
- Hova indulsz? –kérdezte Zayn.
Mindenki engem nézett és elég érdekes fejet vágtak.
- Öhm –néztem körbe vörös fejjel- csak wc-re.
- Az még mindig erre van –mutatott az ellenkező irányba, mint ahol álltam.
Égő fejjel elindultam a slozi irányába, visszaérkezésemet követően jött a nagy kérdés Niall szájából:
- És hol fogtok aludni?
Tényleg fogalmunk sem volt mit kezdjünk, mert a csajok mostanság mindig itt alszanak, szóval Liamen kívül mindenkinek akad partnere. Mi vállaltuk volna a kanapét is, de a többiek nem mentek bele, végül is vendégek vagyunk.
- Hát akkor, majd mi alszunk itt kint Harryvel –mondta mosolyogva Lei.
Harry bólogatott, majd kicsit késve, de leesett neki.
- Hogy mi? –fordult felé.
- Majd én kijövök a kanapéra –szólalt meg Liam.
Meglepődtem.
- Biztos? –néztem rá.
- Persze, nyugodtan aludjatok a szobámban –eresztett el nagyon édes mosolyt.
- Köszönjük –hálálkodtunk egyszerre Patrikkal.
Beágyaztunk, bepakoltunk a szobába és végre mehettünk aludni, fárasztó egy nap volt. Viszont akármennyire is hulla voltam, nem jött álom a szememre, persze barátom már 10 perc után benyomta a szunyát. Halkan kiosontam, hogy igyak valamit, kezdtem kiszáradni. Még ment az előszobai tv, de nem hallottam mocorgást, Liam is bealudt, vagyis reméltem, hogy bealudt. Töltöttem egy pohár ásványvizet és a pohár társaságában leültem a pultra, nagyon hiányzott minden, egész London és most annyira jó, hogy ismét itt vagyok. Nem tudom mióta ülhettem ott csöndben, szinte mozdulatlanul, mikor valaki leült mellém.
- Kimegy az összes buborék.
- Nem baj, úgyis túl szénsavas volt –néztem Liamre, majd belekortyoltam a vizembe.
- Nem tudsz aludni? –érdeklődött.
- De, csak megszomjaztam –füllentettem.
- Akkor miért ülsz itt nagyjából másfél órája? –ráncolta homlokát.
- Nagyon szomjas voltam –köröztem ujjammal a pohár peremén, sajnos pont a fáslis kezemmel.
- Mi az, már nem tetszik? –nézte a kötést.
- Még mindig csak baleset volt –emlékeztettem.
- Ja igen, persze.
- Ne perszézz itt nekem –förmedtem rá, leszedtem a kötést és az arcába nyomtam a csuklóm.
- Miért vágdostad magad? –pislogott ijedten.
- Nem vágdostam, hányszor mondjam, hogy csak baleset? Egyszerűen megcsúszott a kés a kezemben.
- Pont a tetkóra –bökte ki flegmán.
- Jó, higgy amit akarsz –álltam fel és visszaindultam a szobába.
A kezem után kapott és magához húzott, pár centire volt az arcunk egymástól, pármásodpercig elkalandoztunk a másik szemében.
Visszaültem a székre és elfeküdtem a pulton.
- Minden rendben?
- Persze, csak ez a szörnyű szomjúság –mormogtam.
- Hát persze –kuncogott- le kéne feküdnöd.
- Kéne –ismételtem.
Nem láttam semmit, de hallottam, hogy mocorog és, hogy megcsikordul a szék a padlón.
- Hová mész? –emeltem fel a fejem.
- Csak nem akarlak zavarni.
- Nem zavarsz.
Visszaült. Végighúztam a karom a pult tetején, a fásli nélkül eszméletlenül fájt, felszisszentem.
- Add ide, bekötöm –nyúlt a karomért.
Félve, de hagytam, hogy megcsinálja.
- Nem túl szoros? –forgatta a csuklóm.
- Egyáltalán nem, köszönöm. De azt hiszem aludnom kéne –álltam- szóval én mentem, aludj jól.
- Szép álmokat.
Elindultam a szoba, a fordulónál pedig egy kisebb szívrohamot kaptam.
- Eleanor, a fenébe is, szívbajt kaptam.
- A rossz lelkiismeret teszi –fonta össze maga előtt karjait.
- Mire gondolsz?
Köhintett egyet.
- Mióta álltál itt? –rágcsáltam a számat.
- A lényeget láttam.
- Nem történt semmi, beszélgettünk.
- Vettem észre.
- Tényleg –bólintottam.
Megszorította a 2 vállam.
- Jeni! Jobban izzott köztetek a levegő, mint mikor együttvoltatok!
- Milyen levegő? –löktem le kezeit- Már túl vagyok rajta, rég és Patrikkal járok.
- Nem mindegy, hogy kit szeretsz és kivel jársz.
- Patrik a barátom és őt szeretem.
- Jól van, hazudj csak, még magadnak is, de ott bent –bökött a szívem felé- tudod, hogy mi az igazság.
Megöleltem. Igaza volt.

Na Hali.:3

Egy kis helyzetjelentés.:)
Jól látom vagy nagyon jól látom, hogy a blog átlépte az 50ezer megtekintést?! Sőt még a feliratkozók száma is 33-ra emelkedett.. Köszönöm!♥
Akkor a verseny... kicsit kevesebb jelentkező lett, mint vártam, sebaj, azért ennek is örülök. Szóval arra még csütörtökig van időtök, hogy elküldjétek.:)
Amint láthatjátok indult egy szavazás, szeretném, ha minél többen szavaznátok.:) Amelyik szemszög a legtöbb voksot kapja az mindenképp lesz, de ez persze nem azt jelenti, hogy a több semmiképp.:)
Ééééés..!! Tegnap megjelent a Kiss you.:3 Gondolom úgyis tudjátok, de azért jeleztem.:D
Plusz még egy kis reklám.:$ Nagyon megköszönném ha benéznétek a barátnőimmel közösen csinált Ivideom Facebook-os oldalára és meglesnétek első videónkat a youtube-on, amiben én még nem vagyok benne, de készül majd olyan is, szóval ér követni minket, már ha érdekel.:)
Búcsúzóul pedig... a hétvégén várható az új rész, aminek a címe -*lö aprótitok*- "Üdv ismét London!"

Na legyetek jók.puszi.♥